Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-107

376 CVIL ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 21. 1867.) badság kivívásának nagy eszméje nem lévén egy emberi nyomhoz kötve. Igaz, hogy a 48 óta lefolyt korszaknak évei ránk a szenvedések kintengerét áraszták, s bennünket a vég elszegényedés örvénye felé sodortak; de a világra nézve jelentékeny mozgalmas évek voltak, melyek alatt sok működő erő jött fölszínre: évek, melyek bizonyíták azt, hogy az egyszer megszületett nagy eszmék, valamint a lélek, halhatatlanok , s hogy azokat a legdurvább elnyomatás sem képes elölni. S habár ezen évek közvetlen mirajtunk mély sebeket ejtettek is, melyeket csak hoszszu idő gyógyíthat be. de alattok az emberiség sok termékeny eszmével gazdagodott; s habár ezen eszmék átalánosságban nem lőnek is kiküzdve, legalább törekvési czélul tűzettek ki. Két nagy elv jött föl színre , és küzd átalános elismerésérts kívánja magát érvényesíteni: a népek hatázozott befolyása államszervezetök megalakításában; és a szabadság fogalmának kiművelése. S csak a ki bezárja szemét, nem látja az előtte történteket, s nem ismerheti föl, hogy az emberiség merész és hatalmas lépésekkel közéig a fölvilágosodás azon fokához , a midőn minden nép megérti azt, hogy államhajóját egyedül neki van joga kormányozni, s ez lesz az alkotmányosság teljes diadala. Nyugaton és keleten a rabszolgaság lánczai már lehullvák, itt békés utón, amott rettenetes harcz következtében; s az időnkint s különböző helyeken megújuló nemzeti önállóság harcza távol keleten jelenleg is a legnagyobb elkeseredéssel foly; s hol van a politikus, ki képes legyen megmondani, ezen harez minő kiterjedést nyer s minő véget ér ? A növekvő pénzszükséglet a kormányokat idegen segélytől tette függőkké, és hitelt előföltételezett, melyet adni csak azon nép összessége képes, mely a terheket viseli. így meggyőződésem számításon alapul , hogy alkotmányos jogaink teljes visszaszensése — leglényegesb részeinek föláldozása nélkül is — csak idő kérdése lett volna: mert a fentebbiekből következtetve egyetlen állam sem lehet képes sokáig a népképviselet együttműködését s ellenőrzését nélkülözni. Én tehát a többség véleményét a hazára nézve veszélyesnek tartván, el nem fogadhatom s a kisebbségi véleményt pártolom. (Éljenzés a bal oldalon.) Tóth Vilmos jegyző: Tolnay Károly! Tolnay Károly: A birodalmi közös ügyek meghatározásánál és intézési módszerök megállapításánál, hogy az minden érdeket kielégítsen és gyakorlatilag kiegyenlítés utján kivehető legyen, három elvet látok szem előtt tartandónak : 1) a mit a t. ház számtalanszor kimondott, az ország függetlenségének fentartását; 2) a korona érdekeinek, fontos államközi szerződésünk, a sanctió pragmatica alapján, számbavételét; és 3) az örökös tartományok népeinek megnyugtatását. A mi az elsőt, t. i. a függetlenséget illeti, felette örvendetesnek tartanám s magam részéről is felette kívánnám, hogy Magyarország minden kormányzati ügyeit ugy, mint Madarász János képviselőtársam mondotta, önmaga, függetlenül, önállólag. minden külső befolyás nélkül, sajátlag intézze. De azon tárgyat, mihelyt azt. kiegyenlítés utján akarjuk megoldani, mint eszményképet, a politikában fölállítani nem lehet; hanem épen fontos államközi szerződésünk, mely képezi a kapcsot fejedelem és nemzet közt közvetlenül, Magyarország s az örökös tartományok közt közvetve, továbbá a különböző fajoknak Magyarország netáni különállásából eredő érdek-ellentéte, a becsvágyak, melyek innét származva, folytonos küzdelmeket intéznének ellenünk , azt javallják, azt parancsolják, hogy az 1861. országgyűlés föliratának azon biztosítása mellett, hivek maradjunk, mely szerint szükség parancsolta esetekben az örökös tartományok népeivel érintkezni, közös ügyeinket velők közösen elintézni hajlandók leszünk. Ebből kiindulva én a függetlenség közül kettőt látok főképen szükségesnek: először, hogy birodalmi közös ügyekül csak azok állíttassanak föl, melyek, mint ilyenek, a sanctió pragmaticából szükségképen folynak, s melyeknek közös intézése okvetlenül szükséges, sőt elkerülhetetlen; másodszor, hogy az intézési módszer olyan legyen, mely Magyarország alárendeltségét maga után ne vonja. A bizottsági munkálatban birodalmi közös ügyekül fölállittatnak a birodalom diplomatiai és hadi védelme, a kereskedelmi viszonyok a külföld irányában, és az ezekre kívántató költségek. Tehát azon egyéb kormányzati ágak, melyek a hírneves októberi diplomában azok közé voltak sorolva, jelenleg nemzetközi szerződések tárgyaivá tétetnek, és pedig azon helyes oknál fogva, mert ezek, mint közösek, a sanctió pragmaticából nem származtathatók. És valamint ezt egyfelől csak helyeselnünk lehet, ugy más részről, a ki el is fogult

? belátja, hogy ha azoknak, melyeket a bizottság a sorozatba, mint közöseket, fölvett, csak egyike is abból kihagyatik vala, se a fejedelem, se az örökös tartományok népei részéről semmi megállapodásra, semmi egyetértésre számítani nem lehetne. A mi a bizottság által elfogadott intézési módszert illeti, azt olyannak tartom, mely Magyarország alárendeltségét maga után nem vonja. Ugyanis a bizottsági tervezet a birodalmat két egyenjogositott részre osztván, mindegyik törvényhozásából választott delegationalis testületekre bizza a közös ügyek intézését. Ezen tervezetben én alárendeltséget nem, de jogegyenlőséget látok, a bi-