Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. ülés 1861. június 3-kán. 21 Azután mondják, hogy a megyék is fölirtak. Ez éppen a legeldöntőbb ok arra, hogy föl ne Írjunk. Mert tudomásom szerint, a megyei fölirások nem sok sikert arattak. A sikert egyedül azon megyék aratták melyek fölimi megszűntek, mint Pestmegye, mint Hevesmegye. Megemlítik a közvéleményt is. En tisztelem a közvéleményt, de ha a magyar jellemben nem csalatkozom , az ott van, hol a nemzeti büszkeség áll. A mi az opportunitást illeti, legyen szabad erre megjegyeznem, hogy ha csakugyan a fölírat lágyítaná meg a fejedelmi szívet, akkor az alkotmány nem alkotmány, hanem kegyelem lenne. Nekünk pedig alkotmány kell. Végül a fölírat azért sem ajánlatos, mert ha oly könnyen elnéznők a törvénytelen trónlemondásokat , akkor ki biztosít minket, hogy ily törvénytelen lemondások minden évtizedben be nem következnek ? „Qui pardonne aisément invite á l' offenser" (Ki könnyen megbocsát, új bántalomra hí) mond Corneille. Uraim! ne feledjük el, hogy hátunk mögött egy nemzet áll, nemzet, mely tud szenvedni, áldozni , tűrni, de mondjuk ki a szót, mely nem szeret hajolni ott, hol a másik fél föltett kalappal áll, lábát a corpus jurisra, a mi bibliánkra téve ; pedig meg van írva a magyar királytól: „primus inter par'es* Ne feledjük el azt sem, hogy hátunk mögött Európa áll, azon Európa, mely koszorúkkal takarta el szenvedéseinket , s nekem úgy tetszik, hogy a fölirat által a koszomból a legszebb levél hull ki. Azt a népet, mely nem tud hajolni, csak a törvényelőtt, tiszteli még az ellenség is. Azért ne tegyünk soha oly lépést, mit más szabad nemzet nem tenne. Mondatik, hogy a határozat nem jutna a kormány tudomására ? Például: ha határoznánk p. o. 200,000 katonát, s 600 millió kölcsönt a kormány számára, váljon megtudná-e? (Tetszés, Derültség). Még egy szót! Múltkor a bécsi journalisták hűségünkért Schyllokhoz hasonlítottak, ezeknek azt felelem: hámi Schyllokhoz hasonlítunk, akkor ők hasonlítanak Saturnushoz, ki saját gyermekeit eszi meg, hogy saját életét föntartsa. Csengeri Imre képviselő társunk beszédét egy híres franczia idézettel fejezte be; legyen szabad nekem ez idézetet, mit ő a föliratra használt, a határozatra alkalmaznom, hová csakugyan jobban illik. „A gárda meghal, de meg nem adja magát

0 (Zajos tetszés , éljenzés). En a határozatot pártolom. (Éljenzés). Besze János: Mélyen tisztelt képviselők! Kedves testvérek! Itt van az annyi sok leszedett virág és bokréta, melyek mind a fájdalom és bánat virágai; mig ezek egy koszorúba nem fonatnak, engedtessék meg nekem is, a magyar Sión tövében nőtt két rozmaringszállal járulni azokhoz; hiszen rozmaring az, melylyel a nép keserveiben a koporsókat, örömében pedig a menyasszonyok homlokát szokta díszíteni. Hadd tegyek tisztelt ház! egy rozmaringszálat a nemzet keserveinek fájdalmas sírjára, és a jogtalanul kivégzett martyraink koporsójára; mert én nem vetek a szenvedésekre fátyolt, hanem rozmaringot hintek oda, és fölhívom a honleányait, hogy hintsék be mindaddig' a fapiacz térségét fris virágokkal, és az aradi rettenetes helyet könyeikkel frisitett lombokkal, mig a nemzet hálája ott minden elesett nagyjának háíaoszlopot nem .állít föl; (Helyes!) — mert a mely nemzet hálátlan tud lenni, a mely nemzet könnyelműen feledi a szenvedéseket : az oly nemzetnek jövője nem lehet. (Helyeslés.) A másik rozmaringszálat fenntartom, és majd ha a kétfejű sasnak hamvaiból egy magyar fiatal Phőnix emelkedik föl, annak szájába adom, hogy vőfély gyanánt vigye el Bécsbe, s üljük meg, ha tetszik, az aranylakodalmat, — de csak ugy, ha lehet. (Derültség) Fölirat, vagy határozat, az ugy hiszem tisztelt ház mindegy, miután az, a minek joni kell, úgyis jőni fog. Hogy azt, mi be fog következni, a magyar lelkes nép előre tudja, s arra készen legyen, nekünk világosan kell szólanunk, ugy, hogy ő is megértse, mikép áll a világ 12 év óta, külföldön, és hogy állunk . mi itthon, hol a körülményeket mindenki tudja; és hogy a népet a jövőre előkészíthessük, méltóztassanak türelmükkel rövid időre engem is szerencséltetni. Hisz anynyit tűrt e haza, hogy ne tűrnének kedves testvéreim most, midőn itt egyebet nem tehet az ember, mint hogy imádkozzék í A magyar nemzetet oly gazdátlan pásztor embernek képzelem, ki látván a tornyosuló föllegeket, a czikázó villámokat és hallván a mennydörgést, kifordítja bundáját, fejébe húzza kalapját, és bunkós botjára támaszkodva várja a jobb időt; a magyar nemzetnek, — mely most a fejedelmi jogokat birja, míg másra át nem ruházza, — bundája, szent István palástja; kalapja szent István koronája és reátámaszkodik igazi jó botjára, az 1848-ki törvényekre, oda se néz a föllegekre, (Derültség.) melyek elvonultával lerázza bundájáról a nedvességet, s fölnéz a szivárványra, tudja, hogy zivatar után frisebben díszlik a haza zöld . vetése, és neki indul szebb jövőjének; mert érzi, hogy a magyar nemzet többé le nem tiporható, le nem győzhető, mert felkarolta ügyét Európa, fölemelte öntudata s ez az, mit én a magyarnak örömére meg akarok mutatni. (Halljuk!) Uraim! a históriát évezredek óta két szellem lengi át: a gonosz a jó ellen küzd mindig, s ez teszi a históriát. Soha sem lehetett ezt jobban látni működni és diadalmaskodni, mint az utolsó 12 évben; és miKépv. ház napi. II. k. v