Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-26

XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 225 bennünket engedékenységre vezessenek, akár azért, hogy kitartásra buzdítsuk magunkat, a, kül­ügyi politika teréről hozzunk fel érveket. Én ré­szemről még a pénzügyi zavarok kisebb vagy na­gyobb voltából sem akarok kiindulni, mert nekem, uraim! meggyőződésem, hogy fenyegetné bár a legnagyobb veszély Ausztriát, volnának bár a pénzügyi viszonyok, ha ez lehető volna, még ro­szabb állapotban, akkor is örömmel fogadnók a kibontakozásnak minden oly módozatát, mely által hazánk alkotmányos szabadsága és törvé­nyes függetlensége biztositva lenne; (Helyes! Él­jen!) ellenkezőleg, volna bár a béke évtizedekre biztositva, volna bár a legrendezettebb állapotban a pénzügy, soha semmi szin alatt bele nem egyez­nénk oly kiigazodásba, mely által hazánk jövőjét tönkre tennők. (Helyeslés.) Még a t. szónok beszédére csak egy megjegy­zésem van; van jelesen beszédének azon részére, hol ajánlja, hogy ne azt kérdezzük : quid juris *? hanem : quid consilii ? Komárom városa t. képvi­selője elmondotta, miként lehet és kell a quid eon­silii-nek majd csak a quid juris elve után követ­kezni. Egy másik t. képviselőtársunk pedig elmon­dotta, hogy nem is a „quid juris" az első kérdés, hanem a „quid officii". Én tehát erről bővebben nem szólok. De egy példát akarok fölhozni arra nézve, minő veszélyes még a legkedvezőbbnek látszó kö­rülmények között is ezen elvnek útmutatása sze­rint indulni el: „quid consilii". Meggyőződésem, hogy lehet ugyan néha czélt érni ezen elv útmu­tatása szerint, de hogy az mindig kétséges; és ha az eredménytelenség ilyenkor sújtja az embereket vagy nemzeteket, a veszély százszorta nagyobb, mintha a törvényes téren nem érhetik el a czélt. 1849-ben, midőn a politikai viharok zaja elcsön­desedett, két ut állott a győztes osztrák államfér­fiak előtt, melyen hazánk irányában indulhattak. Indulhattak a szerint, a mint a quid juris vagy a quid consilii útmutatását akarták követni. Tudjuk, mit kellett volna tenniök a quid juris szerint; tud­juk, hogy ők ezt nem tették, hanem indultak a másik utón: és ki tagadhatná, hogy minden esély mellettök látszott lenni ? Ha valaha, akkor látszott elérkezettnek azon pillanat, hogy a bécsi hagyo­mányos politika által 300 éven keresztül folyta­tott küzdelem győzelemre vezettessék, a mely küz­delemnek, mint Buda városa képviselője monda, igaz, hajdan nem az egységes eszme, de az abso­lutismus volt a zászlóvivője, de a mely küzdelem — azt hiszem, egyetért velem a t. képviselő ur, ha azt mondom — mind akkor, mind újabb- időben ugyanaz ellen, Magyarország állami önállása ellen, Magyarországnak mint ilyennek létele ellen volt intézve. (Ugy van!) A nemzet, melynek alkotmá­nyához hű ragaszkodása 300 éven keresztül meg­KÉPV. H. NAPLÓ. 186 & /6 I. hiusitotta e törekvést, lenézve, elnémitva hevert vérében. Nekik egy nagy hadsereg és egy nagy birodalomnak még ki nem merült anyagi forrásai állottak rendelkezésökre, és ők nem is voltak restek e munkában, mint mindnyájan tudjuk, — de mégis hová vezetett mindez ? Feleljen erre a majdnem megháromszorozott államadósságok roppant összege ; feleljen azon sok veszteség, mely a lefolyt 17 év alatt nem mindig csak minket súj­tott ; feleljen maga azon körülmény, hogy 17 évi experimentatiók után ismét a quid juris felé kellett fordulni; feleljen az, hogy itt vagyunk mi ma eb­ben segédkezet nyújtani. (Elénk tetszés.) Többen mondottak a t. képviselő urak közöl olyanokat, mikre felelni szükséges; azonban ezek némelyikére már megfeleltek mások, és nagyon hosszas lenni nem akarván, mindenre felelni ma­gam sem óhajtok. Szabad legyen nekem csak még néhány észrevételt tennem. (Halljuk! Halljuk!) Legelsőben néhány észrevételt Zsedényi tisz­telt képviselő úr beszédére. Meglehet, az én hibám, de kénytelen vagyok bevallani, nem értem a logi­kát, mely azon mondatban van, hogy ha Magyar­ország a jogfolytonosságot követeli, ha alkotmá­nyos törvényekhez ragaszkodik, az önmagáról le­mondó visszavonulás küszöbére lép. Az én meg­győződésem, és talán a logika szerint is, épen ak­kor lépne az önmagáról lemondó visszavonulás küszöbére, ha mindezt nem tenné, ha jogairól és alkotmányáról lemondana. Azt is mondja a t. kép­viselő ur, és igen helyesen, hogy törvényünknek egyoldalú változtatásába belé nem egyezhetik, és íme, mégis azt követeli tőlünk, hogy egyezzünk belé azoknak egyoldalú legpraegnansabb megvál­toztatásába vagyis egyoldalú felfüggesztésébe. Hiszem, azt fogja válaszolni a t. képviselő ur, mert hiszen az eszmét itt többen vitatták, hogy híjába, a szoros alkotmányos elveket majd csak akkor lehet életbe léptetni, mikor a jelen helyzetből ki­bontakoztunk, és hogy azokat, a mik 17 év alatt történtek, ignorálni, feledni nem lehet. A mi az elsőt illeti, furcsa első lépés az alkotmány felé. midőn az követeltetik, hogy mi ezen első lépést ugy tegyük, hogy a mi eddig alkotmányos tilta­kozásunk ellen történt, most beleegyezésünkkel történjék. Ezt én, megvallom, nem értem. De igaza van a képviselő urnák abban, hogy a mi 17 év alatt történt, azt ignorálni, feledni nem lehet; és higye el, hogy bár mennyire akarnók feledni, ha tisztán egyebet nem említek, mint azon szigorú anyagi helyzetet, melyben ezek miatt a legjobb eset­ben is leszünk, az bőségesen fog bennünket ezen idő történeteire emlékeztetni; higye el, hogy a sok szenvedések, a föl nem száradt könyek, a sziv sajgó sebei, azokat feledni soká nem fogják en­gedni. Azonban furcsa igazságnak tartanám, ha 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom