Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-76

LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 4. 1866.) 55 tessenek azon nehézségek, melyek a birodalmi kapcsolat biztosítására nézve fenforognak. Erre nézve csak egy rövid megjegyzésem van. Én azt hiszem, ha az általunk fölterjesztendő javaslat őfelsége által el fogadtatik, akkor azok a kir. leiratban emiitett nehézségek mindenesetre el lesznek hárítva, ha alkotmányunk tettleg és azonnal visszaállittatik; ha pedig javaslatunk ő, felsége által el nem fogadtatik, akkor ezen uehézségek megoldva és elhárítva nem lesznek, még akkor sem, ha alkotmányunk ezentúl is fölfüggesztve marad. Én e szót: megoldás, lígy értem, amint azt az alkotmányosság szótára értelmezi, én alkotmányos megoldást értek. Mert hiszen a régi pátensek fölelevenitésével szintén lehetne e kérdést rendezni és megoldani; de nem lenne köszönet benne : mert a kérdés alkotmányos rendezése és megoldása nélkül, a birodalom számára nincsen üdv. És mi lenne a dolgok ilyetén állásában a kiegyenlítés nem sikerülésének következménye ? Alkotmányunk további szünetelése? És mit eredményezne a birodalom másik felében ? Alkotmányos életet bizonyosan nem, mert a mily lehetetlen, hogy a birodalomban egy közös alkotmány legyen, szintúgy lehetetlen az is, hogy a birodalom egyik felében absolutismus, a másikban alkotmányos élet legyen. Valódi alkotmányt értek, nem olyant, milyen volt már Ausztriában és melyet a 13-ik §-us fogantyújának megnyomásával sarkaiból legott ki lehet forgatni. Ilyen lenne pedig az alkotmány, mely a birodalom egyik felében a másik fél alkotmánya romjain épülne föl. Köztünk és az örökös tartományok között csak egy dolog lehetséges—itt kérek félre nem értetni:— az alkotmányosság közössége. Nem lézengő, hanem valódi alkotmányosság : mert a birodalom bajait csak ez orvosolhatja. Éz azután a birodalom életföltétele ; azt pedig a magyar alkotmány elnapotása által egy ujabb válságnak kitenni, bizony szerencsétlen politika volna. (Igaz! Ügy van l) Áttérek most azon kérdésre, hogy mit kell tennünk ? Föliratot kell a felséghez intézni, melyben alkotmányunk azonnali visszaállítását sürgessük, és pedig az én véleményem és kívánságom szerint Deák Ferencz képviselő társunk indítványa értelmében. Megmondom okaimat, és mindenek előtt csak röviden akarom ecsetelni az ország jelen állapotát. (Halljuk!) Zűrzavar, önkény, jogtalanság, és közelerkölcstelenedés: ezen néhány szó, uraim! mindent kifejez. Nem szenved kétséget, hogy a mi más országokban a rósz kormányok egész sorától száz év alatt kitelik, az nekünk rövidke 17 év alatt jutott ki osztályrészül az absolut kormányrendszer alatt, mely egészen tehetetlenné hizott. Nincs ezen kormánynak vaskeze; erőtlen test ez, nehéz vasfegyverzetben? melynek kezét a vas súly még tehetetlenebbé teszi: és aggódva gondolunk arra, hogy hát ezen kéz legyen hivatva, hogy bennünket a bekövetkező veszélyekből kiragadjon ! Osztrák-magyar vegyes kormányzat ez, melyben a cs. kir. miniszterek, és a magyar kormányszékek közegei is parancsolnak; itt csak az nem parancsol , ki parancsolni rá nem ér, vagy nem akar. És mindennek neve provisorium! Csak azzal ne ijesztette volna 1861-ben a kormány az absolutismust, hogy csak ideiglenes lesz: mert ez féltvén életét, oly mohón fogott föladata teljesítéséhez, hogy öt év alatt e szegény országot tönkre juttatta. Azért kívánom, sürgessük az alkotmány visszaállítását; sürgessük a füg-getlen felelős magyar minisztérium kinevezését, hogy legyen kormányunk, mely a netaláni veszélyek beálltával megótalmazhasson bennünket, és visszaállítsa e hazában a jog, az alkotmány, a törvény uralmát. Legyen e kormány hatalmas és erős, a nemzet bizalma és a törvény álmeghatározott saját felelősége által, és legyen erős és hatalmas a törvény és alkotmány, ne az önkény alapján. És most egynémely állításra kivánok felelni, (Halljuk!) melyek itt eddig Deák Ferencz képviselőtársunk indítványa ellenében fölhozattak. Tisza Kálmán képviselőtársunk azt mondja, hogy ha munkálkodásunkat föl nem függesztenők, az káros lenne, mert a mi ügyünk ellenei előzékenységünket eddig is gyöngeségre magyarázták, gyöngeségre, mert mi alkotmányunkat úgy védelmeztük, hogy azt mondhattuk: „svaviter in modo, fortiter in re!" (Igaz!) Én azt gondolom, t. ház, hogy magából a kir. leiratból azt látjuk, hogy a mi eddigi küzdelmünket és föllépésünket a kormány gyöngeségre nem magyarázhatta. Távol vagyok attól, hogy én ezen leirat mellett szóljak. Nem elégít ki bennünket; annyit azonban bizonyossággal vélek mondhatni, hogy a kormány igen messze van attól a kiindulási ponttól, a melyen eddigelé állott. Engednek ők igenis; és azért azt hiszem, hogy a minek erkölcsi nyomása alatt ők magok is akaratlanul engednek, azt ők, önámítás nélkül, a magyar nemzet gyöngeségének nem mondhatják. A miket Komárom városa érdemes képviselője (Halljuk!) tegnap igen jeles beszédében mondott, nagy hatással voltak rám. Hiszen az ország törvényes füg-getlenségét fenyegető veszélyekre figyelmeztetés mindnyájunk keblében növeli az amúgy sem szunnyadó férfigondokat. Én a t. képviselő aggodalmaiban osztozom; én is elismerem a veszélyeket, melyek ügyünket fenyegetik; de azt hiszem , hogy ezen veszélyek nem fognak beállani most, ha mi törvényhozási működésünket folytatjuk. A t. képviselő úr többek közt abból indulván ki, hogy az örökös tartományok né-