Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-31

302 XXXI. ülés 1861. május 28-kén. akarat oly hathatósan nyilatkoztak, hogy követek utasitásuk daczára is valaha ugy kötve nem valának, mint kötelezve vagyunk mi jelenleg. Minket tehát a haza közjavát érdeklő főelvekre nézve a szó ereje, és pillanat hatalma nem vezérelhetnek, az elhatározás órája reánk nézve ütött, mikor a követi állomást elfoglaltuk. Ennek érzetében, midőn én Pest-belváros követének jeles indítványában ragyogó tükrét látom a haza közjavát érdeklő főelveknek, egyúttal azon meggyőződésemet fejezem ki, hogy a ház minden tagja azt lényegében és szellemében osztatlanul magáévá teszi, és benne oly okmányra ismer, mely ausztriai császár Ő Felségének okulásul, a mívelt Európának értesítésül és a szigorú történelemnek hagyományul minden kétkedés nélkül átbocsáttathatik. — Ha az indítvány pártolásánál, a sors nehéz csapásitól megingatott, de meg nem tört magyar nemzet képviselői beszélni kezdenek gyászdolgokat a múltból, ha hallatják a nemzeti haragnak kitörő szózatát, ki veheti rósz néven? hiszen már oda juttottunk, hogy hullámot hányt alattunk a föld, és szégyen és gyalázat miatt reszketni érezők gyászhalmait apáinknak, mert sejtették bukásunkat , mert látták, hogy, a miért annyi század folytán híven fáradt a magyar, azt idegen hadak és szilaj önkénynek dagálya pusztítják el fájóan. (Helyes!) — Oh volnék bár én is a szavaknak oly lélekadó ura, hogy a méltó panasznak kiömlesztésével feledség fátyolát vonhatnám minden keserűre, mit a magyar szív éreze, de gyengeségem érzetében inkább kívánom a hullámzó indulatok árját keblembe visszafojtani, mintsem unalmas és ismételt előadásokkal a tiszt, ház tagjainak béketürését fárasztani. Az indítvány, törvényszerű állapotunknak az 1715: H. és 1723: I, II, IH. t. ez. alapjain visszaállítását, és minden sarkalatos, főképen az 1848-iki törvények uj erőre juttatását főfeltételül tűzi ki, melyek mellett Magyarhon megnyugtatása eszközölhető. És az indítványnak óriási ereje, fényoldala épen itt rejlik. Nem francomaniából eredett theoriai ábrándok, vagy politikai rajongások azok, melyek az indítványt átlengik, positiv tételek azok, melyekkel a koronának ugy, mint a nemzetnek jogai egyiránt óvatnak meg. — Nemzetek, melyek a szigorú törvényszerű állapothoz! ragaszkodásnak adák jeleit, a rázkodtatás mély hullámain nem egy könnyen szenvedtek hajótörést. S habár Békésmegye érdemes követe tagadásba vévé is az Angolhon történelméből húzott hasonlatot, még én épen azon korból, melyből ő tagadását merítette t. i. King James korából legfényesebb példáit állíthatom fel a törvényhezi szoros ragaszkodásnak. Lord Babington Macaulay, kit az irigy halál az angol történelem legnagyobb hátrányára elég korán ragadott el a vágyó szem elől, de kinek Westminsterabbey sötét boltozati alatt emelendő sírkövén a halhatatlanságnak örök füzére fog virulni, gyönyörű történelmében lord Charles Seymour jellemét emeli ki, kit a londoniak közönségesen a büszke Somerset herczegnek hívtak. Jelesen hja le beszédét, melyet az angol parlament törvénytelen alakítása iránt tartott, s idézi szavait, melyek igy hangzanak: „tudjuk átalában, hogy a testactat, és habeas Corpusactat, az elsőt mint a vallás, a másodikat mint a szabadság egyedüli biztosítékait földhöz kivánják sújtani." De mielőtt bármi lényeges tárgyalásba bocsátkozik a parlament azt rendes választások által törvényes alakba kívánjuk öntetni., és semmi, a király részére teendő pénzmegajánlásokba bocsátkozni nem fogunk." Urak! e szavak a jelen magyar parlamentbe is illenek. Míg az ország határai azon vonalokra nem helyeztetnek, melyeket azoknak számára a törvények megszabnak, semmi ünnepélyes törvénytárgyalásba nem bocsátkozhatunk. Ott, hol az adriai tenger hullámai mossák Fiume kikötőjének partjait, ott, hol Erdély sötétlő bérezem túl Moldva rónája kezdődik, ott kell lenni a határoknak; s a népeknek, melyek ezek közt helyezvék; itt képviseltetniök, vagy legalább ide meghivatniok, hogy fölserdülvén újra a magyar, és visszanyervén ősi erélyét, az őtet illető tágas körben haladhasson, mint szellem szabadon, és útjának a tenger vessen határt. Ide illenek Somerset szavai, mik szerint nagyobbszerü dolgokat nem tárgyalhatunk, tehát pénzbeli — vagy adóajánlást továbbá koronázást nem vihetünk végbe, míg sarkalatos, főkép az 1848-ki törvényeink uj életre, erőre nem juttatnak. Igen, ezen törvényeken a tervezett revisio által lehet alárendelt, és alaki módosításokat, változtatásokat végbevinni, de azokat lényegökben, szelleműkben megrendíteni annyit tenne, mint a követnek kerületéhez, megyéjéhez és hazájához hűtlennek lenni. (Igazság! ugy van!) A nemzetiségeknek saját nemzetiségünkhözi jogos, méltányos viszonyát, ugy a külön hitfelekezeteknek a polgári jogokbani részesítését az indítvány szinte megérintvén, mindazokat, miket én törvényhozói kötelességeim érzetében közvetlenül teendőknek, és 0 Felsége az ausztriai császár által teljesitendőknek kitüzetni véltem, benne foglaltatnak, s alakját is, t. i. a felírást, — törvényes és gyakorlati levén az, — legjobb eszköznek tartom a czél elérésére. Vannak, kik sikert hisznek. Léteznek, kik tulpessimisták. Annyi azonban bizonyos miszerint Ausztriának érdekében fekszik, hogy 0 Felsége körültekintvén Magyarországban, s nem látván külömben semmi békés jövendőt , nem látván semmi lehetséget, mely a birodalmat a végső örvénytől megmentse, a magyarnak méltányos és jogos kivánatait teljesedésbe regye. Voltak időszakok Magyarhonban, midőn annyi érdek tolongott a honfiak közé, hogy elébb távol estek , utóbb elidegenedtek egymástól. Időszakok, midőn mindenik külön, egymástól nem értett nyelven szólt, mindenik különös egymástól utált reményeknek örült, mindenik erős hittel ragaszkodott különös meggyőződéséhez, mely neki mintegy vallásává lön. Ilyen időszakok voltak, de most a nemzet a sors súlyos csapásai alatt összeforrott, s el kell jőni az időnek, mikor Isten és Európa ítélőszéke az igaz jog felett megitélendi a siker rég szomjúhozott koronáját, mert a függetlenség hajnalcsillaga sokkal meszszebb lövellé el már ragyogó fényét, mintsem azt egyes kormányok, melyek magukat a felelősség és nyilvánosság elől elvonni óhajtanák, elhomályosítani képesek lennének, mert egy erős nem-