Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-113

1 32 CXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 29- 1867.) tulajdonosokat. Nagy Isten! nézz le a magyar nép keserű szenvedéseire." — Köszönjük ez áldást; de mi nem kívánjuk! (A szélső balon helyeslés.) Ezek után szabad legyen még t. Pest belváros érdemes képviselőjének tegnapi mondásaira némi szabatos megjegyzéseket tennem. (A jobb oldalon zaj; a bal oldalon: Halljuk!) A t. képviselő úr legelőször is azt monda, hogy az 1861-ki év volt a jogkövetelésnek időszaka, az 1865-ki pedig azon időszak, a melyben be kell mutatnunk azt, hogy alkotmányunk a birodalom fenállásával összeegyeztethető'. Én ennek ellenében fölhozom először azt, hogy „mindaddig, mig az alkotmány tényleg helyre nincs állítva, mikép önmaga is mondta 1861 ben, addig nem szabad semmit az országnak tenni törvényei változtatására nézve; addig ezen alkotmánynak a birodalom fenállásához módositása önmagának az alkotmánynak megrontása." Másodszor fölhozom azt, hogy magában ezen tételben : „Magyarország alkotmányát a birodalom életföltételeihez alkalmazni,'*' ellenmondás van : ellenmondás van, mert akkor hazánk törvényeiben létezik az ellenmondás; tehát azokat kellene módosítani. Eltérve tehát attól, hogy most nem szabad, nem jogos módosítani, azt állítom, ha Magyarország hozott eddig oly törvényeket, a melyek mellett a birodalom — bizonyosan nem úgy, mint Sadova és Solferino óta, hanem mint azelőtt — hatalmasan fenállott, ez azt mutatja: először, hogy gyakorlatilag is megegyeztek a birodalom életföltételeivel; másodszor pedig, jogi szempontból tekintve, ha az ország hozott olyan törvényeket, mutatja, hogy jogosan hozta azokat. Tehát, ha jogosan hozta, és azok mellett a birodalom is fenállt, nem lehet azt következtetni, hogy a birodalom életföltétele e törvények mellett nem létesittethetik; és így ellentét annak megváltoztatását követelni. A t. képviselő úr hivatkozott az 1847—48-ki országgyűlés példájára, miszerint az a többi reformokat nem tartotta illőnek és czélszerünek már azon országgyűlésen elintézni, hanem szükségesnek látta azokat az 1848-ki országgyűlésre áttenni. Ez csak arra való okoskodás, és arra érv, hogy épen addig, míg alkotmányunk teljesen helyreállítva nincs, nem szabad az országnak azon legszentebb jogok fölött intézkedni és rendelkezni, a melyek fölött ezen országgyűlés törvényesen nem intézkedhetik, és mig e részben az ország nem nyilatkozik közvéleménye által. Átmegy a t. képviselő ezután egy kérdésre. Azt mondja, nem jobb-e ezen mostan megajánlott mód, mint visszatérni a provisoriumra ? Bizony én nem felelek e kérdésére, t. képviselőház! hanem egy másik kérdéssel viszonzom e kérdést. Vajon azon indítvány, melyet én e ház asztalára letettem és elvbarátimmal pártolok, nem jobb-e a provisoríumnak minden esetre igen sok elveinek törvénybe igtatásánál? (Tetszés a szélső bal oldalon.) A mi a harmadik ellenvetést illeti, az azt mondja, hogy a gyakorlat a mellett szólt, hogy Magyarország a védkötelezettséggel mindig tartozott. Uraim! ha valaki oly gyakorlatra hivatkozik, mely ellen a nemzet folytonosan — mint jogsérelem ellen — fölszólalt, az, az én nézetem szerint, nem hivatkozik jogos gyakorlatra. Azért én erre nézve többet nem is mondok; hanem áttérek a t. képviselő úr azon állítására, miszerint az 1723 : II. t. ez. 7-dik szakaszában benne van az együttes, föloszthatlan és elválaszthatlan birtoklás, tehát a védkötelezettség is. T. képviselő úr szives volt fölolvasni e részben az 1723 : II. t. ez. 7-dik szakaszát, de magyarul volt azt szives fölolvasni. Elismerem azt, hogy a ki e magyar forditást olvassa, köteles elismerni ezen állítás valóságát, mert ott az elválaszthatlanság és föloszthatlanság csakugyan az örökös tartományok és Magyarország megemlítése után van. Ámde 1723-ban — sajnos, de úgy volt — a diák szöveg volt az eredeti; és ezért kérem a t. képviselő urat, legyen szives azon deák szöveget elolvasni (Derültség a középen), és azt fogja találni, hogy azon szócska: „ac una" egészen az örökös tartományok után és Magyarország előtt lévén, Magyarországot az örökös tartományoktól elválasztja. (Helyeslés a szélső balon.) De szabad legyen önmagából Magyarország és az örökös tartományok akkori 1723-ki helyzetéből kimutatnom azt, hogy az örökös tartományok fejedelme se nem egyezkedhetett az örökös tartományok nevében, se meg nem köthette az örökös tartományokat. (Haűjiík!) Most elismerem, uraim! — mivel az örökös tartományok se a római birodalomnak, se a német szövetségnek már nem tagjai — a mint oly helyzetben lesz Magyarország, hogy törvényeket alkothat, elismerem, Magyarorság, ha tetszik, reál unióra is léphet azokkal és velők egy birodalommá is válhat. De 1723-ban nem ez volt az eset; 1723-ban nem köthetett más viszonyt az örökös tartományok fejedelme — mint az örökös tartományokban a római birodalombeli német elector — mint personál uniót, mivel ő nem birt az örökös tartományok fölött souverainitási joggal. (Zajos derültség és nevetés a középen, ügy van! a szélső bal oldalon. Tartós zaj. Elnök csönget) Igán is! a souverainitási jogot birta előbb a római birodalom, azután a német szövetség. Magyarországgal tehát csak azon viszonyba léphetett, melybe Magyarország lépett is, t. i. personál unióba. Magyarországban volt magyar király; az örökös I tartományokban a római birodalom alatt volt né-