Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-33
344 XXXIH. ülés 1861. május 31-kén. a helyzetet, melyet rá mért a sors, s föl kell hagynia a szerencsétlen egységi ábrándokkal. Nincs más jövője, mint a dualismus vagy foederatio. A népek, de különösen mi magyarok soha semmiféle tekinteteknek nem fogjuk föláldozni önállásunkat. (Helyes!) Két hathatós tényező létezik nemzetünknél, melyre kellett volna támaszkodni Ausztriának a végett , hogy a magyarral boldogulhasson; egyik az ágynevezett dynasticus érzelme, másik a törvényességhez való ragaszkodása, mely oly kiválólag jellemzi nemzetünket. De az osztrák hatalom a helyett, hogy folytonosan e két tényezőre támaszkodott volna, a helyett, hogy folytonosan a legnagyobb gonddal ápolta volna nálunk a dynasticus érzelmeket és a törvényességhez való ragaszkodást, eldobta könnyelműen a stabilitásnak a conservatiónak ezen hathatós eszközeit, s erőszakkal akart helyébe állítani GHeichbereehtigung s einiges Osterreich-féle agyrémeket. — Mi a magyar népnek dynasticus érzelmeit illeti, tagadhatlanul léteztek azok. A magyar nép valódi ragaszkodással és kegyelettel viseltetett nemzeti dynastiájához, az Árpádházhoz; ez érzelmeket átvitte a vegyes korszakba s Nagy Lajos és Mátyás alatt még nagyobb fokra emelkedett a királysághoz való ragaszkodás. Átvitte a magyar ez érzelmeket az utána következett dynastiára is, és mindamellett, hogy háromszázados története a jogok fenntartásaért folytatott folytonos harcznak története, valahányszor csak egy kis pihenése volt ezen folytonos küzdelmekben, valahányszor egy kis jóakaratot tapasztalt, valahányszor egy kis gond lőn fordítva az ország emelkedésére, mindannyiszor lobbot vetett ezen dynasticus érzelem. Európa története nem egy szép momentumát, — Austria nem egyszer köszöni ennek megmentését. De ezen dynasticus, érzelem mindig csak akkor tudott fönmaradni, ha törvényes volt az uralkodás; és ha van még némi maradványa ezen dynasticus érzelemnek, csak a törvényeket megtartó koronás fejedelem iránt képes azt érezni a magyar. Az osztrák kormány könnyelműen koczkára tette a magyar nép ezen dynasticus érzelmét, melyet ápolva a legbiztosabb alapot tarthatta volna föl a birodalom fönnállására; ám lássa most már mivel és miként képes ezen hiányt kipótolni. A mily könnyelműen bánt az osztrák hatalom a magyar nemzetnek dynasticus érzelmével, épen oly könnyelműen bánt a magyarnak a törvényességhez való szoros ragaszkodásával. Az osztrák hatalom tabula rasá-t csinált magának, eltörölt minden régi törvényt, felforgatta még' a magyar magánjogot is; s hogy egységi ábrándját létesítse, végig hurczolt bennünket a törvénytelenségeknek minden nemein; mindez végképen megsemmisíthette volna nálunk a törvények tiszteletét, ha az nem volna oly erősen lelkébe és természetébe vésve minden magyarnak. De hála Istennek, habár undorral fordul el a magyar a reáerőszakolt mindennemű törvényektől, ez nem semmisítette meg nála átalában a törvények iránt való tiszteletet, sőt az ősi törvényekhez való ragaszkodást még annál nagyobb fokra emelte, s nemcsak jogokhoz, hanem a törvényességhez való hu ragaszkodás az, mely legújabban az 1848-ki törvényeket nemzeti zászlóinknak jeliratává tette. — És ha nem léteznék bennünk még most is ősi törvényeinkhez való mély ragaszkodás, vájjon maradna-e egyébb hátra az osztrák hatalomnak mint az, hogy fenntartsa a korlátlan uralkodást s az örökös octroyálást; képes volna-e akkor menekülni azon rendszertől, mely reá magára nézve is oly átkosnak bizonyította be magát ? Vájjon beszélnénk-e akkor pragmatica sanctióról, azon alaptörvényről, melyhez két kézzel kellene az osztrák hatalomnak ragaszkodnia? Ha menekülni akar komolyan Ausztria a korlátlan uralkodástól, a mint hogy ez reá nézve most már életszükség, ne dobja el azon alapot, melyen egyedül fekszik lehetősége annak, hogy a personal unio utján Magyarország egy fő alatt maradjon az osztrák tartományokkal; a pragmatica sanctión kívül nincs más állapot, mint kényszerű despotismus; kímélje, ápolja a magyarnak a törvényességhez való ragaszkodását, s hagyjon föl agyrémeivel. Nem kétlem, hogy Ausztriának állanak még rendelkezése alatt oly eszközök, melyekkel fenntarthatja magát az egységi forma alatt. Kihirdetheti a mely perczben neki tetszik az ostromállapotot, sőt ha pénzügyi bajainak véget akar vetni, kimondhatja a Staatsbanquerottot is, de ezek csak afféle drastikus szerek, mint a moschus, melylyel a végvonaglásban levőnek életét is el lehet tengetni rövid perczekig. De ha biztos jövendőt akar magának megállapítani, használja föl azon elemeket, melyek talán még felhasználhatók , melyek még léteznek teljes erejökben t. i. a magyarnak a korona és királyság iránti kegyeletét, s a törvényességhez való erős ragaszkodási hajlamát. — Fogadja el a dualismust, mely mellett nagy és hatalmas tudott lenni századokig; ha Ízlésének jobban megfelelne is az egységes szerkezet, hagyjon föl vele, mert az lehetetlen. Megengedem, hogy az 1848-ki törvények életbeléptetése élesebben állítja fői a dualismust, mint az korábban fennállott; de azért hol van az megírva, hogy ezen élesebben kifejezett dualismus mellett nem állhat fönn az ausztriai birodalom ? volt-e a dolog kipróbálva, be van-e bizonyítva ennek lehetetlensége ? Teljességgel nincs. Meglehet, hogy ennek következtében egészen más alakot ölt az ausztriai államfő ederatio , meglehet, hogy a dolgok természetes fejlődése következtében egészen más helyre fog a birodalomnak súlypontja esni, mint a hol eddig volt; de hát azért fői kell-e bomlani szükségképen a birodalomnak , sőt ellenben nem lehetséges-e, hogy ez fogja megadni régóta hiában keresett consistentiáját ? Azzal vádolnak bennünket, hogy a magyar túlbecsüli magát, hogy vágyaiban nem ismer korlátokat , hogy sokkal többre tör, mint a mit természetes helyzeténél fogva elérni képes. En ellenben azt állítom, hogy a magyar a legynagyobb mérsékletnek adta folyvást s adja épen jelenleg is tanujeleit. Avvagy nem a legnagyobb mérsékletnek, tán helyesebben szerénységnek bizonysága-e az, hogy mi 15 milliónyi nép létünkre nem követelünk nagyobb s teljesebb függetlenséget mint azt, melyet az Ausztriával való
