Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

XXVII. ülés 1861, május 23-kán. 213 foutolás alá a jövőt. A multat illetőleg legyen szabad nekem az előttem szólott érdemes követtársunknak Andrássy Gyulának azon helyes állítására nézve, hogy a forradalmat Magyarországon nem az 1848-diki törvények, hanem azoknak meg nem tartása idézte elő, némely adatokat még fölhozni; 1848-ki április 14-ke után örömben úszott az ország, mert létesítve látta függetlenségét ugy, mint azt régibb törvényei, jelesen az 1790/1. évi 10. t.cz. rendeli; — azonban, fájdalom, az öröm nem volt tartós, eltűnt az, mint egy kellemes álom, a vészteljes napok, az ármány és fondorkodás következtében hamarább beérkeztek, mint azt bárki is hitte volna ; a reactió, mely a koronás fejedelem által szentesitett törvényeinknek bármely iszonyatos eszközök és bármennyi véráldozatok mellett is visszavételére ellenünk összeesküdött, megkez­dette működéseit. Minő eszközökhöz nyúlt elsőben is, mikép zaklatta föl ellenünk magyarok ellen gya­lázatos módon a társországokat és különböző nemzetiségeket — nem szándékozom elmondani, s azokra, mik történtek, nem csak sürü fátyolt vonok, de szivemből óhajtom, hogy a történelem is, kitépve az ezen események foljegyzósére szolgáló lapot, azzal együtt dobja azokat a feledékenység mély tengerébe. A reaetio osztrák fegyveres katonai erővel támadta meg a magyart, ezt tapasztalva az együtt volt pesti országgyűlés, (Zaj.) egy 125 tagból álló küldöttséget küldött fel Bécsbe fölkérni a királyt, (Halljuk!) hogy mint I. Ferdinánd osztrák császár, ne folytasson hadat V. Ferdinánd magyar király ellen, s ha van valami elintézendője a nemzettel, azt közölje a magyar országgyűléssel. A küldöttség elnöke Pázmándy Dienes a diplomaticai szokás szerint közlötte elmondó beszédét a királylyal, mely azt 3 észrevétellel kül­dötte vissza, s azok szerint kívántatott a beszéd kiigazítása, mely esetre közöltetett Írásban az ő Felsége által adandó válasz is. Nyári Pál követtársunk által tett ajánlat következtében azon törvényellenes kívánatit a felségnek, hogy vele a nemzet csak azon szavakkal szólhat, melyekkel ö akarja, s nem adhatja sérveit és panaszait sa­ját szavaival elő, egyedül azon győző ok miatt teljesíttetett s a beszéd kiigazít!atott, mivel ö Felsége V. Fer­dinánd ezen szavakkal biztosította az april Ildii törvényeinket, úgymond : „Azért, hogy a magyar minis­terium által élőmbe terjesztett törvényczikkelyeket most meg nem erősíthetem, ne gondolja senki is, hogy én az april 11-kén szentesitett törvényeket megtartani nem akarom." ígérte továbbá az ország integritásának s a magyar alkotmány épségbeni megtartását. Hajói emlékszem sept, 9-én jelentünk meg mi küldöttség! tagok Ö Felsége előtt Schönbrunban, midőn is a velünk előlegesen közlött választ szórói-szóra fölolvasta, és a melyben a fentebb idézett szavak befoglalva voltak. De fájdalom, a reaetio nem kevés gyalázatára, gyurryjátékot űzött ugy magából a koronás fejede­lemből, valamint az ottan volt 125 tagú magyar küldöttségből, s egész magyar nemzetből ; mert igen jól emlékezhetnek azok, kik jelen voltak a küldöttségben, hogy a kihallgatási óra előtt csak kevés idővel je­lent meg nyomtatásban Ö Felségének egy, sept.5-én kelt, s b. Jelachichhoz intézett királyi kézirata, melyben a báni hivatalból kitett bánt előbbi méltóságába visszahelyezi, — s meghagyja neki, hogy az osztrák hadse­reg élére állva, azzal Magyarország területére lépjen át — s haladjon előre, a magyarokat fékezze, s mű­ködjék továbbra is a császári ház és a monarchia érdekében, a küldöttség a felség előtti megjelenés kor egyik kezében az O Felsége által mondott válaszbeszédet, a másikban annak ez ellentétét tartván. (Ugy van!) És kérdem, ezen két ellenkező iratból melyik foganatosíttatott? Bizonyára a bánnak kiadott ren­delet, miután a csata folytattatott. Látva azt a magyarországi főrendü papság, hogy az eskü alatt koroná­zott király nem tiszteli az általa szentesitett törvényeket, egy memorandumot készített s nyújtott be Ö Felségének, melyben Ö F'elsége mint apostoli magyar király figyelmeztetett a törvények megtartására és intetett, hogy óvakodjék esküszegő lenni; és mi lett ennek következése? A reaetio igyekezett ezen igen ala­pos és vallásos akadályt elháritni, előidézte az 1848-ki decemb. 2-ki állam-, vagy helyesebben mondva csa­ládi csínyt, mely szerint mint mondatik, V. Ferdinánd törvényeink megtartására kötelezett királyt lelép­tették s egy második lemondás következtében a még alig 18 éves ifjú császárt léptették fel. Ha volt valaha alkalma egy uralkodónak a nép szeretetén megalapítani trónját, lehetett volna al­kalma ekkor az ifjú császárnak; mert ha feledékenység fátyolát terjeszti ki az addig történtekre (Zaj.), és a magyarok karjaiba és szeretetökbe veti magát, ismét egyidöre erős és hatalmas trónt nyert volna az; azonban fájdalom, az ifjú császár Ö Felsége, a mint akkor kiadott manifestumából tudjuk, épen az ellenke­zőt tévé, kijelentette, hogy a magyarok leigázása végett lépett a trónra, — és hatalmát a szuronyokra, jnem pedig népeinek szeretetére fektette. A csatát folytatta,— 1849. márczius 4-én, tehát april 14. előtt 41 nappal, az ifjú császár 0 Felsége, motu proprio, a pragmatica sanctiót egyoldalulag megsemmisítette azon tette által, hogy Magyarország ősi és független alkotmányát, melyet nem ö s nem a Habsburgház fejedelmei adtak, de melyet a nemzet alkotott magának , egy tollvonással eltörölte, s Magyarországot, mint a monarchia többi örökös tartomá­nyait, a birodalomba olvasztotta. — Igaz, hogy az ifjú császár alkotmányunkra hitet nem tett, — de ha már a szinte ezer éves ősi alkotmány megsemmisítését és egy nagy nemzet politikai existentiáját elvenni impietasnak nem tartotta, mindenesetre kegyelettel viseltethetett volna elődei és oly sok koronás s már sírjaikban nyugvó fejedelmek esküje iránt. A csata különböző eredménynyel folyt, és végre egy hatalmasb szövetséges segedelmével kezeink­ből kivétetett a jog és önvédelmi fegyver. Ekkor azon hiedelemben volt a nemzet, hogy egy alternatíva fog elöállani, és vagy honi törvényeink szerint azok, kiket a császár lázadóknak tartott, büntettetni fognak és Képv. ház napi. I. köt. "*

Next

/
Oldalképek
Tartalom