Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-29
284 XXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. unificáló terveiről, s a népek patriotismusában keresnie az összetartó erőt. A német unificáló törekvésnek egy örökösen hajótörő sziklája az, hogy ez a nemzet, nemzet akar maradni. Ne tessék azt hinni, hogy ez csak ábránd, hogy ez csak költSi mondás; ez mindennapi prózai kenyér-kérdés. Ez a nemzet, a hogy ezt nem a költők értelmezik, hanem a hogy értelmezi a politikai fogalom, minden ajkú nemzetiség complexumaként , tehát ez az összes nemzet nemzet akar maradni, s midőn uralkodójának leköti hódolata szavát, hogy hatalmi állását fentartandja áldozattal is, egyúttal viszont biztosítékot akar az iránt bírni, hogy egy német hatalom alkatrészévé tenni nem akarja a magyar király. Bár remélem, hogy nem fogok félreértetni; de tartok tőle, hogy félre fogok magyaráztatni: azért világosan kijelentem, hogy e helyütt nem a német nemzetről és a német nemzetiségről van szó. Nem azon derék és nagy német nemzetről van szó, melynek annyi szabadelvű nagy eszme megszülemlését köszönheti az egész világ (hisz ugyané szabadelvű eszméknek leghívebb együttharczosa épen a magyar nemzet volt); nem azon müveit német nemzetről van szó, melynek világhírre emelkedett literaturája, tudományossága saját tudományosságunknak egyik segédeszköze; nem azon német nemzetről, melynek alkotmányos küzdelmeit mai napjainkban is minden magyar szabadelvű ember Őszinte rokonszenvvel kiséri, mintha saját ügye volna, s oly részt vesz bennök, mint a melyek bennünket is együtt érdekelnek. Ezen német nemzetről nálunk csak tisztelettel szokás emlékezni. Nem is azon lajtántuli német polgártársainkról van szó , kik hazájok jobbléteért, a népek szabadságáért ugyanazon loyális fegyverekkel küzdenek, a melyekkel mi; kik akkor, midőn hazánkban a szabad szó el volt némítva, alkotmányos életünk felköltéseért egy ellenséges tábor közepett szót emeltek, s kik bizonyosak lehetnek felőle, hogy szabadelvű törekvéseikben a magyar nemzet által eíősegíttetni legőszintébb szándék tápláltatik. Nem is azon német nemzetről van szó, mely századok óta köztünk, Magyarország városaiban, megyéiben, megtelepedve él, ősei nyelvéhez háza tűzhelyénél máig is hűnek maradva, de hazája institutióit a zöld asztalnál épen oly hiven védelmezve, mint minden más ajkú polgára a hazának. Tehát nem is a német nyelvről van szó, melyet hazai intelligentiánk beszél, ha kell: mert hiszen épen az tette Magyarországot Magyarországgá, hogy minden nemzetiség az maradhatott benne, a mi lenni akart. Hanem szó van azon bureaucrata nemzetről, melynek nincs hazája, csak hivatala, mely ivadékról ivadékra rendszeres hitvallás gyanánt növekszik abban a hitben, hogy kell lenni egy nagy országnak, melyben ő minden jövedelemhajtó állást elfoglalhasson. - És aztán mi is abban a meggyőződésben élünk, hogy a kenyértermő állásokat a mi hazánkfiai is elfoglalhatnák. Egy időben sikerült e bureaucrata nemzetnek hazánkban nem csak a pénz, közlekedés és hadügy, hanem még az administratió, törvénykezés, sőt a főtanodai állomások helyeit is elfoglalni, semmit sem hagyva meg számunkra mást, mint a földmivelést. A hajdankor irója azt monda : „nihil agricultura dulcius." Hogy mi dulcedo vár egy pusztán földmivelésre szorított nemzetre? arról felvilágosít bennünket a legutóbbi évek tapasztalása. Nagybirtokosaink helyzetét kiáltó színekkel rajzolja a legnagyobb jószágeomplexumok szétbomlásának története; a középbirtokos helyzetéről fölolvasásokat tarthatnak a váltó-törvényszékek előadói; a a kisbirtokos helyzetét illustrálja a három éves inség. A birodalom évenkint száz milliókat ad ki a hadügyre, pénzügyre, kereskedelemre és közlekedésre : s mitőlünk nem kívánnak kevesebbet, mint azt, hogy járuljunk mindezen kiadásokhoz, de azoknak visszatérő positióiban ne részesüljünk. A közlekedési ügykezelésből, a postákból, távirdákból, vasúti felsőbb hivatalkörből nagy részben ki van zárva Magyarországon a magyar szülött. A pénzügyi költséges személyzet egészen német bureaucratiai alkotás. A kereskedelem is német. Természetesen, mert a pénz maga is német. Nem azt értem én ez alatt, hogy németül van a bankjegyre írva, hány ezüst húszast kellene kapni a jegy előmutatójának a banktól, s hány esztendei fogságot kap egész bizonyossággal, a ki azt meghamisítja ? hanem azt, hogy német a pénz, mert a magyarországi kereskedő nem kap belőle. Beszéljenek a számok. Az 186ö-diki novemberi bankkimutatás szerint kereskedelmi váltókra kölcsönöztetett 105 millió forint; ebben a magyarországi kereskedelem részesült 7 — olvasd hét — millió forintig, a nem-magyar kereskedelem pedig kapott belőle 9i millió forintot. Az osztrák nemzeti bank és minden osztrák hitelintézet egyedül a nem-magyarországi kereskedelmi érdekeket pártolják, a magyar kereskedelem világos hátratételével, s lehetlenitik kereskedelmi kifejlődésünket saját felelős kormány nélkül; s igy kényszerül a kereskedelem németté lenni nem csak nyelvére, hanem helyi összeköttetéseire nézve is. Hát még ha a helyzetet magasabb szempontokból bíráljuk, melyeknek elmulasztásával az osztrák kormány folytonfoly vast bebizonyitá, hogy nem az országok kereskedelmének felvirágoztatása, hanem egy kizárólagos német clique érdekei álltak szeme előtt, midőn egyoldalú vámfelszabaditással a magyarországi vasipart tönkre tette, midőn kereskedelmi szerződéseiben minden mást szem
