Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-100
C. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Maim 7. 136-7 .) 281 hogy a telekkönyvek becsületes, hozzáértő, rendes emberek által kezeltessenek, s épen — a mint a tapasztalás mutatja s a házban is föl volt említve — ezen hivatalnokoknál igen szükséges az epuratio. {Balról: ügy van § A mi a hitelezőre igen lényeges s legfontosabb, az, hogy a kellő Ítéletet, illetőleg végzést minél előbb megkapja, melynek következtében a bekebelezés vagy átruházás, vagy másféle változtatás megtörténik. Most Tóth Lőrinez képviselő társunk módositványába az igazságügyi miniszter beegyezett, s azon módosítást tette, hogy a telekbirák választassanak : tehát épen azok, a kik rendelkeznek a vagyon fölött, s a kiknek mulhatlamil törvénytudó, képzett egyéneknek kell lenni, választás alá esnek; azok pedig nem, a kik csak végrehajtói amazok határozatinak, s a kik a telekkönyvet kezelik, a mihez semmi genialitás vagy különös tudomány nem kell. [Zaj. De gyakorlat és jártasság igen!) A telekkönyv kezeléséhez, a mint mondom, semmi különös tudomány, meggyőződésem szerint, nem kell. Alig van nap, melyen 12—13 teleklap kezemben nem lett volna, s tapasztalásból merítve mondom, hogy annak vezetésére semmi más nem kell, mint becsületesség, vas szorgalom és pedáns pontosság. Ez szükséges. A mit a telekkönyv vitelében tenni kell, minden józan ember egy hét alatt tökéletesen magáévá teheti. {Zaj. Szavazzunk!) A többit a gyakorlat hozza magával. Fő dolog szerintem az, hogy a telekkönyvek folytonossága egy perczig se akadjon föl; és e tekintetben azt hiszem, ha a választási rendszeresük ligy fog gyakoroltatni, mint más hivataloknál, ez is fedezve van : mert az én véleményem szerint a megyénél a restauratió által meg nem szűnik az administratió— {Jobbról -.[Dehogy nem! Zaj."Szavazzunk!) ha csak a választás actusát magát nem veszszük annak ; és az semmi nehézséggel nem jár, hogy a telekkönyvi tiszt addig tovább folytassa működését, mig az ujonan választott tisztviselő helyét el nem foglalja. Itt az elv az, a mi köztünk eltérő: mert én azt látom, hogy a megyékben kinevezéstől függő hivatalok kívántatnak behozatni; mi pedig a választási elv fentartását pártoljuk. Én nem mondom, hogy az igazságügyi miniszter úrnak nincs igaza, hogyannak idejében kívánatosabb lesz országos telekkönyveket behozni, sőt ezt kívánatosnak tartom én is; de ezt akkorra kell hagyni, midőn ezen tárgy tüzetesen fog tárgyaltatni, s az iránt határozat fog hozatni. TJgj is tudja mindenki, a kinek a hitelkönyvben teendője van, hogy a mostani rendszer: a teleklapokkal., nem tartható fön, hanem inkább valóságos telekkönyvek kellenek: mert hogy csempészések történnek a hivataloknál, az leginkább annak tulajKÉPV. H. NAPLÓ. 186%- UI, donithatő, hogy telekkönyv helyett egyes számú, öszzefüggés nélküli teleklapok vannak, s ez szerintem mielőbb megváltoztatandó. Én a Szontagh Pál által fölhozott elvkülönbséget tartom a leglényegesebbnek, s azért Bónis Sámuel képviselő társam indítványát pártolom. Deáky Lajos: {Fölkiáltások: Eláll!)Ha a miniszteri előterjesztés elfogadtatnék, akkor azon ezél r melyre az országgyűlés maga is egész erővel működött, hogy t. i. a restitutió in integrum mielőbb valósuljon, nem volna elérhető: mert a megyei önkormányzás nem egészben, hanem csak részben fogna visszaállíttatni. A választás a népnek legszentebb jogai közé tartozván, ha a személy fölött itélo bírákat választás alá bocsátjuk, miért irtózunk a vagyon fölött itélő bírák megválasztásától ? A miniszteri javaslatban foglalt azon indok. . . . {A folytonosan növekvő zaj miatt a szónok beszédét nem folytathatja. Fölkiáltások: Eláll! Szavazzunk!) Elnök {csönget): A kérdés addig szavazásra nem kerülhet, mig a képviselő urak szólni akarnak. {Zaj.) Én azt hiszem, ha türelemmel kihallgatjuk egymást, a szavazás is hamarabb beáll. Tessék folytatni. Deáky LajOS: , .. hogy a birtok- és hitelviszonyok megzavarása nélkül. .. . {Nagy zaj.) Elnök {csönget): Ismételve fölkérem a t. há| zat türelemre; de nem parancsolhatok. {Zaj. Fölkiáltások: Holnap! Mások: Folytassuk!) Ha a t, ház az ülést folytatni és még ma befejezni kívánja, akkor kérem a t. ház tagjait, legyünk egymás iránt méltányosak,és hallgassuk ki türelemmel egymást. {Fölkiáltások: Mikor folytattatik az ülés $ A képviselők nayg része a termet elhagyni készül. Elnök csönget.) Én nern jelentettem ki, hogy az ülést föloszlatom. Fölkeltem a t. házat megkérdeni, kivánja-e az ülést I folytatni vagy pedig félbenhagyni ? {Zaj. Fölkij áltások: Folytassuk ! Végezzük be még ma ! Néfiányan kiáltják: Holnap!) A ház szabályai azt mondják: az ülést az elnök nyitja meg és oszlatja el a ház akaratával. Annálfogva, a kik az ülést folytatni akarják, méltóztassanak fölállni. (Megtörténik.) A többség az ülést folytatni kívánja. Hanem megújítva kérem a t. ház tagjait, méltóztassanak az ülést oly állapotba helyezni, hogy azt folytatni lehessen : hallgassuk ki egymást türelemmel. Deáky LajOS:... hogy a birtok- és hitelviszonyok megzavarása nélkül a telekkönyvi hivatalokat szavazás utján betölteni nem lehet, nem áll: mert vélekedésem szerint a közbizalom utján szavazat által megválasztott tisztviselők a netalán megingatott hitel iránti bizalmat sokkal inkább fogják megerősíteni és táplálni, mint azok, kik a törvénytelen provisorium absolut rendszeréből hurczoltatnak át a mostani alkotmányos miniszteri kormányba. Tudom én, hogy a jó tisztviselőket, mint a jd 36