Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-26

XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 227 folytonosság bilincseiből kell szabadulnunk. Jogfolytonosság és jog eszméje a bilincs eszméjével össze sehogy sem fér. A jog nem lehet bilincs. Azonban egyiknek joga kötelességeket ró a másikra, és a kötelesség fogalmával már inkább meg volna egyeztethető a bilincs fogalma. Ha tehát a mi jogfolytonosságunkból bilincs jön létre, az létrejön azokra nézve, kiknek a mi jogfolytonosságunk folytán kötelességeik vannak. Ha hát azt mondja a tisztelt képviselő ur, hogy a jogfolytonosság bilincseiből kell szabadulnunk, az nem tehet egyebet, mint hogy ó' azon másokat akarja a mi jogfolytonosságunk által rajok rótt kötelességek bilincseiből kiszabaditani. Ez pedig nézetem szerint annyira kevéssé hazafias eljárás volna, hogy föl sem tehetem, hogy ez czélja lehetett. Azt is mondja még t. képviselő nr, hogy a jogfolytonosság eszméjét külföldön nem értik. Nézetét e részben sem osztom. Én azt hiszem, hogy értik azt, mi a jogfolytonosság, mindenütt, a hol bár csak elméletileg tudják, mi az alkotmány; és, hogy messze ne keressem a példát, bebizonyítják a magyar királynak a magyar koronához nem tartozó más országainak népei is, mert hisz ők keményen megtámadják ugyan a mi jogfolytonosságunkat, hogy azonban tudják, mi a jogfolytonosság, az által is bebizonyítják, hogy saját jogfolytonosságukhoz ragaszkodnak. Talán azt akarhatta a t. képviselő ur mondani, hogy nem értik azt külföldön, mi okon ragaszkodunk mi annyira jogfolytonosságunkhoz ; és talán azt akarhatta mondani — ebben legalább fájdalom volna alap — hogy a külhatalmak nem kérdik, akár Magyarország jogfolytonossága mellett, akár a nélkül, csak azt akarják, hogy itt egy nagyhatalom legyen. De ha ez igy van is, azt hiszem, nekünk magyarokúl nem az a kötelességünk, hogy mert másnak mindegy, akármi történik a mi jogfolytonosságunkkal, arról mi is lemondjunk; ellenkezőleg nekünk magyarokúi kötelességünk, hogy bebizonyítsuk, a mit be lehet bizonyítani, hogy ha itt ezen helyen egy nagyhatalomra szükség van, az soha sem fog létre jönni másként, mint a magyar jogfolytonosság alapján, mert kielégített Magyarország nélkül nincs hatalmás Ausztria, jogfolytonosság nélkül pedig nincs kielégített Magyarország. (Elénk tetszés.) Engedje meg a t. ház, hogy az előttem, szóló t. képviselő ur beszédére is mondjak egy pár szót. Azt monda a t. képviselő ur — én legalább ugy fogtam föl — hogy roszul értelmezték az „áldozat" szót, a kik azt mondák, hogy alkotmányunkból áldozni nem akarnak, mert a törvénynek törvény utján megváltoztatása nem áldozat. Ebben tökéletesen igaza van a t. képviselő urnák; csak egy kis körülményt felejtett el, azt t. i., hogy itt a törvénynek nem törvény utján való megváltoztatásáról, hanem egyoldalú megsemmisítéséről van szó. (Igaz! Ugy van!) Idézte továbbá a képviselő ur az arany bulla ismert szakaszának történetét. Itt azon, kétségkívül csak beszéd közben kiejtett hibára figyelmeztetem, hogy az arany bulla nem egy pár évig, hanem ötödfél századig állott fenn. Figyelmeztet ő maga arra, hogy midőn az országgyűlés azt megváltoztatta, azt nem áldozatból tévé, hanem, mert meg volt győződve, hogy az ország érdekei nem kívánják annak fentartását. Megmondom most saját mondásából okát annak is, miért nem akarjuk most mi megváltoztatni azon törvényeket, melyeket ő meg szeretne változtatni. Nem akarjuk, mert nem vagyunk meggyőződve a megváltoztatás szükségéről. (Uyy van ! Helyes !) Hivatkozott továbbá a képviselő úr arra, hogy nem áll az, mintha mi a kormány szándokait nem ismernők. Azt monda, hogy az is vak, a kilátni nem akar. Legyen meggyőződve a t. képviselő ur, hogy 8 hónapja már, ha jól emlékszem, mióta a nemzet meresztett szemekkel les minden tényt,melyből megláthatná, hogy a kormány őszintén ragaszkodik-e a törvényességhez. (Helyeslés.) De még minden erőlködés mellett sem lát egyebet, mint provisorius vármegyéket. Azonban nem folytatom tovább, ugy is nagyon hosszura nyújtottam előadásomat. (Halljuk! Halljuk tovább !) Köszönetemet fejezem ki a t. ház türelmeért. S csak arra kérem még, hogy egyátalános észrevételt legyen kegyes meghallgatni. Többen felhozták itt a t. szónokok közül a 48-iki eseményeket és következményeiket, s némelyek közülök mintegy értésünkre akarák adni, hogy amaz események a 48-diki törvények kifolyásai, és hogy azoknak előidézésében nagy részben a nemzet hibás. Én, uraim, nem akarom taglalni, nem akarom vizsgálni azon okokat, melyek ezen eseményeket előidézték; följegyezte a történelem. Tudjuk, érezzük mi mindannyian, és tökéletesen igazat mondott ama t. képviselőtársunk, ki — ha jól emlékszem — a szombati ülésben nyilatkoztatá, hogy azon eseményeknek nem a 48-ki törvények és az e törvényekhez hiven ragaszkodó nemzet, de ezen törvényeknek meg nem tartása és azok voltak okai, kik e meg nem tartást előidézték. Nem részletezem ezen eseményeket, de nyilvánítnom kell, hogy bizony nem jó szolgálatot tesznek a kibontakozás munkájának azok, kik — midőn mi kerüljük azok fölemlitését — ezen eseményeket minduntalan emlékünkbe idézik, és pedig oly modorban, hogy a nemzetre akarják ruházni értök a felelősséget. Ki kell mondanom, mit végre is elhallgatni lehetetlen : meggyőződésem, hogy sokkal czélszerűbben járnának el, sokkal ha29*