Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-26
XXVI. ülés 1861. május 22-kén. 193 A magyar független első minisztérium elnöke ellen hozott törvénytelen Ítéletben indokkép kimondatik, mintha ö miniszterelnöksége alatt oly határozatokat hozott és teljesített, vagy olyanoknak teljesítését engedte volna meg, melyek által a pragmatica sanctióban megállapított összeköttetés Magyarország és az örökös tartományok között megtágult volna. Már ha lehetett büntetnie hazája-s fejedelméhez egyiránt hü férfiút, — ki mindenben épen ellentéte volt annak, mi róla mondatik, — (Igaz!) azért, mert a nemzetet a fejedelemmel egyaránt kötelező sanctio pragmaticának megsértése ráfogatott; hogy lehetne már most ezután még az elfoglalás eszméjéről álmodni, mikor kétségenkivüli igazság, hogy azon hatalom, mely a kétoldalú szerződésnek egy részrőli megtámadásaért még életvesztéssel is büntet, épen e büntetés által ismeri el leginkább azon alapszerződés őt kötelező részét? (Közhelyeslés.) Nem mulaszthatom el azon körülmény felhozását sem, mikép az 1670-ik évben első Leopold alatt Bécsben és Bécsújhelyen előfordult gyászeseteknél az akkori kormány az illetők fölött, kik ellen tények hozattak fel vádul, bár külföldön, de mégis törvénytudók által hozatott Ítéletet, melyre nézve még némely egyetem véleményét is fölkérte; a most felhozott esetben pedig, melyben annak megítélése forgott fönn, vájjon egy miniszterelnök határozatai tágíthatták-e, és mennyiben, a sanctio pragmaticának kötelékeit, mely kérdésnek megítéléséhez a magán- és közjognak legtökéletesebb ismerete kívántatnék, katonai törvényszék által mondattatott Ítélet; tehát oly bíróság által, mely nemcsak törvénytelen, hanem már alkotásánál fogva is, minthogy a bíráskodásban résztvevő közvitézek, al- és főtisztek, bármily jó katonák legyenek is, de a szükséges jogtudománynak még csak fogalmával sem bírnak, a lehető legincompetensebb volt. (Közhelyeslés.) Nyomon követte e semmikép sem menthető, szenvedélyszülte gyászeseteket, hazánk törvényes önállásának teljes megszüntetése, idegen törvényeknek behozása, nemzeti nyelvünknek még az iskolákból is kiirtása, s pedig még hazánknak egészen magyarajku városaiban is, hol a gyermekek a német nyelvből egy szót sem értettek, s mégis kénytelenek voltak azon nyelven tanulni. Követte az ország szétdarabolása, s nehogy csak administrationalis tekintetben is egynek látszassék, öt helytartóságra felosztása, minek czélszerütlenségéröl még az oct. 20-ki diploma kiadása előtt győzte meg a bécsi kormányt az adminisztrátionak majd minden ágaibani tökéletes megakadása. Követte egy olyatén rendőrségnek felállítása, melynek még közvitézei is csalhatatlansággal ruháztattak fel, (Tetszés.) azon tulajdonnal, melyet józanul embernek, legyen az bármily állású, senki nem adhat, s mely tulajdonság, ha azzal az illetők visszaélni akarnak, mindenkinek szabadságát, sőt életét is kérdés alá hozta. (Ugy van!) Mily kártékony financzialis rendszer hozatott be nemcsak hazánkra, hanem az egész birodalomra nézve, azt Lónyay Menyhért tisztelt képviselő társunk, az arithmetikának még a gyermek által is érthető logikájával igen helyesen fejtette ki; csak a mennyiben e rendszer a közgazdászattal is szoros kapcsolatban áll, vagyok még bátor némelyeket megérinteni. A 64 millió magyar pénzjegynek megsemmisitése — melyre nézve még most sem tudom megfogni, miért adattak a beszolgáltakról nyugtatványok (Derültség) — a lehető legkárosabb befolyást gyakorolta a hon kereskedésére, de leginkább termelésére; s nyomta leginkább a honnak alföldét, hova, minthogy később foglaltatott el, a felső részeken 40—50 száztólival vett bankjegyeknek legnagyobb mennyisége özönlött; s így a honnak, de egyszersmind a birodalomnak is kárával, épen azon részeken fojtatott el több évre a termelés, hol az különben a legnagyobb. Nem szabad itt megfeledkeznünk arról sem, hogy az árvák pénztárába e jegyekben letett összegek is beadattak, s a pénztárak még eddig semmi pótlást nem kaptak; holott az ausztriai katonai hatalom által legalább is 20 millióra menő hadiszerek s termesztméiryek foglaltattak el, melyek az összes birodalom értékébe mentek át, s még is semmi tekintetbe sem vétettek (Igaz!) E jegyek közt, melyekkel, még a megsemmisítés elrendelése után is, az ausztriai seregnek egyrésze fizettetett, (Igaz!) az 1 és 2 forintosok is megsemmisítettek, melyeknek ezüstpénzbeni alapja az ausztriai kormány által szintén lefoglaltatott. De még azon kincstári kötvények tulajdonosai is, kik a szerbek megtámadásakor, fejedelmi jóváhagyással, a minisztérium fölszólítása következtében, a hon védelmére, az államnak nevezetes pénzösszegeket kölcsönöztek, noha a kötvények a legnagyobb rendben adattak ki, s a legtörvényesebbek — mégis, mind a mai napig, hasztalanul sürgetik az államnál a kölcsönzött összegek visszafizetését. A vasutak eladatása által kettős kár háramlott a birodalomra, s illetőleg a nemzetre is. (Halljuk!) Az első az, hogy az azoknak árából bejött pénzösszeg elfogyasztatván, a birodalomnak, s igy illetőleg a nemzetnek is vagyona tetemesen megcsorbult. A második pedig az, hogy ugyanazon vasúti részvények, mint egy 3 / 5 , de talán 2 / 3 is, (Igaz!) a külföldön, idegen kezek közt van, és pedig azért, minthogy biztosabbaknak tartatnak, más ausztriai kölcsönkötvényeknél; miből aztán következik, hogy az ezekből bejövő jövedelemnek is nagyobb része a külföldre szivárog ki, a honnan valahai visszaszivárgása alig remélhető. Ez a status bilanxára nézve kimondhatlan rósz hatással van, és pedig nemcsak jelenleg, hanem fenmarad hatása a jövőre nézve is, s igy még a józanabb elvek mellett gazdálkodó kormánynak is igen nehezíti működését- miután közgazdászatban a mennyire lehet, a legfőbb tekintetnek arra kell lenni, hogy a statusból kiment összegért, ha lehet, legalább ugyanannyi jöjjön vissza. A bilanx passivitására pedig a jövőre nézve is nyomasztólag hatni, igen nagy hiba a közgazdászatban. (Igaz! helyes!) A kereskedelmi szerződések is, mint fötényezöi a nemzeti gazdászatnak, nem kerülhetik el figyelmünket. A prohibitiv rendszernek barátja soha sem voltam, söt e részben azt tartom, hogy a nemzeteknek, Képv, ház napi. I, köt. 49
