Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-111
CXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marez. 27. 1867.) sn Egy van, a mi leginkább, a mi egyedül képes engem megnyugtatni: s ez erős hitem nemzetem életrevalóságában. A betű öl; a lélek elevenit. Nem az irott törvények; a nemzet geniusa az, igenis, a nemzetnek alkotmányos jogai, szabadsága fölötti folytonos éber őrködése az, a mi institutióinak igazi életet ad, s azokat gyümölcsözővé teszi. Valóban csodálom, hogy azok, a kik egyfelől fennen hirdetik, hogy Magyarország senkire j sem szorult, hogy minden támasz és szövetkezés nélkül maga is megállhat Európában, sőt, mint egyes lelkes szónokok mondák, a félvilággal szembe szállhat: másrészt azonnal oly kislelküségbe esnek , hogy megijednek a delegatióktól! Én mind amaz elbizottságtól, mind eme ki- | csinyhitüségtől egyaránt távol tartva magamat, miután úgy vagyok meggyőződve, hogy Satur- j nus, kiben a régiek ama mindenek fölött álló nagy- ! hatalmat, az időt jelképezték , még sok gyerme- j két föl fogja ugyan egymás után emészteni, de I az öreg Saturnust saját e kisdede megenni soha nem fogja: a bizottság többségi javaslatának pártolóihoz csatlakozom. (Helyeslés a középen.) Dimitrievics Milos jegyző: Szontagh Pál! ! Szontagh Pál: T. ház! ígérem mindenek előtt a t. háznak, hogy előadásomat oly röviddé kívánom tenni, hogy ez majdnem egyértelmű fog lenni az elállással; (Halljuk!) sőt köszönetet mondok a megüresedett padok megritkult híveinek; s i kérem a t. házat : valamint én részemről figyelembe veszem azon igényeket, melyeket a kimerült türelem és a tárgy megvitatott volta követel, úgy méltányolja másrészt indokaim előadásának meghallgatásával, a mit tőlem a 67-es bizottsági , tagság és a kisebbség véleményének aláírása követel. (Halljuk!) Nincs is nekem hosszas észrevételem, akár | úgy veszszük, hogy az átalánosságnál maradjunk, | akár a többségi indítvány egyes tételeit kisza- | kasztva, fejtegessük a tárgyat. Ezúttal egyedül a parlamenti taktika egy momentuma az, mi engem felszólalására késztet, s e tekintetben az sem bírna arra, hogy hallgassak, ha ez által talán némi ismétlésekbe is esném : ez pedig az, hogy ezen tanácskozásoknak már kezdetétől fogva mintegy folytonosan mondatik nekünk, hogy nemzetünk, a magyar nemzet egy oly gyönge, egy oly kimerült, egy a maga lábán annyira járni nem tudó nemzet, hogy annak gyorsabb teendője nem volna, mint félrevetve azon meghatározásokat, melyeket a kisebbség véleménye elegendőknek tart, a szoros dualismus, a personál unió fentartása érdemében fölállít, ebből az ő felsége többi országai- s tartományaival bensőbb reálisabb unióba késztetve látja magát lépni — s tisztelve minden megKÉPV. H. NAPLÓ. 186%. IV. győződést, mely üdvre akar vezetni —- mondom, hogy ezen bensőbb unió czéljából mintegy hidat kellene annak építeni — értem a delegatió intézményét — hogy a souverain államiság állapotából, annak terheitől és nyűgétől mihamarabb szabadulhasson. Ezt kétségbeesett tannak tartom, és részemről azt nem osztom; nem osztom épen azon egyik zalamegyei képviselőnek intésére, a ki azt mondta, hogy a meglevő tényeket, mintegy szivacscsal a fekete tábláról az irást, letörülni nem lehet. Az én emlékezetem táblájáról sem bírom letörülni azt, mire a történelem tanít, s mik — csak röviden teszem észrevételemet — a magyarországi had- és pénzügy külön állhatását, dicső eredménynyel különállhatását bizonyítják. {ügy van! balról.) Elég legyen röviden érintenem a már itt is több ízben hallott azon történelmi argumentumokat. melyek az első habsburgi leányörökös trónja megvédése körül tett, és 1848 és 49-ben kifejtett erőfeszítésre vonatkoznak, a midőn ez utóbbi alkalommal a nemzet királya nélkül is megtette azt, a miről most, királyával együtt gondolva, azzal a legbensőbb egységben, őszinte kibéküléssel egyesülve, az mondatik, hogy ilyest jövőre végrehajtani nem képes. Azt szokás mondani a Bourbonokról, hogy nem tanultak semmit, de nem is felejtettek semmit. Ismerem nemzetemet, legalább vélem ismerni, mert tények szólnak itt is: felejteni tud, de tanulni is képes. Hogy mit felejtett, azt mindnyájan tudjuk! Hogy mit kelljen megtanulnia, p. o. a hadügy külön kezelésére nézve, a kisebbség véleményének elfogadása által nincs kizárva, hogy ezen nemzet — egyebet nem említve, csak az olasz nemzet példáján okulva — ne tanulhassa meg azt, hogy emergente casu, midőn t. i. oly védelmi harczra lesz szüksége, a hol a lajtáutuli népek közreműködésére is szükség lesz, s a hol a királynak e nemzettel és birodalma többi nemzeteivel egygyéforrva kellene fegyverhez nyúlnia, hogy akkor fölfüggeszsze az alkotmányos garantiákat, s dictatori hatalommal is kész legyen felruházni fejedelmének személyét. (Helyeslés.) Még csak némi észrevételem van arra a parlamenti taktikára, a mely azt ügyekezett bizonyitni, hogy mi gyöngék és magunk lábán állani és haladni, önrendelkezésü souverain államiságra képtelenek vagyunk, és azért a kisebbség javaslatában körülirottnáí szorosabb, bensőbb és szerves szövetségre van szükségünk ő felsége többi országai- s tartományaival. Egybevéve ezen állítást azon tétellel, mely itt szintén mondatott, hogy csak a kezdetnek kezdetén vagyunk: ha ez igaz, és tekintve, hogy oly tekintélyes tagjai a túloldalnak mondták azt, hogy föl lehet tenni, a mint óhajtom, hogy ne legyen ez talán cassandrai jóslat; szem előtt 13