Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-184
CLXXXIV. OESZÁGOS ÜLÉS (Décz. 9. 1867.) 347 ctio határozza meg, kik szövetségeseink. A jövő történeteket nem tartjuk hatalmunkban, ez igaz; de annyi is igaz, hogy nem áll érdekünkben szövetségesünk gyöngülését óhajtani. Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a középső bal nézete nem építi politikáját a birodalom bomlására; ámde arról is meg vagyok győződve, hogy semmiféle szónoklat e házban nem birta volna elfojtani azon meggyőződést Európában, hogy csakugyan a birodalom bomlására építjük politikai jövőnket , ha vissza találtuk volna utasítani a kedvező alkalmat. És az abbeli európai közvélemény bizonyára nem kedvező a magyar korona érdekeinek: és ime ez lett volna első bizonyos káros: következése annak, ha nem egyezkedünk ki. De minthogy — mint mondám — a közép bal nézete szerint is a kiegyezkedés, ugy a mint történt, káros : azért, azt hiszem, nem is hajlandó az államadósságok után járó tehernek azon részét és oly részt elvállalni, a melyet épen az egyesség mutat szükségesnek. És előáll ezen nézet, és számokat kér arról, hogy mennyi a képességünk, és mit kell saját szükségeinkre fordítanunk, hogy azután a fölösleggel segítsünk a lajtántuliakon. Pedig látni való, hogy ha igy akarnánk alkudozni, egyesség soha sem lenne köztünk és a lajtántuliak közt: mert mennyi a képességünk, azt többnyire a kénytelenség határozza meg; de meghatározza a szabadság is, mint azt tegnapelőtt oly igen szépen hallottuk kifejezni. Szükségeink meg akkorák, hogy Nagybritannia összes jövedelmeiből sem maradna fölösleg; de szükségleteinket, mint mindenütt másutt, mint a gazdag angoloknál is— a lehetőség fogja mérsékelni. Azt állítani, hogy előbb kellene reducálni az államadósságokat, és azután a reducált maradékban osztozni vagy abban részt venni: oly állítás, mely elfeledi, hogy ha oly könnyen volna megtehető ezen reductio, megtették volna azt nálunk nélkül is, megtették volna 1865 előtt is; de ha megtették volna — azt hiszem — ma itt együtt nem tanácskoznánk. A harmadik nézet — az úgynevezett többség nézete — a kiegyezkedést tette feladatául, és a mennyiben rajta áll, ki is akarja vinni: az tehát az előttünk lévő törvényjavaslat elfogadására némileg erkölcsileg is kötelezve van. De ha elvállaljuk azon roppant nagy terhet, melyet ezen törvényjavaslat tőlünk követel, mivel fogja a többség nézete magát igazolni az ország előtt, mivel a történelem jövendő igazságos itélő széke előtt ? Igazolja magát és igazolhatja is magát a dolog kényszerűségével, mely elől nincs menekvés. „Quidquid delirant reges, plectuntur Achivi." Ez áll nem csak európai államokban, de áll Éjszak-Amerikában is, áll a társadalmi fejlődés legalsó fokán tengődő népek közt is: a királyok vagy főnökök vagy kormányok bűneiért a népek lakolnak. Kétségbeejtő volna ez, ha szükségkép nem volna igy: mert ez az állami társaságok erkölcsi alapja, melyből az alkotmányosság elve foly. Ez átaíános törvény alól Magyarország sincs kivéve. Akármelyiké győzött volna a két első nézetnek, a dolog kényszerűsége elmozdíthatlanul ott állana előttünk. Akár mit tegyünk, akár megmaradjunk a régi állapotban, akár bizonytalan eseményekre építsünk, akár a fegyverre támaszkodjunk: mindenkor fizeini fognánk, de nem annyit, a mennyit elvállalunk, hanem annyit, a mennyit mások vetnek ki reánk. (Elénk helyeslés a középen.) A politikai bölcseség te| hát javasolta és javasolja, hogy bár nagy áron is, de magunk kezeibe vegyük az ügyet és egyenlítsük ki az érdekeket. A többség nézete tehát magát a dolog kényszerűségével igazolhatja. De igazolhatja magát még a közvéleménynyel is. Azt mondják : vox populi vox Dei, és ez által azt mondják, hogy a nép közvéleménye csalhatlan ; tehát istenítik a népet. Azonban mióta Istent tisztelnek az emberek, azóta bálvány istenek is vannak,és az igaz Isten tisztelői mellett bálvány imádókat is találunk mindenütt és mindenkor, (igaz!) A közvélemény is helyes vagy helytelen a szerint, a mint vagy a dolog- kényszerűsége után ítél, vagy azzal nem törődve saját képzelődése után ítél. De én ugy hiszem, hogy az országon belül és kivül I komolyan itélő közvélemény helyesli a többség j nézetét, (Ugy van! a középen) mert belátja, hogy ! azután járva saját magunk gazdáivá leszünk; és \ ilyenekül egy bizonyosra és egy bizonytalanra építünk. Bizonyos minden esetre a meghatározott teher, melyet magunkra vállalunk; bizonytalan a képesség, melylyel a terhet elviselni fogjuk, de a melyet az akarat és szabadság fokoznak. Ellenben, | ha a középső bal nézete után jártunk volna, nem ! lennénk még magunk gazdái és mégis csupa bi| zonytalanra épitenénk. Bizonytalan maradna a I teher, melyet egyszer a jövő fogna reánk róvni; de bizonytalanok lennének a körülmények is. melyek között egyszer mégis kell alkudoznunk, de a melyek nem alakulnának a mi akaratunk szerint. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) A többség nézete tehát a dolog kényszerűségére támaszkodva, és a helyesen Ítélni akaró közvélemény tanúság-tételére hivatkozva lép a történelem igazságosan itélő bírói széke elé és bizton reményli , hogy az egyszer felszóval ki fogja hirdetni, hogy az 1867-ki magyar törvényhozás helyesen fogta fel a viszonyokat, a a midőn, bár ezen áron is, a melyet tőlünk az előttünk fekvő törvényjavaslat kivan, igyekezett végrehajtani az egyességet. (Helyeslés a jobb oldalon.) Én pártolom a törvényjavaslatot és a részletes vita alapjául elfogadom. (Helyeslés a jobb oldalon.) 44*
