Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-111

CXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 27. 1867.) 95 tünket, ingatná meg, melyre kezdetben oly nagy szükségünk lesz, nemzeti hitelünket; nem áll végre, hogy personál-unió helyett reál-uniót akarunk, mert e két elv közötti további összeütközéseknek akarjuk, a kellő határvonal praeeisirozásával, jö­vőre elejét venni; végre merőben érthetetlen előt­tem, hogy a deniokratia ellenségeinek s az aristo­kratia és absolutismus elvei felé törekvőknek mon­datunk : ily tendentiának a 6 7-es bizottság munká­latában, megvallom, semmi nagyító üvegen át sem tudom legkisebb nyomait is fölfedezni, ha csak azon gyanúnak nem akarnék szivemben helyet adni. melynek t. barátom Tóth Lőrincz volt teg­nap tolmácsolója. Áttérve a bizottság kisebbségének előttünk fekvő külön véleményére, őszintén megvallom, hogy valamint az aláirva levő hazafiak nevein vé­gig pillantva, azoktól egyenkint és együttvéve legmelegebb hazafiúi tiszteletemet meg nem tagad­hatom — s rám mint egyszerű honpolgárra már az is aggasztólag hat, hogy ily jeles hazafiakat aggódni látok, s kétszeres óvatosságra int — ugy a javaslat 51 fejezete közül is csak keveset tudnék kijelölni mint olyat, melyet, főleg mint jogi tételt, legtisztább meggyőződésem szerint alá ne Írhat­nék. A részletes tárgyalásra tartoznék azon pontok kijelölése, melyeket semmikép el nem fogadhat­nék. Ilyen p. o., hogy többet nem ne említsek, azon 15. §., mely szerint a kabineti tanácskozások nyil­vánosság elé hozatása szándékoltatnék, stb. Nagy érdekkel s tanulsággal olvasom azt, mint egy köz­jogi értekezést; s ha a föladat csak az volna, hogy a Lustkandlek elméleteit újra megczáfoljuk, vagy hogy azt tegyük, mit Nádudvar kerülete érdemes képviselője (Kállay Ödön) a pragmatica sanctióra, vagy is az 17 23-diki törvényczikkekre vonatkozva szemünkre vetett, hogy t. i. elvont bölcsészeti téte­leket állítsunk föl s azokból vonjunk le aztán logikai következtetéseket, szóval, ha a kérdés tisztán elmé­leti volna: úgy e javaslat — egyes, szerintem egy­mással némi ellenmondásban álló pontokat kivéve — nem sok kívánni valót hagyna hátra. Meg kell mellesleg jegyeznem, hogy részemről azon föltűnő óvatosságot, melylyel a külön véle­mény aláírói e szót: „közös ügyek," noha az a 13. §-t kiegészítő 14.§-ban világosan ben van, mindenütt „angve pejus" gondosan kikerülik, s helyette czél­zatosan mindig csak a közös érdekeket vagy vi­szonyokat hangsúlyozzák, méltánylom s értem ugyan, de nem tartom életbevágónak arra, hogy azzal valamely elvet menthessünk meg. Nem hi­szem , hogy bármily szigorú nyelvész is megróv­jonérte , ha e szavakat: közös érdek, közös vi­szony, közösen érdeklő viszonyok stb. vagy kö­zös ügy — mindig ugyanegy dolgot értve alatta — fölváltva használnám is. A dolog lényege az , hogy e külön vélemény is elismeri a külügyek s a kölcsönös védelem kö­zös voltát. Sőt a külügyekre nézve, a dolgok egy­szerűsítése végett, egy közös külügyminisztert is, elég érthető ezélzással, kilátásba helyez. Orszá­gunk külügyi érdekeit ő felsége külön magyar királyi jogczimeinek érvényesítésével—a mi, ha nem csalatkozom, esetleg amúgy is szokásban van— aztán az okmányokra függesztendő magyar kirá­lyi pecsét által s az ő felsége személye mellé ren­delt egy miniszterünk ellenjegyzése által eléggé biztosítottnak hiszi. Mind ez , mind az esetleg ki­látásba helyezett időnkinti nemzetközi egy ezkedé­sek az örökös tartományok népeivel, melyet kü­lönben a bizottsági többség is javasol, e fontos ügyet oly definiálatlan állapotban hagyja , hogy azt egy tartósságra számított s minden tekintetnek. a kellő gyorsaság s az alkotmányosság kívánal­mainak is megfelelő őszinte kiegyezés alapjául nem elégelhetem. A mi a hadügyről, vagyis a közös bizton­ságnak fentartására szükséges kölcsönös védelem­ről mondatik, mely ügynek közössége, a javaslat tulajdon szavaival, t. i. a vezényletre, vezérletre s belszervezetre nézve, még azonfölül az ő felsége személyét helyettesíthető hadi főparancsnok vilá­gos fölemlítésével is , tehát némileg még nagyobb nyomatékkal elismertetik: a többire nézve fölfo­gom én s teljesen méltánylom a vezéreszmét, mely a külön vélemény egész szerkezetén vörös fonalként végig vonul, mely nem más , mint országos önál­lóságunknak minden más tekintet fölé emelése. E szerkezet mindazon részeiben, melyekben a több­ségi javaslattól eltér, valljuk meg őszintén, a politikai tekinteteket s a birodalom hatalmi állásá­nak érdekeit a merev jogosság szempontjainak rendeli alá. E tekintetben valóban nincs benne semmi osztrák, annál kevésbbé európai, hanem , a siklósi kerület érdemes képviselője kivánata szerint, valóban csak is magyar politika van benne. Nem vitatom, mindez jó-e? helyes-e? Sőt elismertetni kívánom, hogy a jogosság szempontjából alig vol­na megtagadható. De kérdeni e külön vélemény szerkesztőit s e magyar politika képviselőit, van-e kilátásuk arra, hogy azt a fenforgó körülmények között érvényre emelhetik ? Mármaros egyik érde­mes követe ugyan tegnapi beszédében jóslatot tőn, hogy ha még egy ideig várunk, meglesz a „resti­tutió in integrum" oly értelemben is , a mint ő veszi. De, bocsásson meg , hogy e nyilatkozati) után is kétségbe vonjam azt, hogy politikája ily sikerére nézve, keble nemes buzgalmán kivül, egyéb garantiát nyújtani képes legyen. S felelős­séget meruének-e vállalni érte , hogy ezzel a be­következhető esélyek ellenében megmentik a mo­narchiát, megmentik a magyar korona birodalmát'?

Next

/
Oldalképek
Tartalom