Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-111
102 CXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Maroz. 27. 1867.) pendő vala <e pillanat óta Magyarország ő felsége többi országai- és tartományaival, inditványozá, mondom, hogy e szerződések létesítéséről tanácskozzanak a rendek. Ezen indítvány ismét egyhangúlag elfogadtatott, s a rendek kimondták, hogy ezen unió érdekében működni kell, s elhatározák ugyanakkor, hogy ezen határozatokat a mágnásoknak be fogják jelenteni. Végeztek más egyéb dolgokat is, a melyek szintén a bejelentés tárgyai voltak, például a királynak megszavazandó honorárium mennyisége és a király további marasztása. A küldöttség (mely még nem vitte át a t. czikkeket) átment a mágnásokhoz, s visszajővén jelenté, hogy a mágnások bele egyeznek a nőági örökösödés oly rendezésébe, a mint az a szomszéd tartományokban elhatároztatott, s helyben hagyják a többi országokkal és tartományokkal való uniót illető határozatát is a rendeknek azon kikötéssel, „hogy Magyarország jogai és szabadságai mindamellett fentartassanak." Ezután megjelent a mágnások küldöttsége és sürgeté, hogy 6' felsége marasztására a küldöttség neveztessék ki, hogy azonnal járjon el megbízatásában. Jelenté továbbá a főrendek abbeli vélekedését, hogy a szomszéd tartományokkal kötendő szerződéseket per instrumentum pragmaticum, tehát alaptörvényileg kell meghatározni. De a törvényjavaslatra nézve az volt az üzenet, hogy mivel az ügy fontos, nem kell vele annyira sietni, hogy még aznap hitelesíttessék; más najora kell halasztani. Más nap, július 17-én megjelenik a rendeknél a királyhoz rendelt küldöttség s jelenti, hogy ő felsége kinyilatkoztatá, hogy habár fontos európai ügyek távozásra késztik is az országból, lélekben mindazáltal együtt lesz a rendekkel. Megköszönte a fölajánlott honoráriumot, és ezt legczélszerübbnek látja, ha két részletben fizetik. A mi illeti az unió kérdését, a küldöttségnek mintegy a király válaszát visszatükröző szavai ezek: „De unione et securitate, respectu aliorum regnorum et provinciarum, adsecurat sua majestas status: se sollicitam curam habituram, quatenus plenain securitatem ac tranquillitatem habere possint." Mi van mondva itt, t. ház, e szavakban? Semmi egyéb, mint ez. kereken kimondva: „Semmi gondja se legyen a magyar országgyűlésnek a többi országokra s tartományokra, azokról ő felsége gondoskodni fog, és gondoskodni fog azok nyugalmáról és békéjéről/' (Több hang a középen: Mert absoku úr volt!) Ezen királyi szavak hiven vannak az akkori országgyűlés irományaiban idézve, s onnan átvéve. A kij abban kétkedik, méltóztassék fölütni az 1723-díki 129. darab t. czikketés azokat keresztülbetüzni, akár elölről hátra, akár visszafelé: épen az idézett királyi válasz következtében nem fog találni azok közt az itt többször emiitett unió stabiliálása iránt egyetlen egy törvényczikket se azokon kivül, melyeket a pragmatica sanctió név alatt ismerünk, s melyekből még eddig mindig csak a personal-uniót következtette a magyar országgyűlés. De, hogy unió mégis van az 1723-diki törvén yczikkékben, mielőtt valaki fölhozná ellenem, erősséget .hivánván abból meríteni, fölhozom én magam. Az 1659:103; 1715: 127; 1723 : 95 t.czikkeknek kevés különbséggel ily fölirataik vannak: „De unione civitatis Crisiensis inferioris et superioris." Az 1723: XCV. t. ez. az elébb idézett t. ez. értelméhez hiven s ahhoz képest rendelkezik ujabban e tárgyban emez uniót illetőleg, midőn a zágrábi püspök helyettesittetik, hogy ha akadályozva lenne részt venni az arra kiküldött deputatióban, legyen kiegészítve a küldöttség, a melynek „ante effectuationem unionis" kötelessége lesz megvizsgálni és jelentést terjeszteni föl, vajon az egyesítés megtörténhetik-e „absque convulsione jurium imius vei alterius ex praeclictis cívitatibus." Ha így értették az 1723-ki rendek az uniót, ha így látták azt véghez viendőnek ama városok egyesítésénél: kérdem, lehetett-e más fogalmuk azon országos unióról, melybe saját hazájok volt lépendő ? Kivánhatták-e eonvolválni az ország jogait, mint a többség javaslata convolválja ? T. ház! Ezekből az is látható, hogy nem, mint Kaposvár érdemes képviselője állítja, az 1848-ki törvények, vagy azok készítői teremtették meg a közös ügyeket, ha azokat közös ügyeknek akarjuk nevezni, de midőn a pragmatica sanctiót az 1723-ki országgyűlés elfogadta, akkor minden felsőbb utasítás nélkül belátta szükségét annak, hogy itt szövetkezésnek, szabad nemzetnek szabad nemzetekkel való szövetkezésnek van helye. Lehet nevezni e fölfogást alkotmányosan naivnak : s hogy ilyen lehetett, nem csodálkozom: hiszen még láthatták azt, hogy midőn az 1723-ki országgyűlés az uralkodó nőág örökösödését nálunk behozta, azt 1720-ban szintén elfogadtatták az úgynevezett ausztriai rendekkel, melyeket még némely rendeleteknek meghallgatására meghívtak. Hihették, minthogy volt valamely rend és képviselet az örökös tartományokban, hogy azok bizonyára tudják a felelősség terhét, mely vállaikra nehezedik, hazájok jogai fentartására nézve. Hivatkoztak rá, és nem hitték, hogy máskép lehessen velők érintkezni, mint egyedül alkotmányos utón. Ebből és saját felelőssége érzetéből indult ki szerintem a 67-es bizottság kisebbsége, midőn javaslatát olyan alakban készítette el, a minőben az a ház előtt fekszik, nem felejtkezvén meg az alapelvről, mely. ezen egyedül alkotmányos felfogásnak megfelelőleg, mind a jelen, mind