Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-23

160 XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. jogaink viszonyos méltánylatában részesülni; sőt ellenkezőleg a politikai kiskorúság sajnos tanúságával kellé találkoznunk, midőn a birodalmi tanács többsége önnön alkotmányának szilárdságával megegyezhetőnek vélte, hogy a közjogok eljátszásának észben ép ugy, mint erkölcsben silány theoriáját elsajátítsa. De az idők jelei már Sekinerling lovag megingása előtt határozottan kedvező fordulatra mutattak : a diadal mámora a Lajtán tul józanodni, a februári charta fényoldalai a tapasztalás verőfénye előtt oszladozni, azok változatlan keresztülvitelébe, és erre alapított, nálunk desorganisáló, saját küszöbükön inkább mint valaha centrálisaié, az egyenjogúságot majd túlfeszítő, majd büszkén ignoráló, legszelídebben mondva elvtelen politikának universális gyógytehetségébe vetett vérmes remények nem csak lohadni, de saját helyzetünk nehézségei föltünedezni, és ennek következtében a méltányos kiegyezésnek túlnani dicső bajnokai — mert lovagiatlanok volnánk mi, ha rólok magasztaló elismeréssel megemlékezni nem sietnénk — a jobb irányt vevő közvélemény által mindinkább támogattatni kezdenek. Az esetben tehát, ha futólag vázolt, praeinissáim helyesek — se hitemben nem ingat meg engem a szánandó fordulat, melyet az osztrák sajtó némely közlönye részéről újból tapasztalni kényszerülve valánk — és a magyar állam integritásának , közjogi és belkormányzati önállásunknak amaz elismerése, mely a trónbeszédnek fénypontját képezi, az osztrák tartományok testvérnépeinek szabad nemzethez illő kölcsönös és abbeli őszinte kívánságával találkozik, hogy a personális unió paizsa alatt közöttünk alakult kapcsolatot, melynek közös kifolyásait önnön magunk épen az 1848. ni. t. ez. 13. §-ában a legnyiltabban elismertük, teljesen szabad hozzájárulástmk fönntartásával, az idők igényeinek, és mindkettőnk érdekeinek megfelelő módon szabályozni megkíséreljük, akkor, uraim! önmagától háttérbe szorult ama kérdés : vajon léteznek-e modalitások, mik az októberi cs. diplomát vagy a februári cs. pátenst előttünk acceptussá tehetnék? s előtérbelépett, kettős nyomatékot nyert a sokkal finomabb élü, politikai eszélyességünket sokkal kényesebb próbára állító másik kérdés: vajon készeknek nyilatkoztassuk-e magunkat alaptörvényeink, és különösen a 48-ikiaknak ama módosításaira , melyek tőlünk nem egyedül a fejedelem jogos befolyásának restitutiója, a társországok valódi megnyerése, hanem a birodalom hatalmi állása, anyagi fejlődése vagyis kötelességünk- és érdekünkben fekvő kettős consolidátiója tekintetéből méltán követelhetek r Egyenlő nyíltsággal, határozottsággal fogok mindkét kérdésre felelni. (Halljuk!) Egész kiterjedésben osztom mindazokat, miket a válaszfelirati javaslat szerzője , ép oly bölcs mérséklettel,mint statusférfiui éllel, ugy a febr. pátensről, mint az alapjaiban reálisabb, vég czéljaiban magasabb, idomitási képességében előny ösebb , de saját törvényhozásunk és executivánk hatáskörét egyaránt megszorító októberi diplomáról mond; csak az egyet kívánom az utóbbit illetőleg megjegyezni, hogy ez — O Felségének ugyan 18 60-diki október 20-án az akkori m. udvari kanczellárhoz intézett, és még a febr. pátens II. §-ban is idézett 1. f. kéziratában kifejezett fejedelmi szándéka nyomán — „Magyarország államjogi viszonyainak végleges rendezését" a,,törvények értelmébenihit levél'

£ kibocsátásával hozván kapcsolatba, a dietális tractatusok útját nemhogy kizárta, hanem keletkezésének első stádiumában számításba is vette. Mindkét államokmány irányában álláspontomat ily módon constatálva : ép oly nyílt és határozott igennel fogok az általam feltett második kérdésre válaszolni; és nem usak beismerni , hogy vannak a 48-ki törvények betűjéből és szelleméből kifolyó közös ügyeink, miknek tárgyalására már 61-iki országgyűlésünk feliratában az esetenkint való érintkezésnek elleneink részéről aligha kellőleg méltányolt, mert ha nálunk mugfelélő jó akaratra talál, a czélszerü megoldást már az első esetben megadhatott modalitását önkényt fölajánlottuk; hanem kiemelni azt, hogy ugyanezen föliratainkban, valamint az előttünk fekvő javaslatban a 48-ki törvények szűk keretén önnön magunk immár tul is mentünk, a mennyiben akkor, és most is „készeknek nyilatkozunk azt, a mit tennünk szabad s a mit önállásunk, alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a törvény szabta szigorú kötelesség mértékén tul is, méltányosság alapján politikai tekintetből megtenni, hogy azon súlyos terhek alatt, miket az absolut rendszer eljárása összehalmozott, az ő jóllétök, s azzal együtt a miénk is össze ne roskadjon, s a lefolyt nehéz idők káros következései rólok és rólunk elhárittassanak." Közös érdeküeknek ismertük föl tehát az, 1741. 11, és 1790. 17. tezikkben világosan érintett, de a 48-ikiakban is menten hagyott külügyeken, és azok kezelésének, valamint a cs. k. udvar illő eltartásának költségein tul a státusadósságok és kötelezettségek terheit, és közvetve azoknak pénzviszonyaink rendezéséig külön nem választható, de a státus hitelének egyéb tekintetei által is ajánlott egységes kezelését; [Mozgás) és czélzatosan mellőztük, mert hallgatag régen acceptáltuk az idő közben létesített, és önnön óhajtásainknak megfelelő vámegyesülést, — én legalább nem hihetem, hogy találkozzék bárki is e hazában, ki a kor irányának sebes és hatalmas árja ellenében aszni, s az általa különben is elseprendett közbenső vámvonal újból fölállítását egy szóval is sürgetni merészelné. . E vámegyesülés pedig, valamint a közieke-