Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

CLXXXIX. OESZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) 111 nem lehet az, hogy azon 3000 millió, melylyel Ausztria tartozik, Európa népeinek vagyonából egyszerre kitöröltessék; és ha e csapást jogos, de nem méltányos vonakodásunkkal mi okozzuk vagy mozditjuk elő, magunk ellen zúdítjuk a sértett érdekeket Európaszerte, az egyesekét ugy, mint az államokét; nekünk pedig épen a jelen viszonyok között nagy szükségünk van az európai közvélemény támogatására, és veszve volnánk, ha ezen közvélemény ellenünk fordulna. Lehetnek államférfiak,kik Ausztriával való viszonyaink teljes kiegyenlítését nem óhajtják, nem azért, hogy Magyarország nagy és erős, hanem azért, hogy Ausztria belviszályai miatt gyönge legyen * de még ezen államférfiak sem támogatnának bennünket abban, hogy mivel alkotmányunknál fogva jogilag kötelesek nem vagyunk az osztrák államadósságokat fizetni, ne is fizessük azokat, s aligha beleegyeznének, hogy ezen adósságok maradjanak inkább fizetetlenek. (Igaz ! Ugy van í) És ez a másik politikai tekintet, melyet — nézetem szerint — figyelembe kell vennünk. A harmadik politikai tekintet, melyet szintoly fontosnak és megfontolást igénylőnek tartok, a múlt idők eseményeiből vont tapasztaláson alapul. (Halljuk! Halljuk!) Azon szövetkezés, melyet a pragmatica sanctio megállapított, külviszonyainkat illetőleg megfelelt ugyan czéljának, mert megvédte és megmentette az országot, de bérviszonyainkra nem volt mindenben áldáshozó. Es ezt azon szerencsétlen körülmény okozta, mely nem tőlünk függött, de, fájdalom, létezett: hogy midőn a pragmatica sanctio köttetett, s azóta és a legújabb időkig, az örökös tartományok népei nem birtak alkotmányos •szabadsággal, hanem absolut hatalom alatt állottak , ezen absolut hatalom képviselte őket irányunkban, és mi nem velők egyezkedtünk. E körülmények egyik következése az volt, hogy ők nem látták érdekökben támogatni ami alkotmányos szabadságunk sértetlen fentartását, sőt gyakran ugy tekintették azt, mint az ő anyagi érdekeikkel ellenkezőt. Absolut dynastiáknak külpolitikája is gyakran más irányú, mint a szabad népeké; azoknál a terjeszkedés, a birtokszerzés vágya sokkal nagyobb mint emezeknél: mert a népek viselik azon háborúk terheit, melyek e vágynak következései; tudják és érzik, hogy mennyibe került gyakran a birtokszerzés, mely nekik tulajdonképeu hasznot alig hozott. Ausztriának is voltak olyan háborúi, melyek terjeszkedési vágy következései valának. Hozzájárult ehhez az, hogy a fejedelem és annak több országai előbb a római szent birodalomnak, utóbb a német szövetségnek voltak tagjai, miből ismét nem egy háború származott. A háború tetemes költségeket, vesz igénybe. Magyarországon a fejedelem, alkotmányszerüleg, az ország beleegyezése nélkül pénzre szert nem tehetett; ott kereste tehát azt, a hol absolut hatalommal uralkodott. Ez gyakran nagyobb terheltetésekkel járt az örökös tartományokban, és a fejedelem ezt nekik más utón igyekezett pótolni. E módok azonban nagyrészt a mi rovásunkra történtek. Apóba és ótalmazta azon népek iparát és kereskedelmét a miénk rovására j a vámokat nem egyedül kereskedelmi tekintetből szabályozta, hanem irányunkban pénzforrásnak tekintette ; alkotmányszerüleg, mint magyar király, közvetlenül nem kényszerithetvén bennünket nagyobb fizetésekre, mint az örökös tartományok fejedelme közvetve oly összegeket vett rajtunk, melyek iparunkat és kereskedésünket megrontották. Gyakran megtörtént, hogy nyers termékeink kiviteli várna nagyobb volt, semhogy azokat haszonnal ki lehetett volna vinni, s ez által gazdasági iparunk is szenvedett. Mi az örökös tartományok népeivel nem érintkeztünk, az ő érdekeiket számba nem vettük; ők pedig a mi érdekeinket az ő érdekeikkel gyakran ellentétben állóknak tekintették. E miatt századokon keresztül elkeseredett harcz folyt a fejedelem trónja előtt, nem fegyverrel — titkosan, de ránk nézve annál veszélyesebben. A magyar király nem egyedül magyar tanácsosainak szavát hallgatta meg; befolyással voltak elhatározására még a magyar ügyekben is német tanácsosai, kik saját népeik javát vélték előmozdítani, midőn a mi törvényeink, a mi alkotmányunk ellen intézték tanácsaikat, és befolyásuk gyakran túlnyomó volt. Ez volt oka, hogy alkotmányunk, melyet a törvények, a királyi hitlevelek biztosítottak, nem egy lényeges pontjában sértve lőn, s köztanácskozásaink tetemes részét a sérelmek orvoslásának sürgetése foglalta el. Tekintsünk végig törvényeinken és országgyűlési iratainkon: oly halmazával találkozunk e sérelmeknek, melyeknek tömkelegében utóbb már eligazodni alig lehetett. Csak egy országgyűlést tudunk felmutatni a sok közül, mely tanácskozásait nem sérelmek előadásán, hanem azon nyilatkozaton kezdte, hogy az utolsó országgyűlés óta nem történt sérelem a haza törvényein, s ez volt 1792-ben, II.Lipót halála után, ki, fájdalom, csak két évig uralkodott. A siker kedvezése tetemesen megváltoztatta ezen helyzetet. Most már az örökös tartományok népei is alkotmányos szabadsággal birnak, és érdekökben van a mi alkotmányos szabadságunkat védelmezni szintúgy, mint nekünk érdekünkben van az övéket minden erőszakos elnyomástól lehetőleg megóvni. Es ha szellemileg ily érdekegység jött létre köztünk és közöttök, kerüljük az anyagi téren is, mely a szelleminél nem kevésbbé fontos, összeütközésbe hozni saját érdekeinket az