Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-6
VI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 31 volt, mint a szavazóké. Én tehát, miután ily két elvitázhatlan törvénytelenség fordult elő, és kétség nincs a fölött, hogy ez megtörtént, és ennélfogva nem tudnám elképzelni, vajon a vizsgáló mit fogna megvizsgálni, részemről nem a vizsgálatot, hanem a megsemmisítést indítványozom. (Helyeslés. Zaj. Szavazzunk!) Szász Károly: Tisztelt ház! Csupán egy mellékesnek látszó körülményre akarom a t. ház fio-yelmét felhívni, illetőleg' magamnak felvilágositást kérni. Ez a fölös golyók száma. Nem értettem meg az osztály előadásából azt, vajon a golyók fölössége a tényleg szavazottak, vagy az összes, szavazásra összeirottak számát multa-e felül. Én úgy vagyok értesülve olyan egyénektől, kik a dolgot körülményesen ismerik, hogy épen az összes összeirott szavazók számát multa volna felül. Ha ez áll — nem tudom ugyan. hogy áll-e — a különbség nem oly csekély, mint a hét és egy számok mutatják; mert lehetetlen—só't bizonyosan mondható, hogy nem történhetett meg- — hogy a beirott szavazók mindannyian szavaztak volna , és meglehet százakra megy azok száma, kik nem is szavaztak, ámbár összeirattak; mely esetben, ha a fölös golyók száma csak hét is. a különbség fölötte jelentékeny volna. Ha ezen eset áll, akkor ez már maga elégséges a választás megsemmisítésére. Ha azonban , mint talán az előadó szavaiból érthettem, csak a tényleg szavazottak számát multa fölül a fölös golyók száma, akkor elesik ezen ellenvetés, és én az osztály indítványához csatlakozom. (Zaj.) Ráday László gróf: Csupán igen tisztelt képviselőtársam felvilágosítására, mint előadó, bátor vagyok megjegyezni, hogy a szavazás, mint a jegyzőkönyvből kitűnik és mint minden titkos szavazásnál rendesen alkalmazásban van, úgy történt, hogy mindazok, kik följegyeztettek, azonnal kaptak szavazati czédulákat és ezen szavazati czódulákkal közvetlenül a választási helyiségnek egy részében megjelenvén, kaptak kezökbe golyót, és úgy mentek azon szobába, melyben szavaztak. Ezen helyiségben hét golyóval találtatott több az e czélra felállított ládában, mint a mennyi aznap kiadatott. Másod ízben pedig szintén így volt. (Zaj. Felkiáltások: Vizsgálat! Megsemmisítés!) Madarász József: Tisztelt képviselők! Méltóztassanak megengedni, hogy én a vizsgálat mellett nem szólhatok. Meg levén győződve a jegyzőkönyv előadásából a felől, hogy ott csakugyan a törvény parancsa ellenére (mely az V. t. ez. 16. §-ában előadatik, és mely azután a 19. § folytában a központi bizottmánynál történt reclamálás következtében tökéletesíttetett) és egy közbejött, roszul értelmezett helytartótanácsi intézmény folytán a hazában nem ismert egyének — hogy többet ne mondjak, holott önök, képviselők, jól tudják, hogy e hazában ez egyének óhaj tatnak nem ismertetni (Helyeslés) — szavaztak; meg levén győződve e felől, a vizgálatnak nem látom alapját. Mire fogna kiküldetni a vizsgáló ? arra, hogy megvizsgálja, vajon azok, kiket a törvény szavazatra nem jogosít , valóban / szavaztak-e ? Ez előadatik a jegyzőkönyvben. Én tehát nem látván helyét a vizsgálatnak, mivel minden körülmény magából a jegyzőkönyvből kitűnik; a törvény szerint pedig elég levén téve a 16. és 19. §-nak: itt látom helyét, hogy a t. képviselőház törvényes semmisítő hatalmát , mint legfőbb birói szék gyakorolja. Én nem kívánok vizsgálatot, hanem kérem a megsemmisítést. (Helyeslés.) Ráday László gróf: Nem érthetek egyet az előttem szóló képviselő úrral; nem pedig azért, mert gondolom, az ő egész állítása azon alapszik, hogy bebizonyult ténynek veszi és a jegyzőkönyvből akarja kivenni azt, hogy azon itt följelentett egyének valóban szavaztak. A jegyzőkönyv ide tartozó része azt mondja, hogy a felszólamlások után katastralis mérnökök, kik közül tévedésből szavazott kettő, a szavazástól rögtön eltiltattak; mondja azt is, hogy a pénzügyőrök, miután a központi bizottmány által arra jogosítva lettek, szavaztak is. Nagyon elismerem, hogy a pénzügyőr, mint olyan, nem szavaz , de mindamellett nem tartok azzal, a ki azt állítja, hogy, ha a pénzügyőrnek egyéb qualificatioja van, például benszülöttsége , báza , s egyéb törvényes qualificatioja , szavazati joggal nem birna. Én tehát azt tartom, küldessék ki vizsgáló a választás helyére, hogy vizsgálja meg azt, vajon birnak-e a feljelentett egyének egyéb törvényes qualificatióvaí, vagy sem. (Helyes: Szavazzunk!) Tisza Kálmán (nagy zaj és szavazást sürgető felkiáltások között): Ha méltóztatnak szavazni, igen szívesen elállók a szótól, különben megjegyzésem lenne. (Szavazzunk ! Szavazzunk !) Elnök: Gyene Károly képviselőre nézve az osztály véleménye az, hogy a választás körülményei vizsgáltassanak meg. (Zaj. Szavazzunk !) Azon urak, a kik az osztály véleményét pártolják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A ház többsége vizsgálatot rendel. Papp Zsigmond: A vizsgálat az én véleményemnek nem felel meg. (Zaj.) A kérdést nem igy kellett volna feltenni, hanem úgy .... (Zaj! Felkiáltások ; Nem lehet már e tárgyhoz szólni, már késő van!) Bocsánatot kérek , egy különös körülmény nem volt itt felderítve. (Nagy zaj.) Az elnöknek, jogában áll ugyan a kérdést feltenni , de kötelessége is azt úgy feltenni, a mint a discussióbol foly. (Nagyzaj.) I Elnök : Jogommal élek, hogy szólhassak, mint e ház elnöke. (Éljen! Halljuk az elnököt!) A