Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-29

XXIX. ülés 1861. május 25-kén. 269 Klauzál Gábor általam igen tisztelt képviselő ur által mondatott legközelebb : „hogy első Leopold is a törvények megszegésével uralkodott, mégis irt föl hozzá az országgyűlés, pedig annyival hibásabb volt, mert megkoronáztatván az esküt is letette; tehát mért nem Írhatnánk föl a mostani hatalom fejének is, a kit még esküszegéssel sem lehet vádolni." Az igen tisztelt képviselő urnák meglehet igazsága lenne ha csak azt akarná vele bebizonyítani, hogy melyik érdemlené jobban a föliratot; de nem, midőn azt, melyikhez lehet törvényesen fölirni. Mert egy megkoronázott fejedelemhez, habár az törvénysértő is, mindig intézhető törvényesen fölírat, még egy a törvényeket lábbal tapodó trónkövetelöhez soha! (Helyes!) Elméletileg több ezáfolatokba ereszkedni nem kívánok; mert annyira kifejtetett a tárgy, hogy csak ismétlésekbe esném. Hanem gyakorlati szempontból szabad legyen egypár észrevételt felhoznom, miért nem hiszem én, hogy a föliratnak nagyobb sükere legyen, mint a határozatnak ? sőt megfordítva, több eredményt várok a határozattól mely véleményem szerint törvényesebb is, — habár egyenes törvényt — mint általam igen tisztelt Somssich Pál képviselő ur megemlité — véleményünk támogatására nem hozhatunk is fel. De igen a törvény szellemét! S vájjon a föliratot pártoló tisztelt képviselők által hozatott-e föl csak egyetlen törvény, vagy csak történeti adat is, véleményök támogatására? Mert a melyek eddig fölhozattak, azok nem alkalmazhatók a jelen körülményekre. Nézetem ^szerint Ausztria három századon keresztül mindig ugyanegy politikát követett; t. i. az önkény és kényszer politikáját a szerint, amint erősnek, vagy a külföld s beltartományai pressiója által gyöngének érezte magát; az az első esetben mindig megkísérté a kizárólagos hatalom magához ragadását s az önkényes kormányzatot, s engedményeket csakis akkor tett, midőn a második eset állott be, t. i. midőn reá kényszerülve volt: de nagylelkűségből, vagy saját szivsugallatából soha, erre példát nem mutat a történelem. Nézzük a legközelebbi kort 1849-ben, midőn a legvégső önfenntartási szükségletből a forradalom terére zaklatott nemzet, egy idegen hatalmas császár segélyével legyőzetett, s az ország egy fiatal uralkodó kezeibe esett, a ki azon időben, épen azon korban volt, midőn a sziv minden nemesre fogékony, a lélek magasra tör, a főben nagylelkűség honol; mi lett volna magasztosb, nagylelkűségre' mutató nemesebb tett: mint a bocsánat, s törvényeink s jogaink elismerése. Ezen tett, amellett, hogy nagylelkű, — eszélyes is lett volna; mert biztosította I volna számára egy oly nemzet szeretetét s ragaszkodását, melynek segélyével Európa egyik leghatalmasb uralkodójává válan dott; s meg lett volna kiméivé annyi ártatlan vér; nem hangzottak volna föl oly rémesen, hosszú éveken keresztül, a börtönök sötét fenekeiről a sóhajok, nem mostak volna barázdákat az arczokon a fájdalom és szenvedések könyei. De ez mind nem történt. — E helyett a hatalomkezelés vérszomjas hyénákra bízatott; fölállittattak a bitók és vérpadok, melyeken a haza virágai vérzettek el, megteltek, a börtönök sötét ürei a legtisztább jellemű férfiakkal; földönfutókká lettek a legnemesebb honfiak, s űzött vadkint kényszerülének saját hónukban bujdosni, még számtalanokat máig is külföldön emészt a honvágy — egyedül azért, mert hazájuk szeretete mélyen volt sziveikbe oltva s a szabadság volt keblöknek istene! (Helyeslés). Micsoda önkénytes engedményeket várhatunk tehát mi most 12 év után ugyanazon uralkodótól kinek szive már a legfiatalabb korban is hozzáférh étlen volt, s kormány fér fiaitól, a kiknek minden tette s intézkedése vérrel, és fájdalom sajtolta könyekkel van a történet lapjára följegyezve ? ! Én részemről, önkénytes engedmény utján mit se várok, s igy a föliratnak sem látom semmi sükerét ; mert ha a kormányt a körülmények nem kényszeritik követeléseink megadására, vagy is a törvényes pályárai lépésre : ugy bizonyosan a fölirat következtében sem adnak semmit ; — ha pedig a körülmények kényszeritök ; — mit szivemből óhajtok — ugy a határozattal is czélt érünk. Várok tehát én egyedül a kényszer politikájától, a melyre már — mint látszólagos engedményei a kormánynak mutatják, kénytetett reá lépni ; s várok azon határozott magatartástól, melyet az országgyűlés Austria irányában elfoglal ; s mennél nagyobb erkölcsi erőt fejt ki az ország, s mennél bátrabban néz farkasszemet a jövő vészeivel : annál biztosabbnak tartom én a sikert. Mert mire támaszkodhatik Austria, a mi még hosszabb ideig képessé tehetné igazságos és törvényes követeléseink megadásának ellenszegülhetni ? A külföld segélyére ? Nem ! mert annak — egykét kisebb német államot kivéve — még csak rokonszenvével sem bir. » Népeinek ragaszkodására ? Nem ! mert minden tettei oda voltak irányulva, hogy azoknak ellenszenvét kiérdemelje. Pénz erejére ? Nem, mert ez a bukás szélén áll. Támaszkodhatna tehát egyedül szuronyainak százezreire, de az olasz hadjárat óta tapasztalták a bécsi urak magok is, hogy azon szuronyok nagyrésze oly kezekben van, a kik az idők szellemétől áthatva, s a többnyire általok is átszenvedett 11 év nyomorai által föl vannak világosodva, hogy Isten az embert nem épen azért teremtette, hogy csak egyes egyénekért éljenek, s kényöknek vakon hódolva, kezökben csak vak eszközök legyenek, s egjdket a másik elnyomására használhassák ; hanem Isten nekik is jogokat és hazát adott, mit felfogni képesek és szeretnek, s ha megengedé is azt, hogy egyes egyének a nép millióin felül emelkedhessenek, azt nem azért tévé, hogy a kik lábaik alatt vannak, azokat eltiporják, hanem hogy jogaikat védjék s a gyengéket oltalmazzák. (Helyes ! Éljen!) Én tehát bizton hiszem, hogy az önkénynek ezen, sok helyen igen gyenge szuronyfalai, igazságos Képv. ház napi. I. köt. 68