Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-178

CLXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 2- 1867.) 253 riffatételek emelése által jövedeímezó'tlenné akarja tenni. {Helyeslés.) Horváth LajOS jegyző (olvassa az inter­peüatio negyedik pontját.) „4. Akként történtek-e az előintézkedések, miszerint a két világforgalmi pálya, t. i. a pesti és alföld-fiumei vasutak talál­kozási pontjától Károlyvárostól Fiúméig két vá­gányu pálya létesíttessék, minthogy előreláthatólag itt a forgalom sokkal élénkebb lesz, mint a Pra­gerhof ban találkozó pályák Trieszt felé vezető két vágányu folytatásán ?* Mikó Imre gr. közlekedési miniszter: A kormány gondoskodott, hogy a károly város­fiumei vasút ugy építtessék, hogy berendezésénél fogva a versenyt bármely időben a trieszti vonal­lal előnyösen kiállhassa. Erre nézve megtettem a rendelkezést az iránt, hogy az előmunkálatoknál a második vágányra kellő figyelem fordittassék, azaz a földmunkálatok akként készíttessenek . hogy a felmerülő szükség esetében a második vágány azon­nal alkalmaztathassák, éz az alagutak és hidosz­lopzatok most mindjárt két vágányra épittesenek. (Helyeslés.) Horváth LajOS jegyző (olvassa az inter­pellátio Ötödik pontját.) „5. Való-e, hogy a t. köz­lekedési minisztérium a déli vasúttársaság által kiépítendő szentpéter-fiumei vasút fiumei indóhá­zával az alföld-fiumei vasút fiumei indóházát egye­síteni akarja ? és ha igen, mi volna ezen egyesítésnek czélja?" Mikó Imre gr. közlekedési miniszter: A firmei indóház helyiségének elhatározása végett közelebbről a helyszínén tárgyalások fognak tar­tatni , s ezért interpelláló urat ezen tárgyalások bevárására vagyok kénytelen utalni. Különben idő előtti nyilatkozatok csak a magán üzérkedé­seknek nyitnának tért a kincstár hátrányára. (Helyeslés.) Horváth LajOS jegyző (olvassa az inter­pettatio hatodik pontját.) „6. Vajon,a fiumei kikötő végleges kiépítését államköltségen, vagy a déli vasúttársaság kizárásával, az e ezélra legelőnyöseb­ben vállalkozó társaság által akarja-e eszközöl­tetni?* Mikó Imre gr. közlekedési miniszter: A fiumei kikötő építési módozatánsk meghatározá­sában az állam és Fiume városának érdekei lesznek irányadók. Különben tájékozásul csak annyit jegy­zek meg, hogy megtettem a rendelkezést az iránt, hogy Európa nevezetesebb kereskedelmi kikötői­nek alaprajzai megszereztetvén, azok fölhasznál­tassanak. (Helyeslés.) Horváth LajOS jegyző (olvassa az inter­peüatio hetedik pontját.) „7. Midőn a t. közlekedési minisEterium tervezetének 16. pontja alatt a 4—5 mértfölddel rövidebb és az egész alföld-fiumei vas­útnak pályamértföldenkint legkevesebb költség­gel kiépíthető sziszek-károlyvárosi vonalrészét el­ejtette, volt-e határozott értesülése arról, hogy a déli társaság a sziszek-zágráb-károlyvárosi pályát méltányos kárpótlás mellett az eszék-sziszek-kot­toro-zágrábi és károlyváros-fiumei vonalakra vo­natkozó társaságnak át fogja engedni *? fe Mikó Imre gr. közlekedési miniszter i Midőn a kormány ismételten kijelenti, hogy az al­föld-fiumei vasút építésénél és üzleténél mindent elkövet, mi Fiume város érdekeit és az ország ki­viteli forgalmának emelését előmozdítja: másrészt kénytelen nyilvánítani, hogy e részben minden további részletezésektől tartózkodni kénytelen, mert ez az ügyuek magának ártalmára válhatnék. (Helyeslés.) Horváth LajOS jegyző (olvassa az inter­pellatio nyolczadik pontját.) „8. Mi által indokol­hatja a t. közlekedési minisztérium aBezdánnál való áthidalást, mely miatt az alföld-fiumei vasút nagy­várad-eszéki része két mértfölddel meghosszabbit­tatík, s a kettős áthidalás, valamint a Duna-Dráva közti ártér terjedet-többsége folytán , kiépittetése megdrágittatik; míg ellenben ezen áthidalás foly­tán az alföld és Trieszt közti összeköttetés a leg­rövidebb utón leggyorsabban és lehetőleg olcsón eszközölhető? miért nem tűzi ki a közlekedésügyi minisztérium a speciális érdekeinknek egyedül meg­felelő gombos erdődi áthidalást?" Mikó Imre gr. közlekedési miniszter: Az eszék-dunai áthidalás iránt még vég elhatározás nem történt, és erre nézve a kellő felvilágosítást fel fogja találni interpelláló ur az alföldi vasút en­gedélyezése tárgyában közelebbről a tisztelt ház elé terjesztendő előterjesztésemben. Különben ag­godalmainak némi enyhítésére felhozom azt, hogy azok még idő előttiek , mert azok iránt még vég elhatározás nem történt, mert az engedélye­zési szerződmény, ha jól emlékezem , 21-ik pont­jában, hat havi határidő van fentartva annak elha­tározására, vajon az áthidalás Bezdánnál történ­jék-e vagy Erdődnél. Horváth LajOS jegyző (olvassa az interpel­latio kilenczedik pontját.) „9. Való-e, hogy a záko­nyi, vagy helyesebben kottoro-zágrábi vonalrész kiépítése iránt az előleges engedélytárgyalások a déli vasúttársaság üzlet-igazgatójával már meg­kezdettek volna ?" Mikó Imre gr közlekedési miniszter: Kérem, szíveskedjék a 10. és 11-dik pontot is fel­olvasni. Horváth Lajos jegyző (olvassa.) „io. Tett-e a t. közlekedési minisztérium oly lépéseket, melyek folytán a már kijelölt vonalak, s név szerint az al­föld-fiumei vasút nagy jövőjének és előnyeinek meg­ismertetése által, a vasutak építésére vállalkozó tár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom