Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

250 XXVHI. ülés 1861. május 24-kén két vallásfelekezetet meg akartak fosztani jogaiktól. (Ugy van!) Bár mennyit szólottunk s irtunk volt^ mindig osak az lön a felelet : egyes ember mondja ezt, ki magát a közvélemény tolmácsának tolja fel. (Helyeslés.) Végre tehát elérkezvén azon pillanat, midőn a magyar királyság képviselői többsége, nem mint feltolakodott tolmácsok, hanem mint törvényesen megválasztott népképviselők megjelenhetének ; miután végre oda fejlődtek viszonyaink, hogy alkalmasint most nyilatkozhatunk először és utoljára, oda terjed véleményem, hogy emlitsünk meg mennél több jelen helyzetünkre vonatkozó eszméket, vagy teendőket. Politikai külviszonyainkat illetőleg, kimondatni óhajtom, miszerint Magyarország nem érzi magát hivatva, ezentúl is egy, saját nemzeti s hazai érdekeivel ellenkező, más nemzetek jogaiba ütköző külpolitika eszközévé válni. (Ugy van! helyes!) Ausztria minden, bárminemű, külszínre szabadelvű alkotmánya, mindaddig börzejáték fog maradni — mig a dynasticus magán politikát, egy nemzeti szabadelvű, a többség véleményének hódoló politika — fölváltani nem fogja. (Ugy van ! Igaz!) Vannak bizonyos nagyszerű eszmék, melyek csermely alakjában fakadnak, s a hegyi patak mindent magával ragadó szilajságával tovarobognak, — mig végre csöndesen habzó folyamokká válnak, s mint ilyenek uj életet terjesztenek azon vidéken, melyen végig kígyóznak. Ehhez hasonló nagyszerű mozgalom volt a népvándorlás, a keresztesháboruk, a reformatio, az ebből eredő jogegyenlöségi és szabadsági harcz, — végtére pedig a nemzetiségek nagyszerű kérdése. E kérdés sok régit halomra dönte már, s még több ujat alkota, A nemzetiségek kérdése, mint minden nagyszerű mozgalom, több szakokkal bír — elindulása óta már nem egyszer meg lön szakítva, a mint épen a viszonyok fejlődésére inkább vagy kevésbbé kedvezők valának, de teljes megakasztása most már a lehetetlenségek sorába tartozik. Ha tekintetbe veszszük azon országok esoportozatát, melyből jelenleg egy ujabb Ausztriát akarnak gyártani, lehetetlen, hogy azon meggyőződés ne támadjon bennünk, miszerint Magyarország függetlensége, Európa jövendőbeli alakulására nézve, fölötte fontos. Mert, mellőzve minden politikai költészetet, csak azon tagadhatatlan körülményt kell tekintetbe vennünk, hogy ezen országok közöl, egyedül Magyarország bír ilyen állandó maradandó jövővel. A nemzetiségek eszméjének hatalmától ösztönöztetve, lehetetlen hogy idővel a német tartományok ne gravitáljanak Némethon, a lengyelek pedig Lengyelhon felé, mig Velencze jövője ugy is biztosítva van. (Nagy tetszés.) Tekintetbe véve másrészről önálló fajunkat és keleten való elhelyezésünket, százados s nálunk tökéletesen meghonosult alkotmányos intézményeinket, s szellemünket, hazánk nyers terményekbeni gazdagságát, vitézségünket, állhatatosságunkat, — mindezt tekintetbe véve, minél valószínűbb , hogy oda fognak hajlani rövid idő alatt az irányadó eszmék : miszerint czélszerübb egy ily állandóságot ígérő országot erkölcsileg legalább az elnyomattatástól megóvni, mintsem egy, az állandóság semmi reményével nem kecsegtető ujat annak rovására összeférczelni. (Helyeslés.) S miután ehhez hasonlónak reméllem hazánk jövendőbeli állását, fő fő szükségeink közé sorozom, hadügyünk rendezését, s visszaállítását. A nemzetiségek kérdésében lehetőleg világosan akarok szólani, mert ez azon fegyver, melyet leginkább igyekeznek felhasználni elleneink. Sokan megígérték már a nemzetiségek egyenjogúságát s mint váltották be szavukat, leginkább mi éreztük. Nálunk a nemzetiségek jogos és méltányos kielégítése leginkább magából a democratiai elvekre fektetett jogegyenlőségből kell, hogy következzék : a hol mindenki élvezi e jogegyenlőséget, ott mindenki számára meg van mentve legdrágább ereklyéje : — nyelve, melyen fohászait égfelé, első oktatásait gyermekeihez intézi. Az állam minden fokozatában kívánom a velünk lakó nemzetiségek kielégítését közös hazánk területének épségben való fenntartásával. (Helyeslés.) A Deák Ferencz szerkezetének, Horvátországra vonatkozó pontját, tökéletesen kielégítőnek találom, mindamellett egy, a vita alatt szőnyegre került vélemény folytán, kénytelen vagyok e részben is röviden nyilatkozni. Meggyőződésem szerint inkább sohasem béküljünk ki horvát terstvéreinkkel, semhogy e kibékülés színlett legyen, — azaz : a kényszer nyomásának eredménye (Ugy van!) ; a szabadságot értő és kedvelő népek közti kibékülés csak akkor lehet tartós és áldásthozó, ha a kötvény a szabadság és jogérzet tiszteletén alapult. (Helyeslés!) Bátor vagyok én is Angliára hivatkozni, de hivatkozom a szabadelvű, az eszélyes, a tapasztalásokon okult s nem a türelmetlen Angliára. Kanada s nem Irhon példáját hozom itt föl. Kanada kapcsolt része volt ama hatalmas szige!birodalomnak, s mint ilyen elégedetlen, és a forradalom szélén álló; Anglia átlátván eszerint fontosságát, Elgin lord bölcs eljárása nyomán, a kapcsolt részt társországra változtató,— s hogy mint ilyen, mi szellem lengi át Kanadát, azt leghathatósabban bizonyítja az angol trónörökös, tavai e társországban tett körútja. (Helyeslés.) Ennyit Horvátországról. Midőn arról van szó, hogy vallás ne korlátozza többé a jogegyenlőséget, névleg megemlíteni kívánom az izraelitákat, mint a kik irányában helyrepótolandók apáink mulasztásai. Sem a pénz, sem az értelmiség értékei nem szolgálhatnak vezérelvül ott, hol egyedül az emberiség mindnyájunkra nézve közös jogigényei szabhatnak irányt tetteinknek. (Közhelyeslés.)