Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

XXVIII. Ülés 1861. május 24-kén. 249 Az ember egyik legszebb tulajdona épen az: hogy nem bírván e látnoki tehetséggel, önokoskodása által vezéreltetve tekintetbe vévén s megmérlegelvén a körülményeket vagy kínálkozó alkalmakat, irányozza tetteit, s vagy felfokozza észerejének okoskodásait, vagy lecsillapítja kedélyének túláradó hevélyeit. A körülmények vagy kínálkozó alkalmak sorozata, s azok számbavétele képezik a történelem tapasztalatait , a mely már mögöttünk elzarándokolt tényeken s eseményeken okulva, ügyekezünk, mennyire gyarló emberi erőnk engedi, megmenteni a jövőt. A magyar nemzet három század óta hiába ügyekszik kivívhatni azon nyugpontot és támaszt, mely jogos, s alapos reményei és vágyai valósulásában lelné föl végre megtestesülését; ármány s roszul értelmezett politika egyre útját állják, a megnyugvás s megelégedés kéjérzelmei helyett, a végkimulás dicsteljes, de szomorú babérjaival kínálván meg a járom alá hajlani nem akarókat. (Helyeslés.) Ha visszatekintünk multunkba, különösen két érzelem hatja meg fájdalmak-edzetté keblünket. Az egyik azon szomorú tapasztalás, miszerint vitézség s hűség, s az oly gyakran saját kárunkra mások által felhasznált nagylelkűség, — az emberiség areopagja előtt vajmi kevés becsülésre találnak, feledtetnek pedig azok által, kik létöket e tulajdonainknak köszönik; (Helyeslés) továbbá meghatja keblünket azon érzelem, hogy a hit s bizalom, bármennyire legyenek is meggyökeresitve az emberiség szivében a keresztény vallás üdvteljes tanai által, végre mégis nyom nélkül kivesznek ott, hol az egymást felváltó csalódások éles vésője fáradhatlanul működik. (Igaz !) Felhasználván a vitézséget legtöbbnyire idegen, s épen nem hazai czélok érdekében, növelek érette a ^bizalmatlanságot, — s ezt azután az ész, — a kiskorú fogalmak feletti győzelmének szokták volt mindannyiszor mondani. Az elavult eszmék szabadsággali harcza hosszú idő óta tart már; —a mely nemzet e barcz fáradal. mait kibirandja, az hivatva van a szabadság hajnalhasadtán üdülni. (Helyeslés.) Csak öntudatteljes kitartás lelkesítsen mindnyájunkat, s meg vagyok győződve, hogy édes hazánk az utóbbiak sorában leend majd a számoltatas nagy napján. (Ugy van!) E kevés szavakba van fektetve Magyarország kedélyhangulata, mióta a mohácsi vész után gyenge védelem kedveért először koczkáztatta függetlenségét. (Igaz ! Helyes! Éljen !) Áttérvén most már a tanácskozásunk tárgyát képező kérdésre, legyen szabad kijelentenem, hogy Deák Ferencz képviselőtársunk indítványának tartalmát illetőleg legtöbb részeire nézve kezet fogok, — nem ugy azonban annak formájára nézve. Pártolom tehát Tisza Kálmán képviselőtársunk indítványát, mindamellett elmondom észrevételeimet röviden mindkét irányban. (Halljuk!) Ugy látszik, a müveit Európa nem elégedett még meg mindazon tényekkel, melyek 12 évvel ezelőtt Magyarország a törvényhozás s harczteréni életrevalóságát oly fényesen bebizonyították. A reaetió fölütötte volt táborát, és segittetve a hatalmasok által, kétségbeejtő harcz után gyözedelemittasan bevonult nálunk az absolut hatalom.— Számtalan megtört kebel elrebegé: a Finis Hungariae-t, míg sok hazaszeretetet nem ismerő örömittasan rivalgá: végre tehát eltűnt Magyarország Európa színéről, s már is látták, mint támad e szerintök barbár, de mindenesetre nagyszerű romokon egy kényelmes, az ő eszméik szerint értelmezett nyugalmas műveltségnek megfelelő palota, melynek sybarita kéjei feledtetik s elnyomják majdan a szabadság után epedök sóhajait és vérkönyeit. (Igaz!) Sok történt ugyan, de a palota nem épülhete fel véglegesen, a sybaritadcényelem pedig végképen elmaradt. Egy hatalmas nemzetiségnek állhatatossága s egy nagy férfiú akarata halomra dönté hetek alatt, mit zsarnoklelkek évek alatt emelének, — s most újból mint már annyiszor, kezdek emlegetni életrevalóságunkat ugyanazok, kik nem rég még teli torokkal végenyészetünket hirdették (Helyeslés.) Uj-Auszria ingadozni kezde! Hála az égnek, hogy még sem vagyunk annyira feledékenyek, mint azt sokan hiszik, s mint azt még többen képzelek s remélek, noha gyakran elhagyott már emlékezötehetségünk. (Igaz!) Átláttuk, hogy értéke csak annak lehet, mi nemcsak külfény által ragyogni, de belérték által e külfénynek erőt is képes kölcsönözni. Nem engedtünk tehát kiállott szenvedéseink daczára semmi csábnak, hanem megállottunk, mennyire erőnk engedé, a passiv ellenállás és a törvényesség terén, s a tőlünk oly sokszor elragadott haladás zászlóját újból kitűztük. Európa méltányolá ügyekezetünket s már-már azon vélemény kezde előtérbe szorulni, mintha a Kelet e szögében Magyarország volna hivatva egy nagyobbszerü szerep átvételére. Alig vevék ezt észre elleneink, midőn felhasználtak mindennemű alattomos és nyilt fegyvert ellenünk. Első sorban az mondatott s mondatik, hogy mi zsarnokok vagyunk, mert elnyomjuk a velünk egy kenyéren és són élő nemzetiségeket; — továbbá, hogy mi mitsem gondolunk a civilisatio követelményeivel, mint a melyek a mi törvényes zsibvásárunk rongyai közé nem illenek ; — hogy mi nem gondolunk a nemzetközi jogokkal, mert financiális végpusztulásra akarjuk kárhoztatni szomszédainkat ; — türelmetlenek vagyunk, mert nem akarjuk megyei végzések nyomán felszabadítani azokat, kik hitök miatt fosztattak meg eddigelé a jogegyenlőség pajzsának védelmétől. Alig néhány heti éledés, s már is annyi vád. Mondották pedig ezt ugyanazok, kik németekké akartak 20 millió embert varázsolni ; —- kiknek uralma alatt a szellemiség le volt bilincselve, de fölszabaditva a személy- és vagyonbátorság, kik 12 év alatt másfél milliárd államadósságot róttak csupa szeretetből alattvalóik nyakába,s végre azok, kik nemrég Képv. ház napi. I. köt. "«»