Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-98

240 XCVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 4. 1867.) sen, minthogy a had és béke joga a felségi jogok közé tartozik ..." (Zaj a jobb oldalon. Fölkiáltások: Nem szabad olvasni ! Ezt a könyvárusnál is megkapjuk !) Azt gondolom, t. ház, hogy képviselői kötelességemet teljesítem, és azért jogom van kihallgatást követelni. (Zaj. Fölkiáltások jobbról: Joga van beszélni, de nem, meghallgatást követelni!) ,,. . . de Magyarország törvényhozásának joga leend az azon harcz folytatására szükséges eszközöket tökéletesen megtagadni. E tekintetben az offensiv hadviselésre nézve Magyarországnak egy c seppel sincs kevesebb joga, mint bármely más e onstitutionális ország törvényhozásának. Ez tehát fogalmam a pragmatica sanctióról." Adná Isten, hogy most is az volna! (Zaj. Fölkiáltások a jobb oldalon: Nem szabad egész brochureket olvasni!) Bocsásson meg a t. ház, ha az 1848-diki naplóból kivont idézetekkel untatom. Ha magam véleményét mondanám el, alkalmasint nem lenne azokra szükségem; de ha nagyobb hatásért a másét idézem, kénytelen vagyok azt el is olvasni, mert könyv nélkül nem tudom. Egy ízben, 1848-ban, interpelláltam Kossuth Lajos miniszter urat az olasz háborúra vonatkozó hadi segedelem iránt, ki arraigy nyilatkozott . . . (Zaj. Nem ide tartozik!) Ezeket, t. ház, csak azért vagyok kénytelen fölhozni, mert hallottam e-z országgyűlés alatt oly nyilatkozatokat, hogy már 1848-ban elismertetett a védelem kötelezettsége az által, hogy az olasz háborúra katonák szavaztattak meg. Ezért kérem a t. házat, méltóztassék azon föltételeket meghallgatni, melyekhez ez kötve volt. Interpellatiómra ez volt a felelet: „Taglalgatta az emiitett követ úr (már mint én), hogy a pragmatica sanctió következtében micsoda kötelezettségek háromolhatnak Magyarországra Ausztria irányában. E tekintetben azt jegyzem meg, miként nincs szükség arra, hogy mi itt definiálgassuk azt, hogy a pragmatica sanctióból minő kötelezettségek háramolnak a magyar nemzetre; sőt kérem a házat, hogy ebbe ne bocsátkozzék, hanem maradjon egyenesen a jelen speciális kérdésnél. (Zaj. Fölkiáltásokjobbról : Mi is csak jelen esetre kívánunk szorítkozni!) De kérdezte továbbá Pestmegye képviselője: ki áll jót a minisztériumnak arról, hogy ha Ausztriát az olasz háború bevégzésében segítjük, hogy, mondom, Ausztria irányunkban teljesíteni fogja azon föltételeket, miket mi kikötöttünk ? E részben mi magunk állunk magunknak jót, mert Magyarországot assecuráltatni akarjuk minden beavatkozástól, valamint a csendet, a békét, az ország szent koronájának épségben maradását, a magyar nemzet önállóságát, jogait és szabadságát is; s csak, ha ezek elérésére nekünk tiszta, őszinte barátsággal segédkezet nyújtottak, ha mindezek teljesültek: csak akkor fordulhat elő azon kérdés, hogy mi segítsük őket az olasz háború becsületes bevégzésében. Tehát a pragmatica önmagunkban van." (Zaj. Fölkiáltások : Hüz ez röpirat! Nagy nyugtalanság.) Úgy látszik, hogy az akkori első független felelős minisztérium nem igen óhajtotta a pragmatica sanctiót a mostani szerint értelmezni, azért figyelmeztette a házat, hogy csak arról beszél! jen hogy ad-e az olasz háborúra katonát vagy nem? Ezt azért hoztam föl, t. ház, hogy valamint a hajdan korban Magyarország mindig subsidium alakjában, mindig föltételekhez kötve ajánlotta meg az ujonczokat, ha a király által arra fölhivatott: épen ágy történt az 1848-ban is, mert azt kötötte ki, az országgyűlés: „hogy ha a belháború lecsillapittatik és az ország integritása és jogai tiszteletben tartatnak, egyedül csak abban az esetben fog segedelemmel lenni." Én azt gondolom, most is ezen politikát követhetnők, azaz ne ismernők kötelezettségnek el azt, mi öntetszésünktó'l függ. Egyébiránt, a mi a sanctió pragmaticának ér; telmezését illeti: 1741-ben, épen akkor, midőn az ; először lépett életbe, miként magyarázta azt Maj gyarország ? és mily rendkívüli esetekben engedtetett meg — az ujonczok megajánlását illetőleg — a rendes törvényalkotási úttól eltérni ? Hivatkoztam, sőt mai napon föl is olvastam az 1741: 22. t. czket; most idézni fogom az azon évi 63. t. czket, melyben Mária Teréziának katonai segedelem ajánltatik, és melyben előadatván, hogy a királyi propositiók szerint a bajor fejedelem és a porosz király nem csak Bécset ostromolni, hanem Magyarországba is betörni szándékoznának, ezért tehát és mivel ő felsége saját és gyermekei biztonságát a nemzetre bizni méltóztatott, (magyar fordítás szerint) következő törvény alkottatott. (Szóló fölveszi idézeteit, melyeknek láttára fölkiáltások: Még ennyi!) Sok ? Még lesz majd több is! (Nagy zaj.) Mint mondám, a következő törvény alkottatott: „A bajor választó fejedelem, és más királyok, mint az ország ellenségei rósz akaratú szándékainak elhárítására mindent megtenni készek levén; a mennyiben az e végre szükséges katonaság szoi kott mód és forma szerinti kiállítását az idő rövidsége meg nem engedné, tekintve a fenyegető veszedelem nagyságát, őseik példája által ösztönöztetve, e végre, és csak jelen eset szükségeire, végre azon föltételek és óvások mellett , hogy ez soha az ország alaptörvényei sérelmére ne magyaráztathassék, és hogy ebből bármikor következtetés ne vonathassék: országos fölkelést határoznak. „1. §. Mely országos fölkelés czime alatt el-