Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-32

334 XXXII. ülés 1861. május 29-kén. szilárdítására irányozvák, és csak a kiviteli eszközök különböztek; de különböznek abban is, hogy még a múlt században az erőltetett, önkénytes uralkodási törekvések a kimüvelődésben igen hátul állott népet szenvedélye elragadtatásában misem fékezhette és fájdalma enyhitését csak az Európát megrázkódtató forradalom és a koronás fő porba hullásában kereste: addig a 19 század műveltsége magasb fokára hágott nép önkebelében meggyőződve levén az állapot tarthatatlanságán, passiv ellenállással siettette azon birodalomnak vagy szerkezetének menthetlenüli összeomlását, melynek fejedelme hatalma tetőpontján egy édes álmában a Caesarok koronáját tartá kezében. (Tetszés.) Bocsássanak meg uraim, ha e kitéréssel türelmüket kissé hoszasban vettem igénybe, mert bár tudtam, hogy a lefolyt 11 év alatt mindannyiunknak eszébe jutottak ezen összehasonlítások, de a mennybe az elsőnek netovábbját a történelmi lapokból igen bőven tanulmányoztuk, addig a másodikát még most is a jövőben kell keresnünk; mert ott, hol e hatalmas birodalomnak a többi európai államok ellenébeni állása nem csak precarius, hanem még szenvedőleges és conglomeralt állásánál fogva belviszályai miatt is, szövetségi kísértetei csaknem kivihetetlenek: — ugy a még most is folytonosan tartó kormányzati fondorkodások miatti bel megrázkódását és ennek következtében végösszeomlását a birodalomnak csak nem perczenként várhatjuk, mi, hiszem hogy a mint ennek talán még lehető gátlása fölött tanácskozandók jelentünk meg: ugy szükséges állásunkat, és a birodalomhozi visszonyainkat, de csak önfüggetlenségünk minden ároni megóvásával azon nyiltsággal és tartózkodás nélkül tárgyalni, mely e nemzetnek mindig sajátja volt. — Én nem gondolom, hogy azon hatalmas előadások után, mik e teremben a jelen kérdés tanácskozási folyama alatt mondattak, Önelőadásommal magának a tárgynak még nagyobb nyomatékot tudjak adni. De még sem akartam elmulasztani, hogy a lefolyt szenvedőleges korszak kárhozatos eljárását röviden elő ne soroljam, és az ebből vont köA-etkezések összeállításánál hazánknak a birodalomhozi viszonyait ne akként iparkodjam biztosítani, hogy bármily hasonló esetekben a birodalmat érhető megrázkodás bennünket csak azon lánczolatnál fogva érhessen, melylyel, maga a fejedelem személyéhez a köztünk és ezen uralkodóház között kötött kétoldalú szerződési csatolmánynál fogva illet. Nincs szándékom mindanyiunk kebelének behegedt sebeit ujolag fölszaggatni, fölemhtésével azon véres catastropháknak, melyek a forradalom befejeztet követett 3 hónap alatt e nemzetet örök gyászba boriták; sőt nem említem meg azon utakat sem, melyeket fölhasználtak a velünk századokon keresztül testvéri szeretet és barátságban élt nemzetek fölizgatására, mert állításuk szerint az a diplomatia politikája volt, s ezzel mindent megmondottak. A diplomatia politikája az osztrák értelmezés szerint oly szőnyegből készült, melyre minden foltot reá lehet akasztani; (Helyes!) a diplomatia politikája volt: hogy a népeket alattomos utakon rablás — fosztogatás — és hajtogatásra ingerelje; a diplomatia politikája volt: hogy a békés polgárok fejeit lemetszve abból készítsék a pyramisokat, hogy maga a fejedelem által szentesitett törvények elleni fellázadásnál, ugyan a fejedelmi hadsereg álljon támaszul a lázadóknak; hogy a szomszéd határokból fejedelmi biztosok által főleg rablási és fosztogatási Ígéretekkel becsalt népek ellen a rögtönbiróság fejedelmi aláírással hirdetessék ki, ez uraim mind a diplomatia politikája volt; (Ugy van! Igaz!) és mivel a bakók is talán ezen diplomatia tagjai voltak, nehogy ők is tétlenül álljanak, mert az óra fel volt húzva, és annak magát lejátszani kellett, a diplomatia nekik is igen bőven adott foglalkozást, (Igaz!) oly foglalkozást: melylyel e nemzet kebelét örök gyászba boriták, és a melynek fölemlitésénél könnyeink árját csak állásunk méltósága, és azon szigor tartja vissza, melylyel mint törvényhozók hazánk — és nemzetünknek tartozunk , hogy jelen nemzetközi munkálatunknak oly szerkezetet iparkodjunk adni, nehogy ezen diplomatiai fogások újra ismételtethessenek. Mindezeknek mellőzésével tehát csak röviden említem föl azon nagyszerű szervezési politikát, mely Európa első és leghatalmasabb államát 11 év alatt főloszlási állapotra juttatá, és melynek kifolyása volt a birodalom azon „precar" állása a külföld irányában, hogy önmagának, elkülöm'tve kell minden rohamok ellen küzdeni, melyek dél- és nyugatról fenyegetik, és melynek feltarthatására csak igen kétes, de biztos támaszt semmi szin alatt nem lelhet föl azon népeknél, melyeknek fényköveit önkezével dobta ki a fejedelmi ezredéves hagyománynyal szentesitett koronából, mint csak mit holt kincset, és könnyen nélkülözhető elavult házi bútort tartott meg. (Helyeslés!) Ne higyjék uraim, hogy én ezen nyilatkozatommal a magyar nemzetnek fejedelméhez mindig hű ragaszkodását most kétségbe vonni akarnám, koránt sem; a magyar nemzetnek fejedelméhez! ragaszkodása őseitől hagyományozott szentély, de azon számtalan csalódás és jogcsonkitás, melyen három és fél századon keresztül kellé mennie, és azon meggyőződése, hogy minden cselekmények - • voltak azok nyilt vagy alattomosak — oda voltak irányozva, hogy legdrágább kincsét, nemzetiségét , és hazája függetlenségét adja áldozatai azért, hogy koronáját és vele Európa legszebb államát adta fejedelme kezébe, hogy ugyan ezen fejedelmének nem egyedül hazája, hanem külföldi érdekeért is Európa minden talpalatnyi földjét vérével áztatá, és jutalma még is mindég egy volt; azért kellett és kell: hogy jövőre fejedelme iránti állását is akként szilárdítsa még, hogy semmi eset és körülmények között a külérdekeknek a haza érdeke — áldozatul ne essék. (Ugy van!) A szerbeknek Magyarország és állítólag az 1848-kí szabadsági törvények elleni föllázadását minő fejedelmi jutalom érte, azt eléggé tanúsítja azon számtalan vándor, kik fővárosunkat pár hét óta, hazájukba vonulásuk alkalmával, meglátogatják, fejedelmi szóval nyert szerb vajdasági területet, és cseh tisztviselők általi német tartományi önkormányzatot nyertek; ez uraim mindig szép és fejedelmi jutalom, oly áldozatért,