Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-29
XXIX. ülés 1861. május 25-kén. 259 háztatván, a munkások véres verejtékével szerzett vagyonnak értéke, a börze-játékosok ámítgatásaitól té tetett függővé. Ez is nyomasztólag hat a bányászat üzletére! mert ily eljárás a munkásnál elégedetlenséget szül és elöljárói irányában minden bizalmát elveszti. Ezenkívül még az érezek beváltási rendszere, mely már 1848 előtt elég nyomasztó volt a bánya müvelőkre, és az uj adóztatási mód, főkép a magán bányaüzletre, nyomasztólag hat; mert a mint t. Lónyay barátom bebizonyította, hogy a földadó egy százalékról egyszerre 10-re ugrott, épen ugy bebizonyítható ez a bányászatnál is, hogy ez, bár más alakban igy történt, de azért a dolog lényegére nézve ugyanazon szomorú következményeket idézte elő, mint a többi czikkeknél. A selmeczi kerületben 1848-ban, mint a magyar mondja: 17 „jó lábon álló" magán bányaüzlet létezett, s jelenleg azokból csak 9 áll fönn, s ezen kilencz közül 3 olyan, mely máról holnapra tengvén — vesztét várja, s talán csak azért dolgozik, mert reményli, hogy jobbra fordulnak a dolgok. Ha a bányászat ily módon évről évre szűkebb körre szoríttatik, mi fog végre történni azzal a néppel, mely a bányászatból él? ha annak nem lesz keresete, érezni fogja azt az alföld is, mert a kölcsönös kereskedési kapocs, melyről előbb szólottam, addig fog tágulni ez által, mig végre egészen megszűnik. (Ugy van!) Ha valaki a Miksa-bányacodexet, mely az országgyűléseken is gyakran tanácskozási tárgyul szolgált, egyszer átolvasta, azt tanulhatta belőle, hogy egy nagy terjedelmű erdőség a bányászat számára reserváltatott, s bizonyos, hogy akkor, mikor az önkény szintúgy uralkodott mint jelenleg Magyarországban, ez a tulajdonjog megsértésével történt. De ez is most megváltozott. Miksa császár alatt a tulajdonjog sértetett meg; de jelenleg még azon jog is, mely e sérelem által a magán bánya-müvelökre kiterjesztetett, tőlük elvétetett s a kincstárra ruháztatott. Most már a bányamivelöiiek az ezelőtt ingyen, vagy termesztményi áron kapott fát, vennie kell. Mind ezek oly nyomasztók, hogy ba tovább is igy folytattatik, a bányászatnak 10 év múlva vége lesz. A bányászattal szoros kapcsolatban áll még egy más üzlet, (Halljuk!) mely a birodalom legértékesebb kincsét képezi, ez — a vasgyártás. Nézzük a vasproductio menetét 1831 óta, midőn az a birodalomban lábra kezdett kapni. A nyers vasat alapul véve 1831-ben 1,503,574 mázsa vas termeltetett; 1847-ben e mennyiség felrúgott 3,124,535, — 1858-ban 6,300,000 mázsára. Ebből az látszik, hogy daczára a nyomasztó rendszernek, a vasproductio e birodalomban óriási mérvben növekedett. De épen akkor, midőn ez történt, midőn kiki átlátta, hogy csak a vaspályák növekedő szüksége volt képes e nevezetes iparágat a monarchiában oly magas fokra emelni, mi történt? A kormány a nélkül, hogy megkérdezte volna a vasgyárosokat : képesek-e a mindig növekedő vasszükségletet födözni, vagy mikép vélekednek a dolgot elintézni, hogy egyszerre e tekintetben nagy változások ne idéztessenek elő, — a vasuttársulatoknak engedményeket adott, melyeket avasgyárosok csak Reichsgesetzblattból olvashattak ki. Hogy ily természetű engedményezések által a vasgyártás előmenetele tetemesen hátráltatik, világos. Ha a vasgyártás statistikáját tanulmányozzuk, akkor kitűnik, hogy ha mindazon gyárak, melyek most léteznek az államban, egész erővel dolgoznának, s a józan államgazclászat elvei alkalmazása szerint e részbeni igyekezetük támogattatnék, e gyárak képesek volnának azonnal kiállítani 9,449,000 mázsa vasat. És pedig már ugy volt a vasgyártás üzlete is elintézve, hogy 9,000,000 mázsát lehetett volna előállítani, mi tökéletesen fódözné a mostani szükségleteket. Nevezetesen képesek lettek volna előállítani 1,300,000 mázsa railekat; 150,000 mázsa vasúti egyéb készleteket; pléh és vastagabb lemezekben 400,000; — aczélban 250,000; —egyéb rafíinált vasban 2,900,000 mázsát. De — mint mondám — épen akkor, midőn oly virágzó állapotban állott a vasüzlet, akkor a vasúttársulatoknak kiosztott engedvényei által a gyáraknál a megrendelések megszűntek, és azzal együtt megszűnt a nagyobb termelési básisra fektetett üzlet rentabilitása. Ez világosan kitűnik abból is, hogy az első szállítmány, mely a birodalomba az említett engedmények folytán beszolgáltatott: 1,260,000 mázsa vasból állott. E rögtönzött engedmények szomorú következései nyomban mutatkoztak is: a praevali gyárak Karinthiában, melyek 211,000 mázsa vasúti railek termelésére eligazítva voltak, 1858-ban beállittattak és 900 munkás eleresztetett. A buchscheidi gyárak, melyek 50,000-, a zeltvegiek, melyek 200,000 mázsa railék elöállitására voltak alakítva, szintúgy beállíttattak 1858-ban. A nagy Avitkoviczi hengergyár, mely 300,000 mázsa railekat képes volt egy év alatt kiállítani, csak tengődik; és hasonló állapotban voltak vagy vannak a stefanaui, ziptaui, tenniczi és frideczki vasgyárak is. Nem természetes-e, hogy ha ily nagy mennyiségű vasgyártmány, — ugy szólván; — minden előleges figyelmeztetés nélkül, oly birodalomba engedtetik bevitetni, melynek iparát eddig a prohibitiv rendszerrel majdnem ugyanazonos véd vámrendszer támogatta — mondom: nem természetes-e hogy ezen iparág életereje ezáltal halálosan megsértetett ? nem természetes-e , hogy annak rögtön sülyednie kellett? És mindez, a szabad kereskedés ürügye alatt történt! Ha e részben valakitől tanulni lehet, ez a valaki, bizonyosan csak Angolhon; az tehát, ki a szabad kereskedés elvét magáénak vallja : kövesse Angolhon példáját és tanulja meg először, mi a szabad kereskedés, és mikor lehet azt életbe léptetni. Ezeket tekintetbe kell venni az államgazdának, és ha valaki állam65*
