Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-189
110 CLXXXIX. OESZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) védeni hazánkat minden külellenség ellen ? (Elénk tetszés a középen.) Hol találnánk népeket, melyeknek a mi szövetségünk ép oly fontos, ép oly szükséges volna, mint nekünk az övék? (igaz! Helyes!) Ha valamely idegen nagyhatalommal szövetkeznénk, tartok tőle, hogy a beolvasztás veszélye fenyegetné hazánkat. Tekintsünk végig Európa mostani helyzetén, vegyük fontolóra mindazt, ami közelebb történt, s látni fogjuk, hogy e félelem épen nem alaptalan, {igaz!) Ha pedig kisebb keleti szomszédainkkal kívánnánk szövetségbe lépni, hazánk területi épsége miatt saját szövetségeinkkel jöhetnénk oly súrlódásokba és belküzdelembe, mely magát a szövetkezés ezélját is meghiusitaná. {Elénk helyeslés a középen.) Szivemből óhajtom, hogy ezen szomszéd országok fentarthassák alkotmányos szabadságukat, kifejthessék állami létöket; soha nem adnám szavamat oly politika helyesléséhez, mely őket ebben gátolni akarná, s bármi csekély szavam volna, felemelném azt minden annexionális törekvések ellen {Zajos tetszés-iiyiháni'ások), mert ezt Magyarország részéről igazságtalannak, károsnak, sőt veszélyesnek tartanám. (Elénk helyeslés a középen.) Meg vagyok győződve, hogy ily politikát Magyarországnak követni soha nem lehet, nem szabad. (Zajos tetszés.) He épen azért, mert szives szomszédságban és barátságban kívánok velők maradni, nem óhajtom, hogy azon szövetség helyett, melyben Ausztria szabad népeivel állunk, velők lépjünk oly szoros szövetkezési viszonyba, melyben egymásnak azon erős támaszt sem nyújthatnék, a melyet a mi fentartásunk és az ő fentartásuk kíván * s a mely a könnyen egymásba ütközhető érdekek miatt még a barátságos egyetértést is megzavarná. Nem azért hozom én fel ezeket, mintha hinném, hogy lehet a háznak oly tagja, ki a pragmatica sanetiót megtámadni és felbontani törekszik: tudom én azt, hogy ezen ünnepélyes alapszerződést tiszteletben tartani, polgári kötelességének hiszi mindenki; tudom, hogy ez alkotmányunknak egyik alaptörvénye, és országgyűlésünk jelenleg is nem a sanctió pragmatica felett, hanem annak alapján tanácskozik. Csak azért hozom fel mindezeket, hogy kifejtsem mindazon okokat, melyeknél fogva én a sanctio pragmaticában megállapított szövetkezést nem csak azért óhajlom sértetlenül fentartani, mert azt a törvény parancsolja, hanem azért is, mert lelkemben meg vagyok győződve, hogy hazánk érdekeit s politikai létünk sértetlen fentartását egyedül az biztosithatja. (Elénk hosszas helyeslés a középen.) A ki a pragmatica sanetiót tiszteli ugyan, mert törvényt sérteni nem akar, és annak erőszakos felbontását tettleg eszközölni nem kívánja, de a fölbontást nem tartaná károsnak hazánk érdekeire nézve, mert talán valamely más szövetkezést hasznosabbnak vél: az valószínűleg nem fog tül menni a kötelezettségeknek törvény szabta mértókén, nem lesz hajlandó tetemes áldozatokra. De a ki azt hiszi, hogy politikai létünk biztosítására a pragmatica sanctio ma épen oly fontos, oly szükséges, mint megkötésekor volt; a ki azt hiszi, hogy azon szövetkezést, melyet a pragmatica sanctiomegállapított, még ha szabad volna is t veszélyes volna mással felcserélni: annak óhajtania kell,, hogy e szövetkezés czéljának teljSsen megfeleljen, habár e végett súlyos áldozatok volnának is szükségesek. (Hosszasan tartó tetszés nyilvánítások a középen.) Szövetkeztünk főkép közös és kölcsönös védelemre, szövetkeztünk, hogy egymásnak biztostámaszul szolgáljunk. Ha e czélt komolyan akarjuk, nem hagyhatjuk figyelem nélkül azon elvet, melyet ezen országgyűlés első válaszfeliratában kimondott, hogy: „nekünk, kik szorosan ragaszkodunk a pragmatica sanctio minden pontjaihoz, lehetetlen akarnunk, hogy annak egyik fő czélja, a közös biztosság, elérhetetlen legyen; lehetetlen akarnunk, hogy azon támasz, melyet a biztosság* érdekében egymásnak nyújtunk ós egymástól várunk, megszűnjék erős lenni." Az államadósságok összege oly nagy, hogy ha Magyarország azokban részt venni vonakodik, vagy csekély részben járul azokhoz, és nem megy el a méltányosságnak erejéhez mért határáig, az örökös tartományok népei e súlyos terhet egyedül magok elbírni nem képesek. Nem vesztünk-e sokkal többet politikailag, s valószínűleg anyagilagis, ha azon népek az erejűket annyira meghaladó terhek miatt meggyöngülve, nem fogják nekünk a közös védelemben azon támaszt nyújthatni, melyet a pragmatica sanctio szerint tőlök várnánk ? (Igaz ! tigy van! a középen.) A védelem súlya ez esetben tulnyomólag reánk nehezedik, s a mit az államadósságoknál megnyerni véltünk, a védelem terhének növekedése által vesztjük el, és e veszteségveszélyesebb lesz, mert a védelem elégtelensége magát az országot is koczkáztatja. (Elénk tetszés a középen.) Ez az egyik politikai tekintet, melyet felhozni szükségesnek tartottam. Korunkban, midőn a közlekedések gyorsasága a kereskedelmi forgalmat oly nagyra emelte, midőn ez oly tömérdek magán és közérdekre kihat, midőn a pénz nagyobb hatalom, mint valaha volt, a hitel nem csak a kereskedelemnek, hanem az állam életének is szükséges kelléke, midőn minden csapás,mely valamely államban a pénzvilágot érinti, gyorsan elterjed a legtávolabb országokba, és felriasztja a sértett érdekek tömegét, melyek ótalmára nem csak egyesek, hanem államok is szövetkeznek :
