Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-107

374 C¥H. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marra. 21. 1867.) szerződést. Tehát aggodalmat csak azon egy pont okozhatna, a mely szerint, ha egyszer kölcsönös szerződés útján meg van állapítva a pénzrendszer iránti intézkedés, akkor később, ha azt érdekeink- , re nézve sérelmesnek találnék is, azt a szerződést természetesen csak a másik fél beleegyezésével lehetne megváltoztatni. Hisz az a magánéletben is úgy van, hogy ha valamire kötelezem magam, el nem állhatok tőle, míg a másik fél nem enged, és beleegyezését nem adja; de azzal függetlenségem föláldozva nincs. Egyébiránt azt gondolom, azon intézkedés, a melyet most, mint szabad ország, a lajtántúliakkal, mint szabad országgal, a pénzrendszerre nézve meg kell tennünk, ha az sérelmes lehetne ránk nézve, akkor az országgyűléstől függ a szerződést meg nem kötni: mert abból, hogy ezen tárgyra nézve, és egyátalában több tárgyra nézve, erkölcsileg kötelezzük magunkat arra, hogy a kölcsönös egyezkedést megkisértsük, még nem következik az, hogy ha oly föltételeket találnának ajánlani, a melyeket elfogadhatóknak nem tartunk, a szerződést azon esetben meg kelljen kötnünk. Erre nézve én tehát aggodalomra okot nem látok. A mi az államadósságok közös kezelését illeti, én épen azon indokból, melyet a t. szónok fölhozott, hogy t. i. az államadósságok birtokosai többnyire külföldiek, épen azon okból tartom czélszerübbnek azt, hogy azon adósság közösen kezeltessék: mert azt hiszem, hogy a külföld mindenesetre elsőbbséget ad annak, hogy egy adóssal, mint hogy kettővel legyen dolga. Én tehát azt hiszem, ha kimondjuk, hogy elvállaljuk ugyan az államadósságokat, de külön akarjuk kezelni, épen ennek következtében támadna több ellenségünk , több ellensége törvényes függetlenségünknek. A közös minisztériumról azt mondja a t. szónok, hogy nem lehet felelős, mert nem parlament vonja felelősségre, hanem egészen más természetű testület. Erre nézve azt jegyzem meg, hogy nem attól függ a kormány felelőssége, hogy azon testületnek, mely őt felelősségre vonja, mi a neve: parlament-e, vagy delegatió ? hanem attól, hogy azon intézkedések, melyek a minisztérium felelősségét megszabják, elegendő biztosítékot nyujtanak-e arra nézve, hogy az illető miniszter, ha kötelességét nem teljesiti, felelősségre fog vonatni és megbüntettetni ? Végre azon észrevételére a t. szónoknak, hogy ne áldozzuk föl az ország függetlenségét, s ha ennek következtében, hogy a közösséget, mint ő és t. elvbarátai akarják, visszautasitnók, szenvednünk kellene is, szenvedjünk inkább, mintsem föláldozzuk az ország önállóságát: véleményem az, hogy most oly válságos időben élünk, midőn azon lépésünknek, melynél fogva a védelmi közösséget visszautasitnók, vég eredménye nem csak a szenvedés lenne, hanem sokkal nagyobb veszélyek : az ország bukása. Ezért én azt mondom, koidátoljuk inkább a védelmi kötelességet illető ügyekre nézve országgyűlésünk cselekvési szabadságát, ha ezzel azt érjük el, hogy a bekövetkezhető válságnak közepette megmentsük a hazát. A szóban forgó javaslat megoldja a kérdést, és pedig ugy, hogy egy részről elég legyen téve a birodalom közös védelmének, más részről pedig föntartassék és biztosittassék mindazon ügyekre nézve, melyek belkormányzatunkat illetik, az ország függetlensége. E javaslat megfelel azon föladatnak, melyet a jelen országgyűlés első föliratában kijelentett, azt mondván : „Meg vagyunk győződve, hogy e két eszme (t. i. a birodalom biztonsága és hazánk alkotmányos önállósága) nem áll egymással ellentétben, és nem leend szükség azoknak egyikét a másikért föláldozni. Föladatunk az, hogy mindkettőt öszhangzásba hozván, mindkettőt együtt föntartsuk." E föladatot az általam támogatott javaslatban teljesítve látom, s azért pártolom a közös viszonyok tárgyában kiküldött bizottság javaslatát. (Helyeslés.) Dimitrievics Milos jegyző : Domahidy Ferencz ! Domahidy Ferencz : A nemzetek életében rendesen fordulnak elő oly események, melyek jövőjökre nézve válságosak és határozók; s egyedül magától a nemzettől és eljárásától függ, hogy azokat előnyére használja föl. Ily esemény volt nemzetünkre nézve a königgrützi nap, mely intő jelül szolgált egj részről az öszpontositás eszméjétől megválni nem akaró ausztriai kormánynak arra, hogy a csatát nem a szuronyok sokasága, hanem a kielégített népek lelkesülése szokta megnyerni; más részről intő jelül szolgált nekünk, hogy alkotmányunkhoz, nemzeti önállásunkhoz, függetlenségünkhöz ép oly szigorúan ragaszkodjunk, mint azelőtt tevők, s 61-diki második föliratunkat, mint zászlót lobogtatva, mindnyájan a körül seregeljünk. Mégis a 67-es bizottság többsége — mely bizottságot az országgyűlés kebeléből azért küldött ki, hogy a pragmatica sanctióból kifolyó s az alkotmánynyal megegyező közös viszonyókat tárgyazó javaslatot dolgozzon ki — ezen intő jel daczára javaslatában leglényegesb jogaink egy részét, minők a had-, pénzügy, kereskedelem, áldozza föl s adja idegen rendelkezés alá opportunitási szempontból. A javaslat ugyan állítólag két alapelvre van fektetve: egyik a „pragmatica sanctió"; a másik az úgynevezett „változott helyzet", a mi nézetem szerint nem egyéb, mint az opportunitás.