Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-111
m CXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 27. 186J.) tartva ezt, és reflectálva arra, hogy azok iránya- ' ban, kik ennélfogva aggódnak a 67-es bizottsági munka elfogadásán, mert az tovább, mert igen meíszszire ,vezethet a megegyengetett reál uniói téren, jövő törvényhozások energiájára, kitartására és szívósságára, s a nemzet erkölcsi erejére történik hivatkozás : kérdeni, t. ház ! mi következhetik ebből ? Következhetik az, hogy azon cassandrai ajkak által jelzett kezdetnek nem óhajtott irányban tovább folytatása csakugyan igen könnyen és hamar be fog következhetni, a mit azon körülmény is igazolni látszik, hogy maga ezen képviselőház múlt havi bizalmi szavazatainak meghozatala alkalmával a jelenleg kormányon lévő férfiaknak személyéhez kötötte a fölhatalmazást. Kell hát már valami tartózkodásnak, valami félelemnek lenni azoknál is, kik ezt tették, ámbár a fölhatalmazást készséggel szavazták meg, s a kikhez magam is járultam. Ha már most ezen törvényhozásnak sikerül azon meggyőződést költeni, hogy mi gyöngék vagyunk, sikerülhet a jövő törvényhozásoknak valószínűen még inkább nem csak saját keblökön belül, hanem sikerülhet az összes néppel is elhitetni azt, hogy oly gyönge nemzet vagyunk, mely a maga lábán járni még a többségi javaslat határozmányai szerint is képtelen, s ezen módszer is sok neki; már pedig figyelmeztetem a t. házat, hogy a mi majd hit erejére vergődik föl — mert nagy tényező nemzetek életében a hit — s az, a mit minden ember vall, és mit minden ember hisz, az megtörtént dologgá fejlődik, vagy rögtön, vagy bizonyosan egy közel jövőben. Erre vonatkozva eszmémet nem formulázhatnám ékesebben, mint a nagy római történész, ki ezt mondja: „Ingenia, studiaque oppressioni facilius quam revocaveris, subit quippe etiam ipsius inertiae dulcedo et invisa primo desidia postremo amatur." Ha megszokjuk ezen „desidiát", ha önmagunk nem kívánunk rendelkezni saját ügyeinkben, ha nem bízunk magunkban — de még sem az elbizakodásig — bizonyára a későbbi generatiók oly viszonyokba, állapotokba fognának vezettetni, sodortatni, a niinőkrő] szeretem hinni, hogy most még mindnyájan félünk, s odáig jutni nem akarunk. Szemünkre vettetett bizonyos oldalról az is, hogy mi a kisebbségi javaslat elfogadását a nemzetnek további szenvedései árán is kívánatosnak tartjuk; a mint hogy ily esetben arra kényszerítve is lenne a többség nézete szerint az ország. Ezt szabad legyen kétségbe vonnom, s fölfogásom szerint némileg magyaráznom. Azon t. képviselő mondása, ki állította, hogy szükség esetében még szenvedés- és türelemképesnek hiszi nemzetét, fölfogásom szerint nem értelmezhető úgy, hogy még további provisoriumok, anyagi és szellemi kinoztatások terén inkább kívánjuk látni nemzetünket, mint a kifejlödhetés útján, hanem csak úgy, hogy azon hatalom, melylyel bennünket fenyegetnek, ha talán ismét kezébe ragadhatná a kormány gyeplőit, valószínűleg, mint én is hiszem, nem állhatna fen sokáig; mindenesetre pedig hasonló volna annak eljárása azon vadonba tévedt mesebeli lovag állapotához, a ki, midőn vélt ellenére méri csapásait, csak önmagát sérti, s minden kardcsapása, minden tőrdöfése eredményéül a sebeket saját testén érzi fölfakadozni. Épen azért lehetetlennek tartanok mi a nemzetnek ezen állapotban való tovább tengését, ha a mi külön véleményünk fogadtatnék el. (Helyeslés hal felöl.) t Es meg vagyok annak igazságáról is győződve, mit Pest városa egyik nagyérdemű képviselője tegnap mondott: ne gondoljuk, hogy ügyeink csak idáig való fejlődése is egyedül a mi érdemünk. Teljesen számba veszem én is a világtörténelem és az eszmei tényezők föltartózhatatían forgását és hatalmát, s tudom, hogy azoknak emberi hatalommal alig lehet gátat vetni, s a közel múltban magam isiígy láttam, példáulhogy akkorésazok által ejtettek magán a monarchismus elvén a legnagyobb sebek 1848- és 49-ben, kik azt gondolták, hogy annak legerősebb, sőt dönthetlen támaszokat fognak emelni; vagyis meg vagyok győződve, hogy úgy fejezzem ki magamat, nem a nemzetnek, vagy azok képviselőinek szép szemeiért történtek és történnek bizonyos dolgok, hanem a körülmények kényszerítő hatalmánál fogva. Ezen nézetében a Pest város egyik érdemes képviselőjének szívesen osztozom. S most már összefogva eszméimet, melyekből kiindultam, azon véleményemet mondom ki, hogy ha van vívmány abban, mit a többség most elérni óhajt, lényeges része van annak létrejövetelére nézve az 184 8 / s-ki eseményeknek. A most remélt eredményeket azon említett vérkeresztség gyümölcseiül fogjuk talán szedni mi, vagy fogják szedni később utódaink. {Helyeslés hal felöl) Végzem szavaimat, t. képviselőház, és azt mondom, hogy ha e kettőt összevetjük — t. i. egyrészt azt, hogy a kezdet kezdeténél vagyunk, másrészt, hogy sükerülhetne a népben universalizálni azon hitet, és ez által azt ténynyé érlelni, hogy annyira gyengék vagyunk, hogy a kisebbség javaslata szerinti önállást meg nem bírjuk — megtörténhetik rajtunk, hogy nem azon szinpadilag szép halál neme a római sülyedő társadalom szokásaiból, mely ezen debatte-ok kezdete alkalmával említtetett, lesz osztályrészünk, hanem lesz a halál azon neme, melyet a magyar költő fest, mondván: A véren árult ifjodás helyett Lassú halálnak mérge száll reánk l
