Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-18
144 XVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. szélén állanak; ott kezdődött 48-ban is az első vérengzés. Mondom tehát, az ügynek ezen nagy horderejénél fogva kívánom, hogy oly vizsgáló bíróság küldessék ki, melyben mind a népnek, mind a háznak van bizalma. Ennek megfelelőleg én tehát nem csak egy, hanem két tagnak — egy magyar és egy románnak — kiküldetését kívánom. (Zaj.) Tökéletesen belenyugszom b. Simonyi kiküldetésébe, ki teljes mérvben bírja a nép bizalmát; de igen jól fog esni azon vidéknek, ha még egy más tag is küldetik ki mellette. Én tehát egyik tagnak b. Simonyit, másiknak Popoviesot ajánlom. (Szavazzunk !) Elnök: Méltóztatnak elfogadni a bizottság véleményét, mely vizsgálatot javasol? (Elfogadjuk!) Ennélfogva közakarattal vizsgálat rendeltetik. Most méltóztassanak az iránt nyilatkozni,liogy a vizsgálatra ki küldessék ki. (Simonyi.') Ugy veszem észre, a többség b. Simonyit akarja kiküldetni. (Helyeslés.) Dedinszky József előadó (olvassa az állandó igazoló bizottságnak Kandó Kálmán ungmegyei ungvárkerületbeli képviselő megválasztására vonatkozó jelentését, mely igazolást véleményez. Közhelyeslés.) Elnök: Ha senki sem kivan a bizottság véleménye ellen szólani, Kandó Kálmán igazolt képviselőnek nyilváníttatik. (Közhelyeslés.) Dedinszky József előadó (olvassa az állandó igazoló bizottság jelentését Mocsonyi György temesmegyei moraviczai képviselőnek választása tárgyában. Igazolást ajánl. Helyeslés.) Elnök: Ennélfogva Mocsonyi György az igazolt képviselők sorába iratik. (Helyeslés.) * Dedinszky József előadó (olvassa az állandó igazoló bizottság jelentését Mocsonyi Sándor temesmegye rittbergi kerület képviselőjének megválasztása tárgyában. Igazolást ajánl. Helyeslés.) Elnök : Méltóztatnak elfogadni a bizottság véleményét? (Elfogadjuk]) Ennélfogva Mocsonyi Sándor az igazolt képviselők sorába iratik. (Helyest) Ezúttal több tárgy nincs, holnapra azonban már lesznek tárgyak; ennélfogva holnap 10 órára méltóztassanak ismét feljönni. Az ülés végződik d. u. 1 órakor. XVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS 1866. jan. 26-dikán Szent lyány i Károly elnöklete alatt. Tárgyai: Egy választás elleni kérvény bemutattatik. Nikolics Fedor b., Szemző Nándor és Peley Lajos igazoltatnak. Az ülés kezdődik 10 7 2 órakor. Elnök : A mai ülés jegyzőkönyvét Ráday László gróf fogja vezetni, a szólókat Tóth Vilmos jegyzi fel. A tegnapi ülés jegyzőkönyve fog hitelesíttetni. Tóth Vilmos jegyző (olvassa a január 254kei ülés jegyzökönyvét.) Elnök: G-yene képviselő' választása ellen ujabb folyamodás érkezett be. Ez ügyben vizsgálat rendeltetett, melynek eszközlésére Lator Gábor úr már el is ixtazott, Szükségesnek tartja-e a t. ház, hogy ez ujabb folyamodás utána küldessék? (Igen!) Az íratok tehát utána fognak küldetni. Az állandó kilenczes osztály előadója fogja előadását tartani. Várady Gábor előadó (olvassa az igazoló bizottság jelentését Nikolics Fedor b. torontál-megyei zsombolyai kerület képviselőjének ügyében.) Elnök: A mai ülés megnyitása előtt 'Nikolics Fedor báró képviselő úr ellen új folyamodás adatott be. Várady Gábor előadó (olvassa az újonan beérkezett folyamodást és az osztály véleményét, mely igazolást ajánl. Közhelyeslés.) Elnök: Méltóztatnak az osztály véleményét elfogadni? (Elfogadjuk !) Ennélfogva Nikolics Fedor b. az igazolt képviselők sorába fog iratni. Várady Gábor előadó (olvassa az állandó igazoló bizottságnak Szemző Nándor bács-bodrogmegyei rigiczai kerületbeli képviselő megválasztására vonatkozó jelentését, mely igazolást véleményez.)