Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-33

XXXIII. ülés 1861. május 31-kén. 351 uralom által a bűnös indulatok hullámain hányt vetélt kormányhajót normális medrébe vezessük vissza; — mi csak az 1848-ki törvények szentesítése által történhetik. — Követeli, hogy ha már meg nem szentesíthetjük azokat, legalább oly lépést ne tegyünk, mely azoktól, ha csak egy hajszálnyira is eltávolítson bennünket^ — követeli, hogy ha azon meggyőződésre jutottunk, hogy ezen czélt most nem érjük el, mentsük meg azokat leg-alább a jövőnek, és higyjék el Önök nekem, hogy sokkal jobban fog a nemzet minket fogadni, ha azt mondjuk neki: inkább vissza hoztuk nektek a 12 évi sanyarúságot minden szörnyeivel, mely a bécsi pénzügyi tehetetlenség , Velencze nyakba akasztott malomköve és a többi ismert európai viszonyok mellett ugy sem tarthat soká, de vissza hoztuk egy úttal törvényes jogaink összeségét szeplőtlen szüzességében, mint ha azt látná, hogy itt vagyunk ugyan, de az 1848-ki törvények szűz koszorújába fűzött legszebb gyöngy áldozattá lőn, mely gyöngy azon pilanatban hullana ki belőle, melyben azon pallós felé közeledünk, mely a trónbeszéd folytán az ország szívére szegeztetett. Az én legbensőbb meggyőződésem uraim, hogy minket a fölirás az alkudozás azon sikos lejtőjére vezetend, melyen megállapodás nincs, s melyen mindig tovább haladva a bolygó -zsidóként utoljára azon örvénybe sodortatunk, mejyből az 1848-ki törvényeket egész épségökben ki nem mentjük, s ez az, miért nekem lelkiismeretem nem engedi meg fölírni, — a nélkül azonban, hogy azért könyelmííen az 1848-ki forradalom terére lépnék, mint attól gróf Széchenyi képviselő úr annyira tart, ki e részben tökéletesen nyugodt lehet, miután mi, kik az élet Rubikon második felére léptünk legkevésbé szoktunk a haza ügyében könnyelműen eljárni. Azt monda még az indítványozó úr, hogy merész politikát űzni nem szabad, nehogy mi idézzük elö a törést, de én a határozatot pártoló politikában semmi merészséget nem látok, saját maga állítván, hogy a felírásnak is valószínűleg ugyan azon eredménye lesz. De ha volna is merészség benne, azt most elvetendőnek nem tartanám, mert igenis vannak pillanatok, a hol a politikában is szükséges a merészség. A politika is harczmezö, és csak az a különbség van közte és a katonai harczmező közt, hogy itt az ölő szer a hidegvas és az elszánt bátorság, amott a hideg számítás, ravaszság, álnokság és gyakran alávalóság, az eredmény ugyan egy. A törést illetőleg meggyőződésem szerint azt előidézni nem lehet; mert az már tettleg meg van, A nemzet kimondta maga ultimátumát, hogy az 1848-ki törvényektől egy hajszálnyira el nem áll, a trónbeszéd ellenben azt válaszolta: jbogy a február 20-ki rendeletet minden tőle kitelhető erővel foganatositandja, s ezzel lőn oda dobva a nemzet elébe a kesztyű, melyet mi ugyan fölveszünk azon reményben, miszerint nem lesz Isten akarata, hogy az 1848-ki forradalom terére tereitessünk, de a törést nem az idézi elő, ki a kesztyűt felveszi, hanem az ki azt odadobja. Európa pedig átfogja látni, hol van az igazság; azon kormánynál-e, mely 800-ados alkotmányunkat minden igaz ok nélkül elakarja törülni, vagy pedig azon nemzetnél, mely fegyvertelen corpus jurisra támasztott kézzel védi törvényes létét és éleiét. Végtére állítatott, hogy a közvélemény forradalmi vágyakkal illetné azon pártot, mely a határozatot kívánja; — de lehet-e azon pártot forradalmi vágyakkal illetni, mely az 1848-ki törvényeket esonkitlanul megtartani kívánja, és azért nem pártolja a felírást, mert az azoknak meg csonkításához vezethetne. Egy párt, mely a törvényt szigorúan megtartatni óhajtja, nem lehet forradalmi. Ezen párt egyszersmind a legitimitást védi, mert a tényleges hatalom nem ad jogot, azt csak a törvény adja; mely párt tehát a törvényeket védi, védi a legitimitást. Midőn mi semmi oly lépést tenni nem akarunk, mely a mostam tényleges, de nem törvényes hatalmat csak látszólagosan is törvényesítené, a legitimitást védjük, védjük sz. István koronáját a valódi örökös számára, a tényleges hatalom ellen is, ha az tudni illik illetéktelen kézbe jutott volna. Mintán mindezeknél fogva nekem csak a határozat nyújtja a szükséges lelki megnyugvást, — a mellett szavazok. (Helyes! Éljen!) Csengeri Antal: (Zaj; Elnök: Urak figyelmet kérek; méltóztassanak helyet foglalni! Halljuk!) Előre kijelentem, hogy én mind tartalmára, mind alakjára nézve pártolom azon felséges szerkezetet, melyet Pest belvárosának tisztelt képviselője a ház asztalára tőn. Ellene vagyok a határozatnak, mely a lényeg helyett a formára veti a súlyt, s ürügyet adhatna, minden egyéb ok nélkül megtagadni, a mit megadni különben sincs hajlam, s pártolom a felírást, mint a mely semmit sem koczkáztat, a nélkül, hogy bármit feladna. De nem azért szólalok fel, hogy indokoljam szavazatomat az indítvány mellett, melyet oly kimeritőleg, oly szépen indokolt maga az indítványozó. Azok után, a mik az előttünk fekvő remek szerkezetben foglaltatnak, s a miket több tisztelt követtársam annyi ékesenszólással elmondott, jogaink védelmére is fö¬ löslegesnek tartom ez úttal több szót emelni. A napnál világosabban ki van mutatva, hogy a tér, melyen küzdünk, a legitimitás tere; s egy szabad nép sem vonja kétségbe, hogy a jogok, melyeket visszakövetelünk , a köz és magán szabadság szükséges biztosítékai. S hogy e jogokkal a polgárisodás érdekében fogunk élni, ki kételkedketik azok után, a mik 1848-ban történtek, ki fog kételkedni azon szabadelvű nyilatkozatok után, melyek e házban, köztetszés kíséretében, minden oldalról elmondattak ? Ha e szép nyilatkozatok után, a viták ily késő stádiumában szót emelek, csak azért teszem, hogy azon képhez, melyet a múlt évtizedről rajzoltak némely képviselőtársaim, én is járuljak egy vonással. Sok oldalról mutatták ugyanis föl a megbukott rendszert — s a rajz mégsem egész (Halljuk!) Én ezúttal csak a sajtóviszonyokról kívánok szólani. Midőn viszszaköveteljűk esküttszéki eljárással párosult sajtószabadságun88*