Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-184
360 CLXXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 9. 1867.) ja ott van, hol a tőzsdei árkelet hullámzása legnagvobb nyerességekkel kecsegtet. Igen, de ismét és ismét, és minduntalan rejtelmes dodonai szózatként, majd fújják, majd dörgik füleinkbe, hogy „magasabb állami szempontok szinvonalára magasabb álamférfiu felfogásra kell emelkednünk" e viszonyok elintézése körül. De a magyarázat mindegyre elmarad, s a homályban tapogatódzó „alattvalói észnek" nem marad fen egyéb, mint attól tartania, hogy azon fá tyolos óriási alak, mely ezen jelszók hangoztatásával rémit, utoljára is, egy szép reggel, elnyeli ama bepólyázott gyönge csecsemőt, melyet mi ártatlan apai örömünkben „parlamentarismusnak" kereszteltünk. És itt jogosítottnak érzem magamat, azt kérdez- ! ni a mélyen tisztelt oktatás- és cultusügyér úrtól, hol j vannak, avagy honnan fognak előteremni ez eset- ! ben, s az ilyen és ehhez hasonló hivatkozások mel- í lett ; a meglevő, s mint sokaknak ugy látszik, vi- j szonylag nem csekély mértékben meglevő szabad- j ságnak ama biztositékai, melyek minket ama minden valószínűség szerint ruinosus testvéri áldozat- ] készségünkért az anyagiakban, az erkölcsiekre nézve kártalanítsanak és megnyugtassanak ? (Élínk ' tetszés a bal oldalon.) Töredelmes szivvel vallom be, uraim, nem j vagyok oly irigyletre méltó lelki állapotban, hogy ! Shaksperet soha ne ismertem volna, {Derültség) ' s igy nem tehetek arról, hogy ilyesek emlegetésé- | re, a tőle olvasottakból majd e mondat: „szó, szó, i szó ! majd emez :" okok, okok, okok ! mintha bizony az okok oly olcsók volnának, minta vadszeder," j minduntalan fülemben zsong. Pártolom Tisza Kálmán véleményét. (Éljen- j zés balfelöl.) Török Sándor (nógrádi): A napirenden | levő tárgy alkalmat nyújt arra, hogy financiális és anyagi viszonyainkra egy futó pillantást ves- ' sünk. Bocsánatot kérek, ha e fontos kérdésben, j szavazatom igazolása tekintetéből, néhol a napi- ! rendtől eltérek : mert azt hiszem, hogy e kér- i dést jelen állapotunk érintése nélkül tárgyalni , alig lehet. Korunk veszélyes kórállapotának tekintem azt, hogy a forgalmat közvetitő csere-eszköz, a pénz, s a tőke, mely a vagyonosodás fő eszköze, oly viszás irányban érezteti befolyását, mely az állam s a polgárok, különösen a termelő osztály érdekeivel merev ellentétben áll. Es ez irány, a melylyel én megbarátkozni nem tudok, az, mely a nagy kamatozásokkal összekötött államadósság rendszerének minden ímproductiv rósz következéseivel fenyegeti a társadalmat. A mióta a közhitel eszméjét feltalálták, s hírneves tudósok és theoretikusok, a hasznos beruházás gyümölcsözésének szempontjából kiindulva, azt bizonyos panaceának, az anyagi felvirágzás fő eszközének s aranybányának keresztelek, átalánossá vált azon szokás, miszerint az államok ily kölcsönök utján fedezik pénzszükségleteiket. Nem lehet tagadni, hogy ez eljárás igen megkönnyité az állam czéljainak s a kormányok szándokainak végrehajtását, mert nem lévén többé szükség összegyűjtött kincsekre és hipothekára, a közhitel oly bő pénz-forrást nyitott számukra, mely — mint az írásban „az özvegyasszony olajos korsója" — kiapadhatlan. Es megindult e nyomon az egész civilizált világban a gazdálkodás. Adósságok halmoztattak adósságra, nem, mint eredetileg a tudósok felálliták, hasznos beruházás, hanem gyakran udvarok pazarlása, hiu politikai czélok és az önuralom érdekében. Hogy mily zavarba ejté ez a pénzügyeket, bizonyítja az eredmény, mely mindenütt szomorú alakban, de nálunk a legritkitóbb színben tűnik elő, és eszközlé: 1. Hogy egy nagy birodalom népe néhány pénztőzsér adófizetőjévé vált. Az előttünk fekvő adatok s az évenkint fizetendő kamatok eléggé bizonyítják ez állítás valóságát. 2. Az államadósságok nagy tőkéket igén} r elvén, a productiv munkától elvont kisebb tőkéknek összehalmozása egyrészt megfosztá azt életerejétől, másrészt annyira megszaporitá az improdultiv üzletek mindenféle nemeit, s a nagy számú kötvények elárusitásából folyó papirspeculatiokkal öszszekötött börzejáték kiterjedésének oly fokára hágott, miszerint elmondhatjuk, hogy a reális munka ily káprázó üzérkedések mellett valóságos gunytárgygyá vált. 3. A közhitel mértéktelen használata megalapitá az uzsorát, nem csak az államháztartásban, hanem a íoglalkozások minden nemeiben: mert az állam példájára egyesek is drága pénz használatára lőnek utalva. 4. Szülője lőn mindazon bajoknak, melyek a pénznek az ímproductiv üzletek felé folytonos gravitálásából szoktak eredni. Ennek bizonyítására, azt hiszem, nem kell egyéb példát felhozni, mint azt, melyet saját állapotunk vizsgálataiból meríthetünk. Kérdem, van-e munka e hazában, mely a szédelgő üzérkedéssel kiállja a versenyt? létezik-e üzlet, mely nagyobb nyereséggel kecsegtetne, mint a minőt e soknemü ímproductiv foglalkozások nyújtanak ? Pedig oly államban, hol a termelő munka nem fizeti ki magát, megszűnt minden haladás. Nem látjuk-e például, hogy földmivelésünk néhány évek óta már pang ? Ne mystificáljuk ma-
