Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-106

346 OVI. OESZÁGOS ÜLÉS. (Marez. 20. 1867.) leegyezéssel létesíthető; ennek azonban törvényes oklevél a következménye; és miután itt erőszakról most szó nincs, ama törvényes tény pedig, hogy Magyarország lemondott volna régi függetlenségéről, hála ég! ez ideig még föl nem mutatható : az osztrák birodalmi tan jogos voltát és helyességét annál kevésbbé ismerhetem el, mert I. Ferencz önmaga, a midőn az osztrák császári czimet fölvéve az osztrák birodalmat alkotta, a függetlenségökre mindig éber figyelemmel őrködő Magyarország karait és rendéit biztosította, hogy Magyarországnak előbbi önálló állami élete fenmarad. A kik, uraim, az osztrák birodalmi tant fölállítják és elfogadják, azok Magyarország önállóságát csak szóval tarthatják fen, de valósággal nem; biztosithatnak az országnak csekélyebb tartományi önállóságot, de meg nem menthetik Magyarországot attól, hogy érdekei az osztrák birodalom érdekeinek ha föl nem áldoztatnának, legalább is alá ne rendeltessenek: mert senki sem tagadhatja, hogy a fele rész az egész érdekében csak is alárendelten intézkedhetik, s a mely ország csak alárendelve intézkedhetik, annak önállósága csak névleges lehet, A kik tehát az osztrák birodalmi tant elfogadják, s Magyarország önállóságát is állítják, azok önmagokkal ellenkezésben vannak: mert a mely ország egy birodalomnak csak hasonjogu fele, az a birodalom közös czélu ügyeiben csak is a másik paritással együtt intézkedhetik; az együtt intézkedés lehet minden más, de önintézkedés nem lehet; s a hol önintézkedés nincs, ott nincs önállóság. A ki tehát az osztrák birodalmi tant elfogadja, az nem hivatkozhatik a pragmatica sanctióra mint kiindulási pontjára: nem 1-ször azért, mert az külön birodalomként különböztette meg Magyarországot, külön az örökös tartományokat; nem 2-or azért, mert az kikötötte Magyarország régibb függetlenségét ; és nem 3-szor azért, mert az osztrák birodalmi tan fölállítása, ellentétes Magyarország önállóságával és souverainitásával, mert a birodalmi tan Magyarország eddigi kizárólagos souverainsége legfenségesb jogait, a, kül, had, pénz, és külkereskedelem ügyeit a birodalomnak adja föl ; a kik tehát az osztrák birodalmi tant elfogadják, azok föladják Magyarország önállóságát, föl souverainségét: mert birodalmi tanuk elfogadása után Magyarország nem lesz többé az, a mivé a pragmatica sanctió rendeli, souverain állam , nem lesz fenségi jogokkal bíró önálló állam, mint volt; de lesz az összes fenségi jogokat bírandó, a souverainitást gyakorlandó osztrák birodalom tartománya. A bizottság többségének osztrák birodalmi tana tehát hazánkra és alkotmányára nem csak kárhozatos, de önmagával a bizottság által kiindulási pontul választott pragmatica sanctióval ellenkező ; és így önkiindulási pontjok által törvénytelenné jelölt eszme. Nézzük most már, t. képviselők, azon birodalmi tant, amelyet én követek. Az önálló, a külön magyar birodalomnak tana az, mely, a fejedelem ugyanazonossága, a törvévényes kapcsolat mellett, törvényes. Az hivatkozik egyúttal a pragmatica sanctióra és 1723-dikára, de nem kiindulási pontul, hanem csakis mint ezredéves önállóságnak és függetlenségnek kikötött biztosító tenyéré. Én azt hiszem, t. képviselők, nincs senki, nem csak e hazában, de széles e világon — ki csak egy kevéssé is jártas Magyarország történetében — ki azt merné állítani, hogy Magyarország, addig a mig fejedelmeit a Habsburgházból választotta, nem volt önálló; nem hiszem, hogy tagadni merné bárki, hogy háborút viselhetett, békét köthetett^ egy szóval birt az önálló államok minden kellékeivel. Ismét azt mondom tehát, hogy ez önállóságot bármely állam csak akkor nem bírja, ha arról lemond. Kérdem már most a t. képviselőházat, hol van azon törvény, melyben Magyarország azon régibb függetlenségéről, önállóságáról, élete legfőbb biztositékáról és kellékeiről lemondott? Ugy hiszem, be fogják látni a t. képviselők, hogy ily törvény nines. (Zaj a jobb oldalon.) Mivel tehát ily törvény nincs, a mely világos szavakban azt mondja, hogy Magyarország régibb önállóságáról lemond, ennek következése, és pedig megtámadhatatlan következése, az, hogy Magyarország a Habsburgházbeli királyok megválasztása után is régibb függetlenségének kikötésével önállóságát biztosította; és ha ezzel ellenkező törvényt föl nem mutathat, én fölmutathatom az 1723-dik és 1715-diki törvényeket, melyekben e függetlenség ós a régibb függetlenség biztosíttattak. Mert azt állítani, hogy 1723 korlátozza Magyarországnak a közbirodalom irányában önkormányzatát, nemzetközi jogait, önmagában ismét ellentétes. Mert nézzük ama törvényt, minő lemondás és minő korlátozás találtatik abban ? En két lemondást lelek benne. Az egyik: a nemzet lemond szabad király-választási jogáról bizonyos magszakadások esetéig; és e részben korlátozta magát a nemzet. A másik lemondás: a fejedelem lemond az örökös tartományokra nézve elébbi rendelkezhetési jogáról; ez korlátozza a fejedelmet. Több korlátozást én e törvényben nem látok ; de látom a függetlenség fentartása általi hivatkozást arra, miként Magyarország óhajtotta a Habsburgházi fejedelemnek királylyá választatását, de óhajtotta egyuttalazon önállóságát is, melyet e választás előtt és régebben is birt. Ugy hiszem, képviselők, megítélhetik önma-