Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-142

276 CXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 21. 1867.) nálatos, hogy nem követhetem az ö következtetésében, hogy t. i. a kiengesztelés az által, ha ezen I indítvány elfogadtatnék, veszélyeztetve volna; sőt kénytelen vagyok az ellenkező véleményben lenni, és azt állítani, hogy megtörténvén a kiegyezkedés a kiegyezkedésnek olyannak kell lenni, melynek legkevesebb utóhatását sem szabad előmutathatni azon értelemben, melyben a kiegyezkedés az országra üdvös lehet. Én tökéletesen osztom azon nézetet, hogy nincs kizárva ezzel a magán adakozások utján való segélytétel; de a mint ez adakozásokból kiviláglanék az, hogy ez nem elég a szükséglet fedezésére, önként következik, hogy ha van szükség — miként szerintem van is — nem esakmagán utón való elismerés, szerintenikötelesség, való de az országszerte elismerés és^ kötelesség is indokolt; s erre nincs más ut, mint elfogadni a határozatijavaslatnak azon elvét, hogy a minisztérium is terjeszszen elő törvényjavaslatot, mely előterjesztés ellenében, ha az nem lenne az én és elvtársaim által beadott törvényjavaslattal megegyező, akkor fognék nyilatkozni. Hiszen nem mondhatja a t. minisztérium, hogy akár én, akár elvtársaim, kik azon törvényjavaslatot beadták, akár a balközép vagy a nagy bal (Derültség. Zaj) képviselő férfiai, a kik e javaslatokat, legaJábbnekem minden előtudatom nélkül terjesztették most elő, a minisztériumnak nagy akadályokat akai-nának útjába görditeni. íme láthatják, hogy mi nem léptünk föl azon kivánsággal, hogy a ház rögtön, mindjárt, egy pár nap alatt határozzon—bár, bocsásson meg a t. ház, én azt hiszem, hogy az sem lett volna valami különös kötelesség-nem-teljesítés, ha még az országgyűlés elnapolása előtt is a honvédekről való köteles gondoskodás meg is történt volna. Midőn azonban mi, kik azon véleményben vagyunk, hogy rolók országosan is kell gondoskodni, az elnapolandó országgyűlés későbbi összejövetelére hívjuk föl a minisztériumot, hogy tessék e tekintetben gondoskodni és törvényjavaslatot előterjeszteni: errehivatik föl azon indítvány által. És midőn én is, sazok is, kik ezen törvényjavaslat tárgyalását akkorra hagynék, azt morális kötelességünknek tartjuk,hogy nem akarjuk a minisztériumot egyszerre oly helyzetbe hozni, mely őt alegkissebb kellemetlenségnek kitenné: ekkor nem tudok, legalább megállható, ellenérvet a tárgyalás alatti határozati javaslat elutasítására. Magam is azt mondom, hogy a kiegyenlítésnek a kölcsönös megnyugvás kell hogy legyen az alapja, s a kölcsönös megnyugvást csak is a határozati javaslatnak elfogadásával látom tökéletesen biztosítva, és azért kötelességem azt e részben pártolni. Monda a t. igazságügyminiszter úr, hogy az elvi következménynek hordereje is tiltja a kormányt ennek elfogadásától, mert az adóval túlterhelt nemzet vállait nem kívánja ujabb adóval terhelni. 0 bár akkor, midőn arról volt, vagy lesz bármikor szó, hogy minél kevesebb adóval terheltessék a nép és nemzet, bár követhetném t. igazságügyminiszter úrnak ez állított elvét, vagy bár — és reménylem is — ő menne e példával elő; hanem midőn a valóság azt mutatja, a mint Grhyczy Kálmán képviselő társunk már a katonaságra nézve elmondotta és én meg azt bátor vagyok a polgári egyénekre nézve most itt előhozni, méltóztassanak figyelembe venni, nem kénytelen-e országunk, legalább ez évben, mindazon polgári adományozásokat és fizetéseket viselni, a melyek az 184849-tőlfogva először 1861-ig,azután 1862-től 1867ig megajánltattak mind azoknak, a kik az alkotmány ellen küzdöttek a polgári pályán? a mely alkotmány — hála Isten — elismerem, önöknek is közbenjárásával, bárha nem egészen, de némileg helyre van állítva. És önmagokat kérdem a t. miniszter és képviselő urakat, hogy a midőn azon polgári egyének segíttetnek, s oly, mondhatom, kiváló adományozással, a mely ha később tartana, valóban lehetetlen lenne, hogy az ország anyagi ereje fölvirágoznék: akkor lehet-e csak legkevésbbé is helyesen, vagy joggal is ezen beadott határozat ellen szólani ? Bezárom, t. ház, ezen támogató nyilatkozatomat azon észrevétellel, a melyet már rövid szóval említettem s a melylyel be akarom fejezni véleményes nyilatkozatomat: én a honvédek irányában a magán adakozást, a magán segélyezést magán kötelességünknek s magán kötelességünk elismerése teljesítésének tekintem; de a honvédek irányában állítom, hogy nem csak magán, de országos elismerés s országos kötelességünk is van. Én ez országos kötelesség teljesítésére hívom föl a képviselőházat; ez országos kötelességem, országunk becsülete s igéretünk beváltása iránti kötelességem az, amelynél fogva Tisza Kálmán t. képviselő általelőadott határozati javaslatot elvben elfogadni, erre nézve törvényjavaslatot készíttetni a minisztérium által kívánok; és akkor, midőn ez beadatik, az általunk is már beadott törvényjavaslat fölvételére szavazok. Szontagh Pál (nógrádi): Azt, hogy Debreczen városa egyik érdemes képviselőjének a ház asztalán fekvő inditványát pártolom, bővebben indokolni fölöslegesnek tartom; csak néhány szerény, és inkább a polémia terébe vágó észrevételt vagyok bátor koczkáztatni azokra nézve, amik, meglehet gyönge fölfogásomat kellemetlenül érintek. Az egyik nevezetesen az, mi fölhozatott a fátyolvetési műtétei fölemlitésével. Épen azért, t. ház, mei*t 61-ki föliratainkban megvan, de tényleg is igazolta azóta a képviselőház minden eljá-