Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-184
354 CLXXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 9. 1667.) és harmadszor is pénz kell. Sőt.ugy látszik, hogy nem csak az állami létnek megmentése, nem csak a hatalmi állás érvényesítése, de már magának az államnak megalapítása is ezen tényezőnek sikeres közrehatásától van nagy mértékben feltételezve. A történet e tekintetben igen tanulságos példákat szolgáltat. Tudjuk, mily döntő befolyással birt nevezetesen a porosz birodalom megalapítására ama takarékos és okszerű államháztartás, mely az ottani uralkodók és államférfiak gazdálkodási rendszerében minden időben nyilvánult; nagyhatalmi állásának megalapítására pedig elhatározó volt különösen a monarchia alapitójának II. Frigyes elődének ritka takarékossága. Ama becsvágyó és nagyratöró' uralkodó ugyanis mintegy 60 millió tallérnyi megtakarított összeget talált uralkodása kezdetén az állam pénztárában. Nagy öszszeg, tekintve az akkori időket, midőn az osztrák birodalomnak összes bevétele nem tett többet 40 millió forintnál! Az anyagi érdekek elhanyagolásának, az állami pénzügyek rendezetlenségének hátrányos következményeit pedig épen saját hazánk múltja tünteti fel legkézzelfoghatóbban. Tudjuk, hogy az ország nemzetközi önállóságát épen azon időben vesztette el, midőn az ország pénzügyei a legmostohább helyzetben voltak. A mohácsi vésznapokat megelőző években ugyanis majdnem szünet nélkül üres volt az ország kincstára, elannyira, hogy még magának az uralkodónak magán szükségeiről is külön törvény által kellé gondoskodnia. De ugy látszik, t. ház, hogy a politika terén felmerülő kérdéseknek egyike körül sem tévednek többször az államférfiak, mint épen a pénzügyi kérdés körül. Némely államférfiú hajlandó túlbecsülni az ország financiális erejét, és nem eléggé indokolt költekezésekkel megtámadja a polgárok adózási képességét; a másik ellenben ellenkező utakat követve, kész volna inkább az állam czéljait elhanyagolni, kész magát az állami létet is koczkára tenni, semhogy egy okszerű kormányzási rendszernek, vagy — miről jelenleg tüzetesen szó van — egy okszerű financiális transactionak megfelelő segélyforrások igénybe vételére magát elhatározná. De mindkettő egyaránt hibás irányokat követ, mert az államháztartás körüli fukarkodás ép oly hátrányos az állami érdekekre nézve, mint akár a meggondolás nélküli költekezés. E két végletnek kikerülése jellemzi a valódi államférfiú belátását, képezi a financiális politika úgynevezett titkát és egyik üdvös feladatát. Én azt hiszem, hogy kellő óvatosság mellett itt is legbiztosabb útmutató a történet, melynek tanúsaira után indulva, és szig-oruan számbavéve azon tényezőket, melyeket kormányunk a kényszerűség hatalmánál fogva figyelmen kívül nem hagyhatott, nem juthatunk más, politikailag lehető békés és méltányos kiegyezési modalitáshoz, mint a minőt a kormány jelenleg ajánl. Igaz, hogy a teher nehéz és súlyos mindenképen, hogy az állam polgárai már csak megfeszített erővel viselhetik ama terheket, melyeket egyfelől az államháztartás igényei s más részről ezen kilátásban levő transactionak intézkedései vállainkra rónak. De, t. ház, ezen baj szinte átalánosnak mondható: más államokban is, csekély különbséggel, majdnem ugyanazon helyzetben vannak az állampolgárok. Igaz, hogy az ausztriai államférfiak legutóbbi időkben nagy mérvben fokozták nálunk a bajt, főleg az által, hogy a nép anyagi érdekeinek kifejlesztésére nem fordítottak kellő gondot, hogy csupán a költekezések dolgában utánozva a többi államokat, nem fejlesztették és nem fokozták egyszersmind a polgárok adózási képességét is; és innen van, hogy Ausztria népei aránylag közelebb jutottak a kimerülés válságos pontjához; és most közel vagyunk ama kérdés eldöntéséhez, vajon a pénzügyek rendezésének kinálkozó két módja közül melyik a czélszerü, melyik a helyesebb: az államadósságok bármely alakú reductioja"? vagy pedig bizva az alkotmányos tevékenység életrevalóságában és biztos eredményében, nem volna czélszerübb és megfelelőbb megkísérteni minden módot és lehetőséget, hogy egyfelől az államhiteiezök jogai érintetlenül hagyassanak, más részről pedig, hogy a polgárok vagyoni érdekeinek kifejlődése is meg ne hiusittassék ? En azon véleményben vagyok.hogy mindengazdálkodásimaximákközöttalkotmányosrendszerünkben mindenesetre az volna a leghibásabb, mely egy pénzügyi katastrofával initiálná a maga működését. Nekünk már csak azon oknál fogva sem lehet ezen eszközhöz folyamodnunk, hogy ne conipromittáljuk vele az alkotmányos tevékenység életrevalóságát. Mert vajmi könnyen mondhatnák ezen rendszer ellenei, és lobbanthatnák, de talán joggal is, szemünkre, hogy azon előnyök, melyeket az alkotmányos rendszerben annyira kiemelünk, csak névleg élnek, csak eszményi értékkel bírnak, ha financiális katastrophán kezdené a gazdálkodást? Azt minden alkotmányos közreműködés nélkül menten ők is megtehették volna. Nekünk nem szabad, mielőtt politikánk eredményét, ha részben is, gyakorlatilag felismerhettük volna, a pénzügyi katastrophák politikájához szegődnünk. Legyen szabad még néhány észrevételt magára a tárgyra nézve tennem. A kérdés az , mily arányban részesüljünk ezen teherben. Én azt hiszem, hogy a feliratokban kifejezett igéretünkhöz képest ezen teher nem lehet más. mint méltányos és igazságos, a
