Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-76
LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 4. 1866.) 57 juk!) Én azt gondolom, ha van kérdés, melyet a kiegyezési kérdéstől függetlenül kell előkészíteni és elintézni, úgy a nemzetiségi kérdés az. (Igaz! a jobb oldalon.) A tisztelt ház tisztába fog jönni magával az iránt, hogy meddig mehet, az iránt, hogy mik a különböző nemzetiségek jogos és igazságos kívánalmai, mennyit enged e részben az ország épségére való tekintet, mennyit kivan e részben az első válaszföliratunkban is különösenkiemeltigazság és testvériség elve. Ha ez iránt tisztában lesz a t. ház és az országgyűlés, azt gondolom, igyekeznünk kell azt mielőbb kimondani, igyekeznünk kell, ha lehet, országos határozattá emelni. Nem mondhatom előre, hogy a mit a t. ház ki fog nyilatkoztatni, minő mértékben fogja a különböző nemzetiségeket megnyugtatni; de azt hiszem, mindenesetre megnyugtatóbb lépés lenne, ha azt, mit a nemzetiségeknek meg lehet adni, már előre kimondatik, mint ha bizonytalan időre elhalasztatik. Én azt gondolom^ ez jobb volna, mint ha, a 61-iki országgyűlés példájára, ezen országgyűlés is szétmenne, a nélkül, hogy e fontos tárgyban nyilatkozott volna. De épen azért kivánom, hogy ezen kérdés előkészítésére és kidolgozására az út nyitva maradjon. Ez út pedig elzáratnék, ha azt határoznék, hogy eddigi működésűnket függeszszük föl. Én úgy fogom föl föladatunkat, t. ház , hogy mi az ország törvényes függetlenségének föntartása czéljából — a mi a fődolog — a közjogi kérdés elintézésére minden kitelhető módon közreműködjünk, a törvény korlátai közt természetesen. E ezélnak pedig legjobban úgy felelünk meg, ha az akadályoktól vissza nem rettenve, mindig a főczélt, a békés kiegyezkedést tartva szemünk előtt, sőt az igazságos követeléseink megtagadása miatt keb1 linkben támadt neheztelést lehetőségig visszafojtva, az előttünk álló göröngyös pályán mindaddig haladunk , míg az út folytatásának teljes lehetetlenségéről meg nem gj^őződünk. Meglehet, hogy előbbutóbb kénytelenek leszünk kijelenteni, hogy fáradozásaink siker nélkül maradtak, hogy a kölcsönös felvilágosítás és meggyőzés lehetsége megszűnt; de, uraim! az ország elvárja tőlünk, hogy a megkezdett munkát befejezzük; az ország, mely oly rég nélkülözi az alkotmányos szabadságot, a jobblétet, elvárja tőlünk, hogy ha már elvállaltuk e nehéz munkát, legyen erélyünk és bátorságunk mindent elkövetni, hogy ezen munka kielégítőleg, az ország alkotmányának visszaszerzésével befejeztessék,—vagy ha mindennek daczára is sikertelenek maradnának fáradozásaink, legalább azt mondhassuk nyugodt lelkiismerettel ország-világ előtt: „Rajtunk nem múlt." (Helyeslés a jobb oldalon.) 1 Ráday László gr. jegyző: Bobory Károly! Bobory Károly: T. ház! A szerkesztendő! KÉPV. II. NAPLÓ. 186 5 / e- Hl. i föliratra nézve mindenek előtt egyenesen kimonI dom, hogy én Debreczen városa érdemes képviseI lőjenek, Tisza Kálmánnak indítványát pártolom. Állásom az előttem szólottak állásától különbözik abban, hogy nem esak a közös ügyekben kiküldött bizottság működésének folytatását, hanem egyszersmind annak föladatát, annak egész működését is, véleményem s meggyőződésem szerint, nem pártolom; és azért ezen kiküldött bizottságnak megválasztásához én és elvtársaim nem járultunk. Minekelőtte elvi okaimat kifejtem, figyelmeztetni akarom a t. házat eddigi eredményeire a közös ügyekben működött bizottságnak, nevezetesen bemutatván azon két javaslatot, mely az albizottságtól kiadatva, országszerte, közönségesen ismeretes. Ezen javaslatokban a kir. leirat oly okmányt lát, melynek mozzanatai az alkotmányos kiegyezésnek létesítésére alkalmas csatlakozási pontúi szolgálhatnak. Én azonban, midőn látom egy részről, hogy az albizottságnak tisztelt tagjai, ezen háznak legkitűnőbb tagjai, kik e tárgyat tüzetesen tanulmányozták, mégis közös megállapodásra nem jutottak; más részről, midőn tapasztalom, hogy úgy a kisebbségnek, mint a többségnek javaslata az ország közvéleményével nem találkozik, (A hal oldalon: Igaz!) sőt a helyett, hogy megnyugtatná a kedélyeket, némely pontjai, ugy az egyik, mint a másik javaslatnak, az érintkezésre nézve a többi örökös tartományokkal, illetőleg az országnak érdekeit és függetlenségét, komoly aggodalmakat gerjesztettek; midőn, mondom , ezt tapasztalom : akkor ebben legerősebb bizonyítványát látom annak, hogy mihelyt letérünk a szorosan vett personal-unio teréről, uj és ujabb, és nagyobb bonyodalmakba döntjük magunkat, melyek nemzetünk és országunk állását a többi országokhoz csak kétségesebbekké teszik. (Igaz! bal felöl.) De maga ezen, minden parlamenti modor ellenére tett megemlitóse ezen parlamenti embryonak, t. i. az albizottság javaslatának, figyelmeztet bennünket, hogy hajlandó az alkotmányos fictióhoz szokott kormány megragadni és fölhasználni mindent, a mi az ő czéljára némileg alkalmas. Intő példánk van 1861-ből az országbírói értekezlet munkáján, mennyire kész ugyanezen alkotmányos fictiokoz szokott kormány azt, a mi nem is országgyűlési határozmány, mint országgyűlési határozmányt sanctio név alatt életbe léptetni. De erősebb indokaim vannak magában az elvben: országunk — maga a sanctio pragmatica, azon okmány * szerint, melyet alapul vett maga a trónbeszéd is, melyre hivatkozik a kir. leirat—független ország; maga a sanctio pragmatica alkalmával őseink kikötötték magoknak azon biztosítékot, hogy Magyarország a hozzá kapcsolt 8
