Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-27
258 xxvn. ORSZÁGOS ÜLÉS. mondotta László Imre képviselőtársam, hogy a magyar országgyűlés 1861-diki feliratának kétségtelenül alapeszméje, alaptétele a pragmatica sanctio oly értelmezése, mely a personál uniót alapítja meg, legalább a múltban. Hogy jövőre mi történik, mi lesz czélszerü, az iránt különböző lehet a vélemény; de, hogy ezen törvényekben , melyek ezen nevezet alatt ismeretesek, csak a personál unió foglaltatik, annyira kétségtelen, hogy még t. tagtársunk Bartal képviselő úr ez alkalommal elmondott beszédében is mondja, hogy a múltban nincs más, mint personál unió, melyet ő a jövőre reál unióvá akar átalakítani. Ezen pontban, t. képviselők, ki van fejezve a bel- és külellenség elleni védelmi kötelezettség. Ha fölteszem is, hogy ezt nem másként érthették a fölirat tisztelt tervezői, mint a personál unió alapján is a szomszédi viszonynál fogva történhető segélynyújtást; de ezen tétel mégis adhat félremagyarázásra alkalmat. (Zaj.) Már méltóztassanak megengedni, mi 1861ben is második feliratunkban ezen kérdéseknél Igen nyíltan szóltunk, és meg vagyok győződve, hogy ezen fölirat tervezői a pragmatica sanctio magyarázatánál ezen állásponttól eltérni nem akarnak, és nem azért foglaltatik itt ezen tétel, mintha az 1861 -iki fölirat tartalma általok föladatott volna. De minthogy nagyon óvakodnunk kell, hogy egyes szavaink félre ne magyaráztassanak, megvallom , magam részéről szükségesnek tartanám az indítványozott pár szót, hogy azon közös védelem ne magyaráztassék más értelemben, csak a minőt a personál unió kíván. Méltóztassanak megbocsátani, hogy én e részben felhozzak az 1861-diki föliratból egy pár tételt, mert ezen a bel- és külellenség elleni védelem ugy magyaráztatván, könnyen maga után vonhatja azon következtetést, melyet t. követtársunk Bartal úr szóról szóra fogalmazott, hogy t. i. nem csak közös, hanem pláne egységes katonaság legyen, ez pedig természetesen közös, sőt egységes költséget is kivan. Ezen értelmezés adott alkalmat, és csak is ez, jelen fölszólalásomra. így szól az 1861-dik évi második fölirat: „Említi a legmagasabb királyi leirat a hadseregnek közösségét. Kétségtelen az, hogy a magyar hadsereg a többi tartományok seregeivel együtt közösen harczolt a hon és fejedelem ellenségei ellen; de lényeges volt mindig a különbség Magyarország és az örökös tartományok között azokra nézve, mik a katonaságot tárgyazzák. Magyarország az örökös tartományoknak s azok kormányzatának minden befolyása nélkül önállólag határozta meg a magyar katonaság számát, fentartásának módját stb., mint a 1802: 2, s 1810: 2. t. ez. bizonyítják." Továbbá hivatkozott az akkori válasz azon eseményre, melyet Magyarország királynője iránt 17 41 -ben tettleg nyilvánított, s melylyel bizonyítani akarta, hogy Magyarország mindig teljesítette a birodalom védelme iránti kötelezettségét. De erre is válaszolt az 1861-diki felirat, nevezetesen: „Azt állítja a legmagasabb királyi leirat, hogy Magyarország az állam közszükségleteinek fedezésében és terheiben minden időben részt venni, s azon terheknek és áldozatoknak egy részét elvállalni tartozott, melyek a leviharzott harczi események folytán a népek vállaira nehezültek, s hivatkozik e részben az 1741 : 63; 1796: 2; 1805: 2; 1807: 2 és.1808: 6. törvényezikkekre, mint a szorosabb reál unió bizonyítékaira. De tekintsük végig az idézett törvényeket, és figyelmezzünk a körülményekre, melyek között azok alkottattak. 1741-ben Mária Terézia trónját hatalmas ellenségek támadták meg. Mária Terézia törvényes királya volt Magyarországnak, s az ország mindent megtett, hogy királyát s annak jogait megvédje. Erről szól az 1741: 63. t. czikk, és azt mondja, hogy a fejedelem és ország jogainak védelmére a nemzet életét és vérét kész levén áldozni, átalános fölkelést rendel; kiköti azonban világosan, hogy az ország törvényei sértetlenül fentartassanak s ezen rendkívüli ajánlatból semmi következést vonni ne lehessen. 1796, 1802, 1805, 1807 és 1808-ban Francziország győzelmes seregei fenyegették hazánkat és fejedelmünket; s az ország rendéi a haza és fejedelem védelmére részint ujonezokat, részint fölkelést, részint rendkívüli segélyzést ajánlottak az idézett törvényekben. De mindezen ajánlatoknál határozottan kijelentették, hogy azokat önkényt és szabad akaratból teszik, s az ország jogait fentartva, tiltakoztak az ellen, hogy a szabad ajánlatból utóbbra bármi kötelezettségi következés vonassák. u Tehát, t. ház! 1861-benis kifejtettük, hogy a personális unió is kapocs, abból is folynak közös kötelezettségek; és azt hiszem, hogy a fölirat most is azt akarta értelmezni. De egyébiránt ezen egy szó könnyen behozható, s általa a föliratnak sem hódolatteljes hangja, sem lényege nem változik. Közmegnyugvásul pedig akarnám, hogy behozassék. Babarczy Antal b.: Én az előterjesztett módositvány ellen kívánok szólani, mert azt gondolom, hogy a válaszfelirat, midőn ezen szó: personális unió, megemlítését mellőzte, követte a magyar törvényhozás azon bölcseségét, mely szerint annak tényezői soha a personális uniót egy részről, a reál uniót más részről vita tárgyává nem tevék. Nem tevék pedig azért, mert tudták , hogy e tárgynak tanácskozás terére vonatása alkalmas egy részről is, más részről is aggodalmat gerjeszteni a nélkül, hogy ez gyakorlati eredményre veS zethetne; mert nem tagadható, hogy a pragmatica