Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-78

LXXVIII. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 6. 1866.) 127 hatják az egész átalánosságban oda vetett éles vádakat. (Hosszas éljenzés.) Ez, uraim, nem méltányosság. Annak idejében, ha e tárgy előkerül, ha majd nem oÜk azon töredékekről lehet szó, melyeket a kir. leirat megemlít, hanem tüzetesen tárgyaljuk az egész javaslatot, akkor lesz a mi föladatunk, fölvilágositanunk a házat, elmondanunk okainkat; a ház föladata pedig lesz a fölött határozni. Kérdem, méltányos-e, hogy azon férfiak, kik kötelességöket vélték teljesíteni, midőn a ház bizalma által, melyet nem kerestek, de hálával fogadtak,megválasztva, jártak el nehéz megbízatásukban, oda állíttatnak — nem mondom a közvélemény , hanem a közönség elé — azon megbélyegzéssel : Imé ezek azon emberek, kik javaslataikkal az ország jogait, törvényeit, törvényes függetlenségét és alkotmányát eljátszották s az alkotmány foszlányaért az ország legszebb jogait oda adták — ? Méltányos-e, hogy az egyik szónok, Csanády úr nem egyedül a véleményt támadja meg, hanem engem meg is nevezve, éles, méltatlan vádját nevemhez, személyemhez kötve adja elő ? (Elénk mozgás.) O engem e bűnnel és következetlenséggel vádol. Kern rovom meg érte, tegye meggyőződése szerint; és ha azt hiszi, hogy ő ez által a haza javát mozdítja elő, ha azt hiszi, hogy ö azon nézeteknek, melyeket a hazára nézve boldogítóknak tart, nagyobb súlyt szerez az által: ám tegye! Tűrni fogom: nem mintha érzéketlen volnék, nem mintha érez kebellel fogadnék el oly szemrehányásokat, melyeket méltatlanoknak találok ; hanem tűrni fogom azért, mert negyven évi politikai életemben megtanultam a türelmet, megtanultain azt, hogy a ki életét a hazának szenteli, annak nem szabad saját személyét, személyes érzelmeit a haza ügye mellett tekintetbe venni. Első a közügy, s az elől a személynek háttérbe kell vonulnia. (A jobb oldali képviselők fölállva, lelkes és hosszas éljenzésben törnek ki.) Sajnálattal mondom, hogy lefolyt tanácskozásaink, ha ki a lapokban figyelemmel olvassa, nem lesznek az olvasóra azon jótékony hatással, a melyet mindenki érez, ha egymással szemben álló két politikai párt a maga véleményét higgadtan megvitatja, s az igazságot kideríteni igyekszik ; de — meglehet, hogy csalódom, s bocsánatot kérek, ha csalódom — tán több keserűség szine ömlik el eddigi tanácskozásainkon, mint a mi épen a jelen helyzetben hasznos lehet. És ha idegen olvassa ezt, nem fogja-e azt mondani: íme egy országnak képviselői érzik és mondják, hogy a veszély közel van, érzik és tudják, hogy a veszélylyel, bármely oldalról jó'jön, szembe kell szálíniok, s ezen férfiak első tanácskozásaikban nem arra törekszenek, hogy higgadt eljárással a veszélyt elhárítsák, nem arra, hogy vállvetve 1 igyekezzenek, ha kell, annak állani, hanem egy[ mást bántják, egymást rontják, s elfeledik azt, hogy jöhet idő, midőn egymás mellett kell állniok s egy tárgyért kell küzdeniök —? Madarász t. képviselő úr előadásában egy j fordulat van, mely engem valóban meglepett azért, mert úgy látom, hogy a dátumban van a dolog elhibázva. A t. képviselő úr oly nehezen várja már velünk együtt a felelős minisztérium helyreállítását, s oly mélyen érzi, hogy az absolut kormány ellen mind az általok, mind az általunk elmondott vádak és panaszok sikertelenek: hogy most előleg nem lévén felelős minisztérium, a másik pártnak teszi mindazon szemrehányásokat, melyeket constutionalis országban a felelős minisztériumnak tesznek. (Derültség.) Szemünkre veti, hogy többségünkkel semmit sem voltunk képesek keresztülvinni. Nem untatom a házat beszéde ezen részének fölolvasásával; csak kérdem a t. képviselő urat: mi voltunk-e a korona tanácsosai ? mi képviseltük-e annak eljárását, elveit, nézeteit? nem voltunk-e mi ép úgy. mint 6', vagy akárki, a kormány ezen eljárása ellen ? nem képeztünk-e mi a kormány irányában ellenzéket? vagy azért, mert többségben voltunk, volt-e hatalmunk a fejedelem akaratát megváltoztatni ? elmulasztottunk-e valamit abban, hogy a fejedelem akaratát a mi ügyünkre kedvezőleg nyerjük meg? elmulasztottunk-e mi valamit az ország jogai védelmében ? A fejedelem akaratának egy tagadó nyilatkozata elég volt törekvésünket meghiúsítani. Ezen tagadó válasz megérkezett; és kérdem: mi vagyunk-e okai ? mi feleljünk mindezekért ? — Még egy lelkiismereti kérdést intézek a tisztelt képviselő úrhoz: vajon lelke mélyében meg van-e győződve ő arról, hogy azt, mit mi ki nem tudtunk vinni, ha az ő politikája volna többségben, kivitte volna azt ? (Elénk derültség.) Eddigi tanácskozásainkban oly sokszor történt hivatkozás a közvéleményre, hogy valóban ösztönözve érzem magamat igényteleu nézetemet. erre nézve röviden elmondani. (Halljuk! Halljuk!) A közvélemény nagyhatalom, oly nagyhatalom, melynek állandóul más hatalom ellent nem állhat. Ezt mindenki tudja, s én ép úgy, mint mások, erről meg vagyok győződve. Hanem én mindig a legnehezebb feladatnak tartom megtudni, mi a valóságos közvélemétiy. A magán életben azokkal élünk, társalgunk, azok rendesen intim barátaink, kik körülbelül politikánk főbb elveire nézve hozzánk hasonló térén állanak; ezeket halljuk, ezekkel beszélünk, és a magunk nézeteit ezektől reprodukálva látjuk. Tapasztalta-e valaki, a tisztelt képviselők között valaha — nem kétlem, igen sokan tapasztalták — 48 előtti időkben a választásoknál, midőn a választások fölkiáltással történtek,