Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-49

202 XLIX. ülés 1861. június 22-kén. Elnök : Azt gondolom, hogy az ülések története a naplóba tartozik, az ott jegyeztetik föl, de sza­bályaink szerint is a jegyzőkönyvbe nem való más, mint a szavazásra föltett kérdés és a szavazás eredmé­nye, és miután a szavazásra föltett kérdés általam azon szavakkal, melyek a jegyzőkönyvben foglaltatnak, formuláztatott és a ház által elfogadtatott, azt hiszem, hogy az ekép néhány szóval feltett kérdést semmi ujabb értelmezés által megváltoztatni nem lehet. (Maradjon!) Szüllő György : Arra nézve, mit Madarász és Bönis képviselő társaim érintettek, azt óhajtom, hogy a jegyzőkönyv ahoz képest szerkesztessék, mert a dok>g valóban ugy történt, és a dolog történetét hiven kell a jegyzőkönyvben előállítani. A magánjogi törvények visszaállítása ellen senkinek sincs ki­fogása e házban, azokat tehát nyíltan mindnyájan szavazást nem is kívánva egységesen visszaállitni óhaj­tottuk, és csupán csak a bizottmánya vélemény második részére kívántuk a szavazást. Ezt a jegyzőkönyv­ben kifejeztetni óhajtom. (Helyes!) Perczel István : Szintén ezen értelemben fogtam fel a kérdést, mert ha ugy értettem volna, vagy lehetett volna azt érteni : váljon a magyar törvények visszaállitassanak-e vagy nem? arra én nemmel soha sem szavaztam volna 1 , mert a mint a t. Elnök úr kinyilatkoztatta, a magyar törvények visszaállítása érde­mében átalános volt az egyetértés, és én csak a második kérdésre szavaztam „nem"-mel. A dolognak eként történtét a jegyzőkönyvben mindenesetre érinteni szükséges. Halász Boldizsár : Előttem szóló képviselő úr szerint két elv van letéve a bizottmányi javaslatban, a magyar törvények visszaállítása, és a császári pátensek ideiglenes alkalmazása; részemről nem szeretném szavazatomat oda értelmezni, hogy a magyar törvények visszaállítására „nem"-mel szavaztam volna, sza­vazatom csak a pátensek ellen volt irányozva, s így kérem, hogy a jegyzőkönyv ekép igazitassék ki. (Mind­nyájan ugy értettük!) Szálé Antal : Ha a jegyzőkönyv megmarad az azt involválja, mintha mi, kik a kérdésre nemmel szavaztunk, a magyar törvényt nem akarnók visszaállítani; ennélfogva én is pártolom Halász Boldizsár indítványát. Elnök : A mint veszem észre, az előadottak által annak jegyzőkönyvi felvilágosítása czéloztatik, miszerint azon átalános kérdésre, hogy a bizottmány javaslata elvben elfogadtatik-e? senkinek eszébe nem jutott „nemmel" a bizottmányi javaslat azon elve ellen szavazni, a mely a magyar törvénynek visszaállítá­sát illeti, hanem a véleménykülönbség a másik elvre vonatkozott. így tehát a jegyzőkönyv, ha a tisztelt ráz elfogadja alázatos javaslatomat, aként volna kiigazítandó, hogy elöreboesáttatnék, miszerint egyhan­gúlag elfogadtatott a bizottmány javaslatának első elve, — s a kérdés azután tüzetett ki ugy a mint ki­mondtam. (Közhelyeslés.) A jegyzökönyvet tehát ehezképest a jegyző ur ki fogja igazítani. (Közhelyeslés.) Zalamegye közönsége fájdalom részvétét jelenti be néhai Teleki László gróf halála fölött. Ugyan­csak Zalamegye közönsége jelentést tesz arr-ój, hogy az adónak katonai erővel behajtása megyéjében is megkezdetvén, — a solidaritás eszméje szerint a kármentesítés elvét kimondta, és kéri a képviselőházat, hogy az országot ezen szerencsétlen állásból emelje ki, s az ország alkotmányát állítsa vissza. Ezen utóbbi felirata Zalamegyének a tegnap választott adóbizottmányhoz lesz használat végett kiadandó. — Gömör és kis Hont törv. egyesült megyék közönsége azt kéri, hogy az 1849. évi szabadságharczban elesett vértanuk, mint a haza hálájára érdemes férfiak neveit a képviselőház törvénybe iktassa, s a hon iránti erényeik nagy­ságához mérve emelendő emlékszobor által emléküket örökítse, s dicsőítse meg. (Helyes!) A kérvényi bi­zottmánynak lesz kiadandó.—Sopronmegye közönsége, — a törvénykezésnek alkotmányos törvényeink sze inti életbe léptetése iránt hozott határozatát, a tisztelt háznak tudomás végett fölterjeszti. Épen most folyván az iránt a tanácskozás, addig is tudomásul vétetik. Tegnap az adó-ügy iránti határozatnak elkészítésére kiküldendö bizottmány tagjaira szavazott a képviselőház; a szavazatok tegnap összeszámittatván, a szavazás eredményét van szerencsém bejelenteni. A megválasztott bizottmányi tagok következők : Nyáry Pál 225 szavazattal. Somssich Pál 219 Szaplonczay József 218 ,, Bernáth Zsigmond 217 „ Klauzál Gábor 216 „ Tisza Kálmán 216 „ Bónis Sámuel 214 „ Gorove István 213 „ Csáky László gróf 212 n Ráday Gedeon gróf 208 „ Lónyay Menyhért 208 „ Ragályi Ferdinánd 208 „ Kazinczy Gábor 207 „ Andrássy Gyula gr. 206 „ Komáromy György 205 „ Olgyay Titus 204 „

Next

/
Oldalképek
Tartalom