Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.

Ülésnapok - 1865-53

76 LIII. OBSZÁGOS ÜLÉS vannak Nógrádmegyében, és a választásnál kü­1 lönféle szolgálatokat végeztek: ők hordták az elől­járókhoz az értesítéseket, leveleket, sőt még a fa- ! lusi kisbirók teendőit is teljesítették. Ennélfogva igen természetes, hogy a csendbiztosokat és pan­dúrokat sokszor látták a kerületben, és sokszor tör­tént — mert gyalog pandúrok is vannak a megyé­ben, a mi szintén figyelembe veendő — hogy mi­kor a választók az összeírásra vagy a választásra mentek, csupa könyörületből s jószívűségből fölvet­tek egy-két pandúrt a kocsira. Meglehet, az ellen­párt részéről láttak több szekeret, melyben volt egy-két pandúr, s ebből azt következtették, hogy ezek a választókat kisérik, holott őket csak fölvet­ték. (Szavazzunk!) Ugy látom, kimerült a t. ház figyelme, azért nem akarom tovább fárasztani; de mivel azt gon­dolom, hogy e vita folytán kellő mértékre lett re­ducálva azon befolyás, mely a tisztviselőknek tu­lajdoníttatik, a vesztegetésről szóló, és más vádak pedig nem oly jelentékenyek, hogy azokra lehetne a megsemmisítést alapítani: én a bizottság véle­ményére szavazok. (Jobb felöl-.Helyes! Szavazzunk! Zaj. Az elnök csönget.) DeSSewffy Ottó: Tisztelt ház! Nem volt szándékom e tárgyhoz szólani, mert fölfogásom szerint jobban jön ki a dolog, ha azon megye többi képviselői, melyből egyik képviselő kérdés alatt forog, itt a szólástól tartózkodva, a kérdés eldönté­sét többi képviselő társaikra bízzák. Minthogy azonban a nógrádnaegyei központi bizottság eljá- | rása van megtámadva; minthogy tévedésből olya- I nok állíttatnak, a miket a nógrádmegyei központi bizottság nem rendelt, mivel itt más képviselő, ki i némi igazolásául az ügyállását a központi bizottság részérőlfölderíthetné,nincs,mint csekély személyem, ki szerencsés voltam a központi bizottságban, mint annak elnöke, kezdetétől végig részt venni: erkölcsi­leg kötelezettnek érzem magamat e kérdésben szót emelni. (Hallj'uh!) Az mondatik a bizottság véleményében a pan­dúrok eljárásának némi igazolására, hogy erre a központi bizottság adta a meghatalmazást. Téve- < désbenvan a tisztelt előadó úr : a központi bizottság a pandúrok használását nem rendelte el; a központi bizottság fegyveres erő alkalmazását csak utolsó gyűlései egyikében vette igénybe, midőn látta, ! hogy az ingerültség némely választó kerületben igen magas fokra emelkedett, és a személybátorsá­got veszélyezettnek lehetett tartani. Utolsó gyűlé­sei egyikéből intézte a főispánhoz azon megkere­sést, hogy a választás actusára, a választási elnök­nek rendelkezésére, fegyveres erőt rendeljen. A mi tehát tévedésbe vezette a bizottság előadóját, azon ! körülmény, hogy az összeíró küldöttség elnöke — J bal fölfogásból-e vagy pártérdekből, nem tudom — levelet intézett Szudy szolgabíróhoz, melyben a pandúrok közreműködését vette igénybe. Egy másik vád is intéztetett még a központi bizottság ellen, s erre van azon kárhoztató Ítélet fektetve, mely szerint a központi bizottság eljárása fölötti roszalás indítványoztatik. Ez a vád az, hogy a központi bizottság a törvény magyarázatába bo­csátkozott, kimondván, hogy 5 forintnyi adó meg­felel 100 forintnyi jövedelemnek. Elvileg a köz­ponti bizottság ezt sem mondta ki sehol. Igenis fölmerült — és a kérvényben is föl van hozva — azon eset, hogy egy hegyi községnek számos irt­ványbirtokosait az összeíró küldöttség, nem levén képes az ingatlan birtokmennyiséget telkekre re­ducálni, és így megtalálni a kulcsot, mely a vá­lasztási képességre qualificátióul szolgál, elmozdí­totta őket a szavazási képesség-tői. Ezen kérdésre nézve, nem levén későbben igazolva a központi bi­zottság előtt, hogy helytelenül járt volna el az összeíró küldöttség, a központi bizottság ennek eljárását helyeselte. E két körülményre szorítkozik a kárhoztató ítélet, és e két tekintetbea a központi bizottság el­járása, nézetem szerint, nem roszalható. (Hdyeslés. Zaj.) ^ Nem volt, mondom, szándékom e kérdéshez szólani; de azon váddal illettethetvén, mintha tar­tózkodnám véleményemet most, midőn kénysze­rítve voltam a fölszólalásra, nyiltan kimondani: kinyilatkoztatom, hogy a fenforgó körülmények­ben a hivatalnoki kar eljárását túlságosnak és nyomást gyakorlónak találván, a választás meg­semmisítésére szavazok. (Helyeslés. Szavazzunk!) Dimitrievics Milos jegyző: Dedinszky képviselő úron van a sor. (Eláll! Nagy zaj. Szavaz­zunk !) Dedinszky József: Föltételesen elállók a szótól. (Helyeslés. Szavazzunk!) Tóth TilniOS jegyző: Ragályi Ferdinánd ! Ragályi Ferdinánd: Föltételesen elállók a szótól. (Helyeslés. Szavazzunk!) Dimitrievics Milos jegyző: Tury Sámuel képviselő! Tliry Sámuel: Én is elállók a szótól. (He­lyeslés. Szavazzunk!) Tóth Vilmos jegyző: Ráday László gróf! Ráday László gr.: Én nem állok el a szó­tól. (Nagy zaj s fölkiáltások: Halaszszuk holnapra!) Elnök: Ha azon képviselő urak, jkik nem akarnának a szótól elállani, röviden nyilatkozná­nak, még ma befejezhetnők ez ügyet. (Halljuk! Zaj.j DilllitrieviCS MilOS jegyző: Tehát De­dinszky József! (Zaj. Szavazzunk!) DedinSZk y József: Szívesen elállnék a szó­tól, ha azok, kik az osztály véleménye ellen följe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom