Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

212 XXVIL ülés 1861- május 23-kán. bármi elferdítése daczára sem fog tagadni soha, és ez az, hogy a forradalom kitörésének oka nem abban keresendő, miként az 1848-ki törvények elfogadtattak; hanem abban, hogy meg nem tartattak. (Közhelyeslés.) Igen is az 1848-ki események maguk után vonták az 1849-ki küzdelmeket,mint a megtámadás maga után vonja a védelmet — s mint a hódítási vágy a függetlenségi vágyat. (Helyes!) Az európai közvélemény előtt tehát nem hozhatja fel Ausztria azon érvet, hogy az 1848-ki törvények visszaállítása a multak ismétlését vonná maga után; mert azok soha sem voltak őszinte kísérlet tárgyai. He annálinkább meg volt kisértve azon egységes császársági rendszer, mely most ismét visszaállíttatni ezéloztatik. Ez azon rendszer, és nem Magyarország elválási szándoka,mely a múltnak szomorú, de reánk nézve dicső küzdelmét idézte elő. Ez azon rendszer, mely Ausztria államadósságát 3000 millióig emelte. Ez azon rendszer, mely Ausztriát a muszka czár lábaihoz terelte, és a 36,000,000 népességű monarchiát oly állásba helyezte, hogy egy félhivatalos röpirat azt alapjában képes megrázkódtatni. (Igaz!) Egyébiránt mi magyarok ezen rendszernek sokat, igen sokat köszönhetünk. — Ezen rendszer vas vesszeje szüntetett meg minden pártot, és egyesített vallás s osztály különbség nélkül mindenkit e hazában az alkotmány zászlója alatt. — Ez győzte meg Ausztria örökös tartományait is — az alkotmányosság szükségéről, — mert átlátták, hogy a hatalom künn és benn a centralisatio nevében — pénzüket, vérüket és becsületüket áldozta fel a szabadság érdekei ellen. Igaz — az emberiség egy törvénye, hogy azon eldöntő, forduló pontok, melyekről a trónbeszéd emlékszik, véres harczok tárgyai szoktak lenni; de e harcz nálunk már három század óta tart. És még sem lenne elég? .... Ne felejtsék el azok, kik a fejedelemnek ily tanácsokat adnak, hogy e haza egy fele a török — más fele osztrák kézben volt — sokszor és számos éven keresztül; akkor Ausztria az egész német császárság haderejével rendelkezett, és még sem tudta keresztülvinni azt, mi jelen elhagyott állapotában, erőszakkal végrehajtatni szándékoltatik.(Ugy van!) A harcz tehát már megvolt, és igy a fejedelem s a nemzet feladata nem egyéb — mint eszközölni, hogy annyi vér hiába ne folyt, annyi szenvedés hiába ne töretett, — s a múlt évek tapasztalata hiába el ne múlt légyen, — s igy alaptörvényül ismerni el azt, mi százados és legújabban megújított küzdelem tárgya volt. A köztünk és az osztrák birodalom többi népei között fennálló kérdésnek két solutiója van. (Halljuk!) Egy békés és biztos eredményű, mely a fennforgó anyagi kérdések méltányos megoldása mellett — a két rész szabadságát egyaránt biztosítja — a personalunio és az 1848-ki törvények alapján. Egy véres és kétes kimenetű, — az összállam s a császársági egység erőszakos végrehajtásának eszméjében. A választás nem rajtunk van, de a felelősség sem. (Igaz!) Mi a nemzet fölszólalásának formáját illeti — nem fogok azok czáfolásába bocsátkozni, melyek e részben is fölhozattak. Rövid leszek, mert semmi sem győzhet meg arról, hogy törvénysértés foglaltathatnék egy fölirásban,mely a nemzet minden jogait követeli; de egyet sem ád fel, mert minden felhozott okok sem győzhettek meg arról, hogy a nemzet méltóságát sérthetnők meg akkor — midőn mi, a fegyvertelen Magyarország, Ausztriának egész anyagi erejével szemben, csupán jogainkra támaszkodva, a fejedelem elé azon föltételeket szabjuk, melyek mellett ismerhetjük el egyedül uralkodási jogának törvényességét. És azért nem csak hogy a nemzet méltóságát nem láthatom sértve; hanem azt hiszem, hogy a jog és törvényesség zászlója soha sem volt magasabban emelve Európa előtt, mint ez föliratunkban történik. Csak egy kérdésre akarok felelni, mely itten tétetett. Mi történik, ha a fölirat után is jogainknak csak egy része ismertetik el, s egy része megtagadtatik? — Az, hogy a bécsi kormány enged és alkuszik, mi pedig nem engedünk és nem alkuszunk. (Helyes! Éljen!) Politikai pártok hasonlítanak a mágneshez, van egy oldaluk, mely vonz, és egy, mely eltaszít. Az eddigi discussiók eredménye constatirozta azt, hogy köztünk nagyobb a vonzó, mint a taszító erő. Jobb volna tehát meddő formavitatkozások helyett, meggyőzni a hazát és világot arról, hogy a felirat ama szavai mellett „Magyarország az 1848-ki törvényeket nem adhatja föl soha" — az összes nemzet mint egy ember áll. S ekkor ha ugy tetszik a bécsi kormánynak, minket küldhetnek haza, mi pedig elmondhatjuk küldőinknek, midőn Magyarország függetlenségéről volt szó, egy képviselője sem adott külön véleményt. Én tehát Deák Ferencz indítványát, mind lényegében, mind a formára nézve, pártolom. (Közhelyeslés; hosszas éljenzések.) Szaplonczay József: Tisztelt ház! A ház asztalán levő indítvány, mely több szónok részéről is közjogi, történelmi és financiális adatokkal s alapos előadásokkal támogattatott, bőven igazolja azt, hogy Magyarország viszonya Ausztriával nem lehet más, mint a personalis unió s épen azért az ezt biztosító törvényeinknek visszaadása előtt, egy lépést sem tehetünk olyast, a mi alkotmányunk visszaszerzésére nézve bármily csekély részben is hátrányul szolgálhatna; — az erőszak, mely által egy nemzetnek nyolczszázados alkotmánya elvétetett, nem ad törvényes jogot a hatalomnak, ellenben elvitázbatlan jogot ad a nemzetnek, melytől az elvétetett, a törvényes visszakövetelésre. Ily helyzetben vagyunk mi most. Vessünk egy pillanatot a múltra, — vegyük figyelembe a jelen helyzetet, és vegyük komoly meg-