Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-29

2G4 XXIX, Ülés 1861. május 25-kén. Leopoldokat, az osztrák hősöket és államférfiakat. így hatván a nevelésre, azt remélték kieszközölhetni, hogy a tanodákban a paragraphusok halmaza által eltörpült lelkű ifjúság alkalmassá fog tétetni a paragraphusok bureauiban szolgálni. (Ugy van !) De nemcsak a szellemet megtörpiteni, a nemzet erkölcsét is megrontani, nem mondom, hogy készakarva igyekeztek; de rendszerük által azt előidézték, itt ugyan czélt nem értek, de ha a rendszer sokáig tart, ez is bekövetkezik. Kell-e említenem a titkos kémrendszert, melyet politikai és financiális czéljaik elérése végett nagy áldozatokkal föntartottak; az árulóknak egész seregét képezték e hazában, fölhasználva erre még a hölgyeket is, itt hol a bűnnek e neme eddig ismeretlen volt; dúsan fizették s osztalékot adtak az árulónak, s szomszéd szomszédját, ,a cseléd gazdáját árulta el, mi által meglaziilt az erkölcs s mindazon kötelék, melyet a kegyelet és bizalomnak kell összekötni. Maga az általok behozott büntető törvénykönyv, mely mig a bűnöst ügyetlenül kimélte, addig az ártatlant, s mindazt, ki e törvényszékekkel érintkezett, bureaucratikus kimélytelenséggel üldözte, •— forrásává lön a bűnök megszaporodásának. Majd minden institutiójuk káros hatással volt a nép erkölcsiségére; igy — mint már itt megemlíttetett az ujonczozás, midőn a kötelezettség hosszú évekre kiterjesztetett, megakadályozván a házasságokat, előidézte azon bűnöket, melyeket az ilyen állapot szokott eredményezni. Sőt még a különben jeles polgári törvény is, minthogy nem a nemzet geniusából eredett, rósz hatással lett volna hosszabb fönmaradás után erkölcseinkre; mert a vagyonról! majdnem korlátlan rendelkezési jog, azon jog, hogy még tulajdon gyermekeinket is fél örökségre szoríthattuk, a családi viszonyok kötelékeit már is tágítani kezdette. És a mint már előttem megemlittetett, megingattatott a királyi fölség eszméje iránti kegyelet is, mi monarchicus államban, minő Magyarország, hol a költővel szólva: „a legelső magyar ember a király" épen oly erkölcsi, mint politikai bűn. He nem akarom e rajzot tovább folytatni, csak azért hoztam fel, hogy kitűnjék, miként az, ki aranyunkat, ezüstünket elrabolta, megrontotta szellemünket s meg akarta rontani erkölcseinket is, ugy hogy bár régen írattak, de mintha az ihletés előrelátásával ezen időre Írattak volna, ide illenek a bizanti birodalom hanyatlási korszakában mondott szavai a római írónak: „Ac ego destituam mundum hunc foedum refertum vitiis, ubi nulla salus, nec pietas ulla; ubi reges, honesto nomine, — spoliant populos." Ezeket elörebocsátván, röviden ki akarom fejteni azon nézpontot, melyből én a helyzetet és az indítványt tekintem. Én azon meggyőződésben vagyok uraim, hogy a tényeket, bár néha óhajtanok is , ignorálni nem lehet, és e szerint elismerem, hogy a magyar közjog folytonosságának fonala 1848 és 1849 időszakában megszakíttatott, s hogy azon fonal, ott hol megszakíttatott, többé össze nem köthető, — mert a történteket nem történtekké tenni, nincs hatalmunkban; ennélfogva mint elkerülhetetlen szükséget elismerem azt is, hogy mig a közjog restituáltatik, s a jogos királyi hatalom restauráltatik, kénytelenek vagyunk oly téren keresztülhatolni, melyen ha akarnánk is, nem haladhatunk, nem működhetünk mindig a szigorú alkotmányosság és törvényesség korlátai közt. Minden lépést, mely a czél elérésére vezet, eszköznek tekintek, és mint ilyet, a hasznosság, czélszerüség és opportunitás szempontjából itélekmeg. Ezen szempontból ítéltem meg azon férfiakat, kik a múlt évben a Staatsrath tanácskozásaiban oly dicsőséges részt vettek; ezen szempontból ítélem meg azon magyar kormányférfiakat, kik magukat áldozatul hozták azért, hogy a kormányzat az idegenek kezei közül kivétethessék; ezen szempontból Ítéltem meg a megyék eljárását, sőt azt is, hogy mi itt vagyunk, és midőn ezen szempontból ítélek, mind azokat, kiket előszámláltam, el nem ítélem, el nem ítélhetem. Nem mi vagyunk az elsők a történelemben, kik hasonló bajokkal küzdöttek, ez eset gyakran előfordult, értem a közjog folytonosságának megszakítását és azon törekvést, hogy ázott köttessék ismét öszsze, hol elszakittatott. Midőn Anglia 1661-ben, épen 200 évvel ezelőtt a Stuartokat restaurálta, hogy 27 év múlva végkép elkergesse, hasonló zavarban volt. Miután Monk a respublika seregeit szétverte s a hosszú parliamentet föloszlatta, összejött az úgynevezett szabad parliament, s mivel királyi meghívás nélkül jött össze, az angol lecritimista párt az úgynevezett cavalier párt, a mienkhez csodálatosan hasonló vitatásokkal vesződött; az hozatott fel ott is, hogy az tulaj donképen nem is parliament, mert nem a király hívta össze, s abban a legitimista részt sem vehet; de a tények erősebbek voltak, mint az elmélet, s végre is kénytelenek voltak magukat, mint parliament constituálni, belevágtak a dologba és meghívták II. Károlyt, hogy az ürességben levő trónt foglalja el. Hasonló eszmékkel küzdöttek a franczía legitimisták 1815-ben; sőt őseink is 1791-ben , midőn az országbíró és personális elnökségeik ellen kikeltek, minthogy nem koronás király által neveztettek ki. De a tények erösebbek levén, mint az elmélet, kénytelenek voltak a helyzethez alkalmazkodni. Azért soroltam elő mindezeket, hogy kitűnjék, mely szempontból tekintem az indítványt; s ha kimutattatnék az, hogy mi a fölirattól sükert remélhetünk, azon perczben a fóliratra szavaznék; de mivel ezt nem remélem s ez időt nem találom alkalmasnak arra, hogy az fölküldessék, kénytelen vagyok ellene szavazni.