Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-113
CXHI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marez. 29. 1867.) 129 vényben definiálva nincs: mert ezen törvényczikk határozottan azt mondja, hogy : „Magyarország és az örökös tartományok közti birodalmi kapcsolat nem egyéb, mint a fejedelem ugyanazonossága. tí Azt monda továbbá Somssich Pál képviselőtársam, miként az 1723-ki törvények 1-ső czikkében le van a külerő elleni közös védelem eszméje fektetve, s utasit engem, mint a ki a törvényekre hivatkozni szeretek, hogy vizsgáljam meg azokat. Igen köszönöm a képviselő úr figyelmeztetését. Megvizsgáltam a törvényt s itt van kezemben. Szabad legyen képviselő úr előadott azon szavaira, miként a külerő elleni védelem végetti egyesülésre a törvény 1-ső czikkének 1-ső szakaszában hivatkozva van, viszonoznom, hogy én igen is tovább olvastam azon első szakaszt, s abban azt találtam, a mit a követ úr mellőzött, hogy ez csak is mint a királyi előadásokból kivett gondoskodása említtetik az akkori uralkodó királynak. És még tovább menve igen köszönöm, hogy ezen külerő elleni megvédés eszméjét illetőleg az 1723-diki törvényekre utal, mert ott találom a 2-dik t. ez. első szakaszában azt, hogy Magyarország rendéi kimondták, miszerint: „azért is átadják az uralkodóház nőágának Magyaroaszág öröklését, mert dicsőséges fegyverei a hazának elfoglalva volt részeit visszaszerezvén, ez által maga az ország képes leend önmagát mind a belmegtámadás, mind a külerő ellen védelmezni." Azt hiszem, t. képviselők, hogy közjogú törvények alkotása, hivatása a kiegészített országgyűlésnek ; de történelem alkotása, vagy azon eleink által nyiltan kifejezett önerő máskénti magyarázása, melyet őseink e törvényben lefektettek, ez nem a mi teendőnk. Legyenek szívesek az 1723diki történelmet azok, kik azt hiszik, hogy Magyarország 1 723-ban a pragmatica sanetiót azért kötötte meg, mert szükségesnek látta a külerő elleni megvédést, figyelembe venni. Én Szalay László volt igen t. képviselő társunk történelmét, és a többi történelmeket átvizsgálván, azt tapasztaltam, miszerint a fejedelem már 1712-ben óhajtotta a női ág örökösödésének elfogadását; de a nemzetben idegenkedés uralkodott ez ellen, és csak a bekövetkezett „utrechti, rastadti és passarovitzi békekötések után udvarnokok bejárván az országot, és mondván a nemzetnek, miként a római birodalom császárja hatalmas és nagy úr, és Magyarországot a birodalom erejével is meg fogja védeni, továbbá örökös tartományai is létezvén, hogy azok erejével is megvédhesse Magyarországot, lemond inkább azon jogáról, melyet azelőtt gyakorolt, hogy föloszthassa: ezek törték meg a nemzet idegenkedését, és az ország rendéi készek voltak elfogadni a nöág öröklését azon egyetlen egy föltétel alatt, hogy e mellett Magyarország KÉPV. H. NAPLÓ. 186%. IV. függetlensége megóvassék és régibb önállóságában maradjon. Somssich Pál képviselő társam azt mondja továbbá, hogy ez által kimutattatván itt a védkötelezettségnek 1723-ban léte, elesik azon következtetés, melyet én indítványom II-dik részében fölállítottam, hogy t. i. az ország nem volna kötelezve a védelmi kötelezettségre, s utasit az 1715dik törvény 8-dik czikkére. Ezt is igen nagy köszönettel veszem, mert maga fölhozza azon törvény szavait, hogy ,,az ország védelmére" ajánlották meg a rendes katonaság fentartását. Ki az, uraim! a ki Magyarországon valaha azt mondta volna, hogy Magyarország és a korona jogait is fön nem kell tartani ? És miután én még oly actát nem ismerek, mely az örökös tartomány okát békebelezné Magyarországba, az ország alatt csak Sz.-István birodalmát érthetem,mint értették őseink az 1715. 8. t. czikkben; és igy t. képviselő úr önmaga is csak az ország védelmére utalt ez által. Azt mondja továbbá képviselő úr: azon kötelezettséget tehát soha sem tagadták eleink, csak is a módozat elhatározására szorítkoztak. Bocsánatot kérek, méltóztassék megnézni 1715 tői 1840ig a törvényeket: midőn az ujonezokat megajánlották, mindenütt kikötötték, hogy minden lekövetkeztethetés nélkül és csak is szabad ajánlatként adják. Ha kötelezve lett volna a nemzet, ezt nem leende szabad a törvénybe igtatni, hogy csak is segedelemkép adták : nem szabad és nem lehet; s miután szabad volt, jogos volt, és kötelesség volt betenni, ez mutatja be legvilágosabban azt, hogy nem csak a módozatra, hanem egyúttal a segélynek megajánlására is gyakorolta jogát a nemzet, s ragaszkodott hozzá. Tisztelt képviselő úr továbbá azt mondja — átmenvén a 4-dik pontra, midőn én indítványomban azt állítom, hogy a nemzet véréről ós vagyonáról önállóan rendelkezett — : „Ki volna azon magyar ember a ki ezt ne akarná? „Bocsánatotkérek, egy kis eltérésben vagyunk egymástól. Megengedem, hogy a delegatiók által ha törvényszerű helyzetben volna az ország és törvény alkotására volna képesítve, az együtt rendelkezés az adóra nézve föntartatnék. De kérem, midőn valaki együtt rendelkezik, holott azelőtt önállóan maga rendelkezett: ez szerintem önrendelkezéstől eltérést von maga után. Lehetetlen tehát olyant mondani annak, a ki' a delegatiót akarja, a ki a külügyet, hadügyet, pénzügyet és mindazon költséget is, a mi erre nézve szükséges, ama delegatiókra akarja bízni lehetetlen azt állítani, hogy ezt azon magyar ember úgy akarja intézni, mint azt eddigi törvényeink parancsolták. T. képviselő úrátmegy az indítvány 6-dik pont' jára és azt mondja: a közös ügyek teremtésével, 17
