Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-25

XXV. OESZÁGOS ÜLÉS. 203 német császárok egykori nagysága emlékének ál­dozatot hozni, s annak visszaszerezhetése remé­nyében harezokat küzdeni. Századok óta áldoztak a birodalmi népek verőkkel és vagyonukkal ezen czél elérésére; és a czéltól távolabb vagyunk ma, mint valaha. A német nemzetség súlypontja eme harczokban az éjszaki nagy rónaságra, a porosz ki­rálysághoz fordult, mit a birodalom összes erőfe­szítése sem képes többé visszafordítani. A lehetet­lenség a természeti akadályokban fekszik. Az éj­szaki németség aDuna völgyében lakó népektől ter­mészeti határok által elválasztva, különböző ég­hajlat beléjök más erkölcsöket, más szokásokat ön­tött, melyek a Duna völgyében lakó népek erköl­csei és szokásaival soha össze nem férhetnek. Ipa­ruknak s kereskedésüknek a természet a Balti ten­gert, az éjszakot, a miénknek a Dunát, a keletet, a délt nyitotta meg; és igy a műveltség és nemzeti hatalom előmozdításában s kiterjesztésében mind­kettő irányban is ellenkezik; mivel pedig azok emezektől úgy belső, mint külső létezésükben el vannak választva és soha nem egyezhetők. joggal teszik az ellenvetést a birodalmi népek, mi köztik nekik az éjszaki rónaságon letelepült és a porosz birodalomban egyesült németekhez ? mi közük né­kik azon dirib-darab herczegségekhez, melyek ré­széről eddig is a legnagyobb hiba volt a nagy né­metekkel nem egyesülni? miért ontsák verőket, miért pazarolják vagyonukat eme herczegségek föntartására, melyek sem Európa politikájára, sem a birodalom föntartására soha hasznos befolyás­sal nem lehetnek, s külön s önálló létezésükben egyikre mint másikra nézve haszontalanok'? Az osztrák birodalomnak föntartási ereje önmagában van, hijába keresi azt a birodalmon kivül; az oszt­rák birodalom föntartása követeli, hogy az éj­szaki németséget saját fejedelmükre hagyja, a töb­bi csiribiri herczegség pedig vagy magában önál­lólag. vagy a porosz birodalommal egyesüljön. Távol is vagyok attól, hogy ezen politikáért csak egy ember életét is fölajánljam. Ezen boldogtalan politika erőszakolásának következménye, hogy a felséges uralkodó család se­cundo genituráit és befolyását az európai állapo­tokra elvesztette. Ezen boldogtalan politika eredménye, hogy a birodalom ereje fölemésztetvén, az elégületlen­ség lenyomására és a birodalom fentartására szükséges erő külhatalmak szövetségébenkerestetik. Ezen boldogtalan politika erőszakolása, hogy a birodalom súlypontján kivül eső Slezwig-Hol­steinért háború foly — s minő eredménynyel! Fáj­dalmat gerjeszt a birodalmi népek keblében , mi­dőn látják, mennyi roppant vér és pénz áldozta­tik föl ez idegen, és a birodalomnak hasznot nem hajtó háborúra, hol a győzelem sem dicsőség, s ha eredményre vezetne is, a győzelem jutalmát, ép úgy , mint Lauenburgot, el kellene adni, mert a birodalomhoz csatolni nem lehetne. Ezen boldogtalan politikának folytatása az oka, hogy a birodalom fennállására befolyással lehető népek állapotjára figyelem nem fordittatik, s megfojtani engednek egy népet, mely a biroda­lom múltjára is hasznos volt, jövőjére pedig szük­séges volna. Ezen nép a szerenssétlen lengyelországi. Az öldöklés, mely ott egész iszonyatoságában folytat­tatott, nem az alattvaló visszatéritése volt az enge­delmességre, nem a hódító harcza a vallás és civi­lisatio terjesztésére, hanem vallási fanatismussal összekötőt irtó háború a katholicismus ellen. A birodalom népei is megemlékezhettek volna, hogy e népnek a múltban tett szolgálataiért hálával tar­toznának ; de bennünket e szerencsétlen nemzet­i tel nem csak az egy vallás köteléke, hanem köze­lebbről érdeklő drága emlékek fűznek össze. Szent István utódai a lengyel nemzetnek a katholicis­mus és civilisatio terjesztésében apostoli tisztet teljesítettek. A magyar nemzet királyának apos­toli törekvéseit elősegítette s apáink hamvai por­hadnak el Lengyelország terein, miket a civilisatio és vallásunk csúfjára a boldogtalan lengyel nem­zettel együtt az oroszokon kívül barbárok vad csordái taposnak. Ez még nem elég. Most a val­lási alaphoz tartozó javaktól fosztatnak meg, hogy lelkészeiknek ne legyen módjok balzsamot sze­rezni, melyet e boldogtalan néj) sebeire csepeg­tethessenek. S mindezt a vallás és civilisatio di­csőségére a hitsorsos népek tompa egykedvűség­gel nézik. Csak egy elaggott, testben törődött em­ber volt bátor föllépni; de fölszólitására a feje­delmek nem mozdultak, s midőn a gyászos kata­stropha elvonult, a vallás és emberiség nevében elég bátor volt az emberiségét sértő iszonyatos | tettekre kárhoztatását kimondani. A történelem egykor érdemül rója fel a róm. I kath. vallás fejedelmének ezen tettét; de a törté­nelem meg fogja róvni azon fejedelmek tettét is, kik a róm. kath. vallás fejét megfosztották birto­kától , hogy az egész világban elterjedt keresz­íyénségnek vég veszélyében anyagi segítségére ne lehessen. Jól tudom, hogy a divatos eszmék ellen cse­lekszem, ha a róm. kath. vallás fejének tettét vé­delmezni bátorkodom. Nem tehetek róla. A nemzet ( átlátja, mit várhat a hitsorsos népektől, mit vár­hat a hitsorsos fejedelmektől hasonló veszélyében, s nem feledkezhetem el a nemzet múltjáról, melyet ezen vallás feje végszorongásaiban annyiszor segi­| tett s maga előtt elvonulni látott, mint látott évez­redek óta a földről eltűnni hatalmas trónokat és álladalmakat s kétségkívül látni fogja azon feje-

Next

/
Oldalképek
Tartalom