Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-142

CXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 2Í. 1867.) 267 Elnök: Következik Tisza Kálmán képvise­lőnek az 1848-diki honvédek özvegyei s árvái ér­dekében teendő intézkedésekre vonatkozó indítvá­nyának tárgyalása." Báday László gr. jegyző (olvassa az indít­ványt.) Tisza Kálmán: Tisztelt ház ! Azt kellene hinnem, hogy indítványomat, melyet a fenforgó körülmények figyelembe vételével tettem, nem lesz szükség bővebben indokolni. Hiszen mindnyájan tudjuk, miért küzdöttek és mikép küzdöttek 1848 —49-ben a honvédek. Küzdöttek hazánk meg­támadott alkotmányáért; és midőn ezen alkot­mányt Olmützben a hatalomnak akkori kezelői az elbizakodottság egy rajok nézve is átkos perczé­ben széttépettnek nyilvánították, midőn kimon­dották Magyarország, mint ilyen fölött a halálité­letet: küzdöttek az ország lételéért, fenmaradásá­ért; küzdöttek pedig ugy, hogy két hatalomnak egyesült ereje volt szükséges a küzdelem elnyo­mására. Még az elnyomás perezeiben is ama gyá­szos halmot, mely a nemzet legszebb reményeit és leghűbb fiai egy részének hűlt testét fedezi, a dicsőség fénye ragyogta körül. Hosszú éveken keresztül a dicsőség ezen fénye volt egyedül az, mely áttört a sötét éjszakán, mely hazánkra bo­rult, adván vigaszt a honfi bánatának, adván re­ményt, az átalános csüggedés közepett, és figyel­meztette egyúttal a világot, mely századok során át megszokta volt rólunk semmit vagy csak rosz­szat hallani: hogy van itt egy akarat- és élet­erős nép, mely bukásában is életrevalóságának adta jelét. Nem is hihetem, hogy legyen bárki is e ház­ban, ki tagadhatná, hogy azok, a kik 48/9-ben honvédek, és olyanok voltak, milyeknek a honvé­deknek lenni kellett, érdemeket szereztek magok­nak a haza iránt. Én részemről, t. ház, ki nem va­lék oly szerencsés köztök leróhatni hazánk iránti tartozásomat, erről meg vagyok győződve, és épen azért tevém indítványomat, hogy ha nem is oly mértékben, mint ezt óhajtom, de legalább a mennyiben lehet, adjuk meg ezen érdemek jutal­mát. Bizonyosan, t. ház, sokkal nagyobbszerűen és szebben hangzott volna, ha átalában azt indít­ványoztam vala, hogy mindazok, a kik ama ko­moly időkben az ország iránt érdemeket szereztek magoknak, országos jutalomban részesüljenek. De meg kellett gondolnom, hogy egy ily átalános­ságban tartott indítvány, mely természetesen nem lett volna csupán a honvédekre szorítható, oly roppant anyagi áldozatot követelt volna az ország népétől, melyet annak túlterhelt vállai nem bírtak volna meg, és épen az által, hogy sokat kívántam, tettem volna lehetetlenné, hogy az is megtörtén­jék, a mi legszükségesebb, és a mi meggyőződé­sem szerint lehetséges is. Meg kellett gondolnom, hogy a hazafiúi ér­dem jutalma az öntudat és az országos elismerés: és épen azért tettem indítványomat ugy , a mint tettem, hogy az országos intézkedésben rejlő országos elismerésben leljék meg erkölcsi jutalmo­kat mindnyájan, az anyagi áldozatot pedig csak azok érdekében követeljük az országtól, kiket anyagi szigorú helyzetűk arra utal. De ezekre nézve sem azért kivánom én az anyagi segélyt, mintha őket ez által jutalmazni akarnám, mert hazafi érdem jutalma anyagi előmenetel nem le­het ; de kivánom az ország méltóságának szem­pontjából, mert én legalább nem tudok amaz esz­mével megbarátkozni, és bevallom, minden csepp vérem fellázzad az ellen, hogy Magyarország tör­vényhozása akkor, midőn már intézkedhetik, iiieo­eng'edje, hogy az Ínséggel való küzdé.saek kité­tessenek, vagy a magán jótéteméin- mindig ke­serű kenyerére utaltassanak azok. a kik ily hely­zetbe azért jöttek, mert kötelességöket teljesítet­ték. (Elénk helyeslés a bal oldalon.) És ha indítvá­nyom elfogadtatnék, miként mondám, az erkölcsi jutalom megadatnék mindenkinek. E mellett a minisztérium oly helyzetbejönne, hogy tekintetbe véve azon szempontokat, me­lyeket indítványomban kijelöltem, valóban igen csekély anyagi áldozat igénybe vételével tehetne oly javaslatokat, melyek legalább a legszüksége­sebbekre nézve kielégítők lennének. Igaz, nem csupán a volt honvédek azok, kik azon időben érdemeket szereztek a haza irányá­I ban. De azt hiszem, az, hogy másoknak is vannak érdemeik, nem szolgálhat indokul arra. hogy az ország ne intézkedjék az Ö érdekökben. Vannak a volt honvédek között olyanok, kik az által, hogy mint honvédek kötelességöket tel­jesítették, megfosztattak öreg napjaik, egész csa­] láduk egyetlen biztositékától : a nyugdíjtól. Vajon megengedi-e azt az egyszerű igazság, hogy ezek irányában az ország ne tegyen semmit akkor, midőn a koronás király, megsemmisítvén a politikai okok folytán hozott Ítéletek következmé­nyeit, az elkobzott javaknak visszaadatását el­rendeli ? De én, t. ház, részletekbe bocsátkozni nem akarok. Ha indítványom elfogadtatnék, az ab­ban kijelölt szempontok folytán összegyűjtött ada­tok alapján, a minisztérium föladata volna, részle­tes javaslatokat tenni, és csak akkor lehetne ezek­hez alaposan hozzá szólani. De erős meggyő­ződésem, hogy nem a volt honvédek érdeke csu­pán, de épen úgy. vagy tán még inkább Magyar­ország becsülete megkívánja, hogy e tekintetben intézkedés történjék. Meggyőződésem, Tiogy ha 34*

Next

/
Oldalképek
Tartalom