Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-102

308 CII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 9. 1867) sabb az, midőn valaki a szabadságnak tömjénez, apotheosist tart a sajtószabadságmellett,ésvégreép úgy, mint tegnap Zimmermann képviselő társunk, politikája által oda megy, hogy végre is a fenálló önkényes, szeszélyes osztrák sajtótörvényeket akarja fentartani. Csodálom Sztratimirovics képviselő társunkat, ki a szerb nemzet joga, szabadsága mellett lép föl mint bajnok, és ily önkényes , arbitrarius sajtótörvényekkel akarja megáldani és boldogítani saját nemzetiségét. (Tetszés.) Én ez Ízlését nem irigylem; de azt hiszem, a szabadságért hevülő szerb nemzet sem fogja osztani emez Ízlését. Mert mik az osztrák sajtótörvények, melyeket ő fön akar tartani ? Csak röviden jelíemzem. Nem más, mint lapelkobzás, fölfüggesztés, Károlykaszárnya. Felelhetnek erre a szerkesztők, kiket nem csak nappal, alkonyatkor, hanem késő éjjel is álmukból vernek föl, hogy a rendőrségnél jelenjenek meg, és hogy uj lapot szerkeszszenek! Ily áldás az, melyet képviselő úr fön akar tartani. De én erre nem is terjeszkedem ki, csak ki akarom emelni a különbséget, mely a 48-diki és az osztrák törvények között létezik. (Halljuk!) A 48-diki törvény szerintem csak egy nehéz, terhes föltételt kivan, s ez a biztosíték, mely némelyek erejét fölülmúlja. Mit kivan az osztrák törvény ? Ez kivan kettőt: t. i. engedélyt és biztosítékot. Tehát mindenesetre előnyösebb a 48-diki. Hitem szerint csakugyan a sajtószabadság egyik legbecsesb, legdrágább kincse valamely nemzetnek. Egy író azt monda, hogy a ki csak egy gondolatot fojt el, az az emberiséget rabolja meg. (Igaz!) Valóban, ha visszatekintünk a múltra, azt kell hinnünk, hogy az emberiség valóban szegény, mert sok nemes, nagy gondolattól megfosztatott, s visszatekintve ott fogjuk látni a máglyát, mely annyi jeles nagy művet, tán mestermüvet temetett el: mert valóban semmi jobban nem üldöztetett a világon, mint a gondolat. És miért ? Azért, mert a sajtó a nemzet szabadsága, isteni szikra, a szellem hatalma. (Igaz!) Ha valamely országban a sajtószabadság szenved, ott szenved minden szabadság, mert ez anyja minden más szabadságnak. A hol pedig a sajtószabadság fönáll, van remény, hogy a többi szabadságokat is vissza lehet nyerni. Rövid jellemzéséül a sajtóügynek fölhozom Baumarchaist, ki a sajtószabadságra, illetőleg a eensurára nézve ekként nyilatkozott: „Szabadon írhat ön mindenről — mondja ő — kivéve a kormányt, kivéve az udvar embereit, kivéve a katonai, kivéve az egyházi személyeket, kivéve a tanárokat, postatiszteket, adószedőket, szóval mindenkit, ki bárminemű hivatalban van." Hyen volt azon sajtószabadság, melyet némely urak védelmeztek, mint mondják, a kormányok érdekében. De hitem szerint a sajtószabadság nem más, mint erős bástya, melylyel az államot körülveszi egy gondolkodó nemzet. Ennélfogva őszintén üdvözlöm a felelős magyar minisztériumot azért, hogy a 48-diki törvényekre visszalép az által, hogy elfogadja azokat kiindulási pontul: ezzel nem csak legdrágább kincsét adta visza a nemzetnek, hanem bebizonyította egyszersmind a világ előtt, hogy a magyar nemzetet a szabadságra érettnek hiszi. Én a részletes tárgyalásnál szintén módositványt kívánok benyújtani; most csak azt akarom még megjegyezni, hogy a 48-diki törvényeket elfogadom, föltéve, hogy azok jövőre szélesebb alapra lesznek fektetve. (Elénk éljenzés.) SzáSZ Károly. Miután Stratimirovics György képviselő úr beszédéből épen semmit sem értettem, csak Hodosiu képviselő társunk előadására akarok némely észrevételeket tenni, itt is bocsánatot kérve, ha előadására, félre- vagy nem jól értésből, vagy kimerítő választ nem adhatnék, vagy egy és más kifejezését, miután szavait nem jól hallottam, félremagyaráznám. Ha jól vettem ki, Hodosiu képviselő úr a miniszteri előterjesztést azért nem pártolja, mert az 1848-diki sajtótörvényt nem tarja elég szabadelvűnek. Nem akarok, t. képviselőház, az 1848-diki 18. törvényczikknek vagyis a sajtótörvénynek se szabadelvüség szempontjából, se más szempontból részletes taglalásába, bírálásába jelenleg bocsátkozni. A kérdés nem is azon fordul meg, vajon az 1848-diki 18 törvényczikk vagy sajtótörvény elég szabadelvü-e arra, hogy azt a maga nemében tökéletesnek ismerjük el, s vajon a törvényhozás nem találandja-e szükségesnek azon, a maga idejében és utján, egy vagy más változtatást tenni ? A kérdés a miniszteri előterjesztést illetőleg jelenleg az, vajon az 1848-diki törvényeknek a sajtóügyre vonatkozó, fönálló, szentesitett 18-dik törvényczikke állittassék-e vissza jelenleg ? vagy föntartassék-e — mint Hodosiu képviselő úr beszéde végén indítványát formulázta — a jelenlegi status quo ? Azt hiszem, akárki, a szabadelvüség szem] pontjából is, melynél fogva Hodosiu képviselő úr a 48-diki törvényt elfogadni nem akarja, kénytelen lesz elismerni, hogy a 48-diki sajtótörvény, minden lehető hiányai daczára, sokkal jobban megfelel a sajtószabadság igényeinek, mint, bár felelős minisztériumunk és annak fölügyelete mellett, a policziális eljárás, mely jelenleg a sajtóügyekre nézve fönáll. (Úgy van!) Azt hiszem, nem kell hosszasan fejtegetnem, és alig fogok ellenmondásra találni, ha azt mondom, hogy az előzetes censura, mely a policziális eljárás által, bár nemzeti felelős kormány fölügyelete alatt, gyakoroltatnék, mindenesetre az eszméknek elfojtására sokkal nyo-