Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-112

116 CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS (Marcz. 28. 1867.) ban sem állott, akár az örökös tartományokkal, akár a külfölddel kereskedelmi szerződéseket kötni. A szomszéd tartományok vámszabásai sulyosannyomták termelésünket, iparunkat és kereskedésünket, és még törvényre sem hivatkozhattunk, melynél fogva azon szomszéd országok vámszabásainak leszállítását joggal követelhettük volna; sőt az országgyűlések fölirataira a válasz rendesen az lőn, hogy ő felsége többi országainak érdekeit kénytelen ótalmazni. Nem oszthatom tehát azon aggodalmakat, melyeket némelyek javaslatunk ellen fölhoztak. Nem hiszem, hogy e javaslat életbe léptetése alkotmányos önállásunkat megsemmisítené s Magyarországot osztrák provinciává tenné ; de hiszem azt, hogy alkotmányunk azon visszaállítása, mely javaslatunk elfogadásának reményében tettleg életbe léptetett, sokkal inkább megóvja nemzetünket a vég sülyedéstől, mint a bizonytalan eseményekre épített számitások s azon sorvasztó várakozás, mely addig halasztgatja az orvoslást. mig az vég sülyedéssel fenyegető helyzetünkben késő lesz. (Lelkes éljenzés a középen.) Hiszem azt, hogy jelen viszonyaink között a fenforgó nehéz kérdéseknek más békés megoldását remélni nem lehet. (Elénk helyeslés a középen.) Ha a ház azt hi&zi, hogy mi csalódunk, és e megoldás káros, sőt veszélyes, még most kezében van az ügy: oda könnyen visszamehet, hol pár hónappal ezelőtt voltunk. (Élénk tetszés.) De vizsgáljuk meg a dolog minden oldalát, nehogy az aggodalmak más irányban ujabb s ta" Ián súlyosabb aggodalmakba döntsenek bennün" ket. (Halljuk! Halljuk!) Én csak saját véleményemet mondom el : a t. ház ítéljen és határozzon(Elénk éljenzés.) Meg vagyok győződve, hogy ha akkor, midőn az 1848-diki év szept. 18-dikán, a magyar országgyűlés megbízásából, mint küldöttek a bécsi országgyűlést fölszólítottuk : (Halljuk! Halljuk!) „bizza meg minisztériumát a magyar minisztériummal leendő egyezkedésre, hogy köztünk s Ausztria között a kölcsönös viszonyok végleges elhatározása által minden ezentuli súrlódásoknak s egyenetlenségeknek eleje vétessék ;

a ha, mondom, akkor nekünk a kiegyezkedés oly módját \ ajánlották volna,minőt a mi javaslatunk tartalmaz: a magyar országgyűlés azt valószínűleg nem utasította volna vissza. (Elénk tetszés. Ügy van ! Helyeslés a középen.) Meg vagyok győződve, hogy akkor, midőn 1848-ban okt. 8-dikán a mi országgyűlésünk alsóháza végzésileg kimondotta többek közt azt, hogy „Magyarország és annakk épviselőháza, szabad néphez illőleg, bizonyosan az ausztriai néppel mind azon érdekeket, a melyek három százados viszonyaikból erednek, a legbarátságosabb utón fogja kiegyenlíteni, ? jelen javaslatunk elvei szerint kiegyeztünk volna. (Ugy van! a középen.) Meg vagyok győződve, hogy ha akkor, midőn minket az országgyűlés herczeg Windischgratz táborába küldött egyezkedés végett, (Halljuk!) a herczeg a helyett, hogy föltétlen megadást követelt, jelen javaslatunk szerinti kiegyezkedéssel kínált volna meg: a nemzet képviselői nem lettek volna idegenek azt elfogadni. (Ugy van! a középen.) Meg vagyok győződve, hogy Buda várának visszavétele után s a nagy-sarlói ütközet után is, melyek fénypontjai valának a küzdelemnek, hozzá járult volna ily egyezkedéshez. (Ugy van! a középen.) És menynyi vér, mennyi szerencsétlenség, mennyi szenvedés lett volna megelőzve! Hol állnánk most, erőben, tehetségben, fejlettségben, hol állana a birodalom ! Most békés utón juthatunk ily kiegyenlítéshez : ne utasítsuk az el magunktól! Más-e most a jog, mint akkor volt, vagy talán erősebbek vagyunk és több erőfeszítést, több szenvedést megbírunk ? Ha sikerült politikai létünk roncsolt hajó| ját egy kis révpartra juttatnunk, visszalökjük-e azt ismét a zajgó tenger hullámai közé, csupán azon kétes reményben, hogy talán, de csak talán, majd ha a vész el nem sodor, egy szebb, nagyobb, biztosabb kikötőbe juthatunk ? (Lelkesült éljenzések a középen) Azon aggódnak némelyek, hogy az osztrák birodalmat fölbomlás veszélye fenyegeti, és azért nem kívánjak Magyarország sorsát hozzá kötni. (Halljuk!) Állítják, hogy ha egykor Európa politikai szükségnek tartotta is az osztrák birodalom fenállásat, most ezen nézet nagyrészt megváltozott. Szabad legyen megjegyeznem, hogy nagy birodalom vég fölbomlása nem oly könnyen és nem oly hamar történik, kivált ha annak fejedelme népeinek alkotmányos szabadságában keresi trónjának legerősebb támaszát. (Hosszas, lelkesült éljenzés) Megjegyzem azt, hogy azon politika, mely figyelembe nem veszi a jelent, és egyedül eshetőségekre akar épitni, és pedig oly eshetőségekre, melyek el is maradhatnak, máskép is alakulhatnak, nem czélszerü politika. (Ugy van! a középen.) Van-e, ki óhajtja Ausztria fölbomlását, nem tudom, de ha vannak ilyenek, azok azt bizonyosan nem a mi érdekünkben óhajtják. (Ugy van! a középen) Félek, nagyon félek, hogy e fölbomlás által nem mi nyernénk s a mi sorsunk jobbra nem változnék. (Elénk helyeslés a középen.) És ha a kiszámithatlan események ezen katastrophát egykor csakugyan előidéznék, mi volna jobb ránk nézve: az-é, hogy ezen katastropha Magyarországot államilag rendezett állapotban találja? vagy az, hogy erejében megfogyva, a foly-