Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-76

56 LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 4. 1866.) pei nem akarják az alkotmányos kérdés rendezé­sét úgy, mint mi gondoljuk, hanem most is egy központosító parlamenthez ragaszkodnak: attól tart, hogy, ha mi a közjogi kérdés elintézésébe be­lebocsátkozunk , velők érintkezünk, az nemhogy több rokonszenvet idézne elő köztünk, hanem még nagyobb idegenkedést szülne. Én ellenkező véle­ményben vagyok. Én azt hiszem és látom , hogy nem c§ak az örökös tartományok népei, hanem még a központosítás pártja is kezdett már hozzánk közeledni. (Zaj a bal oldalon.) Nem rég a dualis­musről még semmit sem akartak tudni, most meg a legtúlzőbbak is azt mondják, hogy ők is egy kor­látolt dualismus mellett vannak. Tudom, hogy ők máskép értik; elég, hogy elismerik a Magyaror­szág által védett dualismus | érvényét. (Közbeszó­lás bal oldalról: Elég? ! Elég?!) A t. képviselő ur at­tól tart, hogy még nagyobb idegenkedés találna támadni köztünk. Hiszen akkor, ha például a ma­gán életben valamely pörös tárgynak elintézéséről van szó, daczára a pörös felek közt beállott kedve­zőbb hangulatnak is, ki kellene térni a kiegyezke­dés elől, nehogy a felek még jobban összeveszsze­nek. Ha én a béke olajágát oda nyújtom ellenfe­lemnek, s az jó szándékomat azzal viszonozza, hogy engem az olajággal megcsap , arról én nem tehe­tek. A mi hivatásunk, uraim ! az érvek súlyával hatni ő felségére, s mindazokra, kiket a sors ösz­szekötött velünk; meggyőzni őket nem csak ar­ról , hogy Magyarország ügye törvényes és igaz­ságos, hanem egyszersmind arról is, hogy Magyar­ország ügyének diadala vagy bukása az egész bi­rodalom alkotmányos szabadságának diadala vagy bukása lesz; meggyőzni őket arról, hogy a ma­gyar ügynek érvényre emelése a birodalom élet­föltételét képezi. Ezt meg kell hogy értessük velők, és azért érintkeznünk kell velők. A mit arra néz­ve mondott t. képviselőtársunk, hogy Európa a mi beldolgainkkal, Magyarország önállásával nem tö­rődik, erre nézve megjegyzem — és én nem szok­tam magas politikát űzni, sem nagyító üvegen nézni hazám jelentőségét — annyit azonban mégis mond­hatok, hogy miután Európának Ausztria sorsa iránt érdeklődnie kell, lehetetlen, hogy az osztrák birodalom egyik felerésze iránt ne érdeklődjék, és pedig épen azon felerésze iránt, mely az eddigi tapasztalás szerint tántoríthatlan alkotmányos küz­delmeivel életrevalóságának elegendő jelét adta. Meg kell tehát Európával is értetnünk, hogy mit kívánunk, és hogy miképen kívánjuk elintézni e fontos közjogi kérdést. De ha mi még azokkal sem érintkezünk , a kik velünk egy közös fejedelem alatt állanak, akkor szavainkat Európa többi né­pei természetesen még kevésbbé hallhatják meg. Én nem mondok le azon reményről, hogy a kormány végre belátja, hogy a központosító egység czélra nem vezet: mert a múltból merített tények világosan mutatják, hogy a birodalom ezen központosító egység nélkül is tudott sikerrel harczolni és fényesen győzni, a miből most—ugy látszik — kitanult. És az is kitűnt, hogy e köz­pontosító egység, melynek a kormány eddig a haladás igazi tényezőit egytől egyig föláldozta, semmit sem mentett meg, hanem mindent kocz­káztatott. Sőt Ausztria épen azóta szenvedi a ször­nyű vereségeket, mióta a központosító egységet érvényre emelte. (Helyeslés.) En azt gondolom, hogy e leirat minden esetre nagyobb közeledést mutat, mint az, mely marczius 3-ikán kelt. Komárom városa érdemes képviselője pedig azt mondja, hogy a nov. 17-ikei leirat lényegében semmivel sem jobb a rnarcz. 3­ikainál. Véleményem szerint e leiratot ugy kell megítélnünk, a mint az világosan szól. A mi ott világosan meg van említve, a mi ott világosan meg van ígérve, azt úgy veszem, a mint irva van ; a mi ott átalánosságba van burkolva, azt, mint homályos tételt, mellőzöm. A leirat megígéri a magyar felelős minisztérium kinevezését és a helyhatóságok visszaállítását; Szentkirályi képvi­selőtársammal tartok, ki azt mondja: majd meg­látjuk, mi lesz belőle. Ha mind e mellett is úgy értené a leirat azt, a mit mond, hogy a kineve­zendő magyar minisztériumra holmi apróságokat bízna csak; ha úgy értelmezné a hadügyet, had­sereg egységét, közvetett adókat, egyedáru ságot, államadósságokat illetőleg az öszhangzó elveket, hogy mi ezen elvek tekintetében előleges áldoza­tokat tegyünk; ha azt, a miben mi egyezkedés közben bele fogunk egyezni, á conto-fizetés gya­nánt fogná venni minden viszonyosság nélkül; ha azt gondolná a kormány, hogy a mit mi az egyezkedés folytában engedtünk, azt mindörökre engedtük át; ha egyátalában az osztrák kor­mány azt gondolná, hogy egységes államot csi­nálhat Ausztriából befelé, a mint az tettleg csak 17 év óta áll fen: azt felelem, az egyezkedésnél mi is jelen leszünk, és elég erélyünk és bátorsá­gunk is lesz a dolgok ilyetén megoldása ellen til­takozni. Nem, uraim! a képviselőház nem fogja az ország jogait föláldozni. Eddigi eljárása, a mely egy részről óvatos, más részről az alkot­mány védelmében szilárd volt, biztos záloga an­nak, hogy ezentúl is szilárdul fogja az ország tör­vényes függetlenségét védeni. Én tehát azt kívánom, hogy a 67-es bizott­ság működésének folytatására utasittassék. Azt sem pártolom, hogy a többi bizottságok szakaszszák meg és függeszszék fel működésöket. És itt alkalmat veszek magamnak, a nemze­tiségi kérdésre nézve, a mely több t. szónok által fölhozatott, egy pár rövid észrevételt tenni. (Hall-

Next

/
Oldalképek
Tartalom