Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-29

XXIX. ülés 1861. május 25-kén. 271 Igényelhetnek-e bizalmat ; midőn — a mint épen fölolvastatott — a törvénytelenül kivetett adók beszedésénél a katonasággal vandalismust követtetnek el, holott azt a jelen civilisatio még a háborúban is roszalja. (Igaz !) Helyesen volt fölhozva, hogy a törvénytelen adó behajtására nézve törvényeink még azokat is hazaárulási bűn büntetésével sújtják, kik erre segédkezet nyújtanak, és ezt meggondolhatta volna azon dieasterium, — ha nem hazafiságból legalább okosságból — melyet törvényeink 1848 ig királyi helytartó tanácsnak neveztek. (Helyeslés.) Igényelhetnek-e bizodalmat, midőn a rágalmakat, sületlen ráfogásokat szórják reánk ; midőn hivatalosan, — vagy akarám mondani félhivatalosan azt mondják, hogy itt már a forradalom van a legalitás mezében. Hát azt kérdem mi volt az, midőn ők mindent fölforgattak, ugy hogy azon alkotmányban, melyre az államfő megesküdött, kő kövön nem maradt ; ez meg tehát e szerint a legalitás volt, a forradalom mezébe öltözve ? de azért még is legalitás. Ily bölcseségre csak a Lajthán túliak képesek! A réginek, a jogosnak fölforgatása legalitás, annak visszakövetelése, vagy az önkénytes lemondás forradalom. De nem gondolnak ők azzal, hogy okosat vagy oktalant beszélnek-e, (Derültség) ők csak a vétkes czélokat követik, s festik az ördögöt a falra, mert szeretnék, ha minél előbb megjelennék, de csalatkoznak, mert a magyar embernek is van egy példabeszéde, mely azt tartja : „kárán tanul a magyar", és az ördög nem fog idő előtt megjelenni. (Ugy van!) Nem uraim, ezen az utón a bizalom vissza nem szerezhető ; vagy azt hiszi az osztrák kormány, hogy minekutána a koronázást kilátásba helyezte, a sebek hegedve, az áldozatok, a multak feledve vannak ? nem uraim, ennyi csalódások után a kegyeletnek vége van, ily föltételek mellett a magyar nemzet koronázási mániában nem szenved. (Derültség, helyeslés.) Ezeknélfogva mivel az osztrák kormány nyiltan kijelentette szándékát, mondjuk ki mi is nyíltan, hogy jogainkból egy hajszálnyit sem engedünk, és hiszszük, hogy midőn ezen magunk iránti kötelességet teljesítjük, tekintve hogy a szabadság az egész világon solidáris, a szabadságra jutott és szabadságra törekvő nemzetek rokonszenvét birjuk. Ha pedig a kormány még egyszer, mint egy tékozló kártyás, mindent koczkára akar tenni, ám legyen, mi tűrni megtanultunk s tűrni fogunk mindaddig, mig a megszabadulás ideje bekövetkezik ; de reményünk van, hogy akkor azon rendszer, mely magát egy nemzet igazságos romjain akarja létesíteni, összerogyand, mint összerogyott az első. A kettő között csak az a különbség hogy az első esztelen volt e második pedig, mivel a nemzetre nézve lealázó, lehetetlen. Hogy kinek és mily alakban mondjuk el azt a mit elmondanunk kell, erre nézve én Deák Ferencz indítványát elfogadom. Én nem szégyellem kijelenteni, hogy engemet küldőim csaknem az eke szarva mellől küldtek ide, — ezt Róma szabad kora sem szégyenlette sokkal magasztosabb szerepben, — mint ilyen valamint szavaimat nem latolgatom a diplomatia szőrszálhasogató mérlegén, ugy gondolatimat s észlelésemet sem retortázom a sokszor reám nézve érthetiemié váló subtilitásokig. így most is egyszerűen jelentem ki, hogy én nemcsak nem kerülöm, de keresem az alkalmat, hogy már egyszer a magyar nemzet országosan szemébe nézzen annak, ki minden bajainak csaknem egyedüli oka. Mint jó keresztény, alkalmat akarok adtii még egyszer és tán utoljára a bünbánásra ós a jótevésre. (Köztetszés, zaj.) Azután uraim ezen fölirás csak a süker esetében fölirás ; ellenkező esetben ez egy vádlevél, melylyel az illetőket Európa itélő széke elé idézzük és a következésekért, melyeket akadályozni nem leend hatalmunkban, felelősekké teszszük. (Zajos helyeslés.) Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én igy vagyok meggyőződve ; az ellenvélemény üeknek más lehet a nézetök s örülni fogok ha nekik leend igazságuk. Egyik embernek esze mélyebben hat, szeme messzebb lát mint a másiké. A vakandok elvesz a napfényen, mig a sas bele tud sőt bele szeret nézni. Mind ezt megengedem, — de engedjék meg nekem is kijelenteni, hogy azt nem látom helyén miszerint azoknak, kik közöl sokan a hazáért életöket koczkáztatták s tán még koczkáztatni fogják, — azok kik szintoly jó hazafiak, azt mondják : „ti ezen lépéssel a hazát leigázzátok.'' (Helyeslés, zaj.) Elfogadom az indítványozó azon nézeteit, melyeket a nemzetiség és valláskülönbségre nézve, az igazságra és méltányosságra fektetett. Pártolom a mozdulatlanságot a törvényhozásban mindaddig, mig a kiegészítésre nézve az akadályok elhárítva nem lesznek. — A mi pedig a súlyos terheket illeti, melyeket lehet, hogy vétkek és ügyetlenség szaporítottak, de hitel-vesztésig még is csak a dynastia mindig absolutismusra törekvő hajlama emelt : ezekben csak akkor kívánok részt venni, ha - a mint mondám — igazságos ügyünk elébb utóbb Európa ítélőszéke elé kerülvén, ezen rendkívüli áldozatért valóvá leend azon óhajtás, melyet nemcsak én, hanem igen sok magyar ember táplál keblében. (Helyeslés, éljenzés.) Tisza László : Tisztelt ház ! Nehéz feladatom annyi jeles szónok után felállani most, midőn a kérdés annyira ki van merítve s elmondva sok, mit talán én is mondhattam s mondani is akartam volna. Csak is a tisztelt ház elnézésébe vetett reményem bátorít elmondani, az előttünk levő tárgyról, meggyőződés sugalta nézeteimet. Nincs erőm, t. ház, vázlani történetünk utolsó 12 évét. Nincs, mert már a bevezetésnél könyek tolulnak szemembe, elfulad hangom, ha a Komárom megadását követett — s a legroszabb várakozásokat is 68*