Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-25

172 XXV. ülés 1861, május 18-kán. A pragmatica sanctióról nézetem szerint tévedés volna azt mondani ki, hogy az reánk nézve még most is azon épséggel bir, mint bírt 1848 előtt, midőn a nemzet tiltakozása ellenére történt törvénytelen trónváltozás folytán, 1849. mart. 4-én az uj uralkodó széttépte azon köteléket, mely öt a magyar korona elnyerésére képesité, — midőn kijelentette, hogy ez öt nem kötelezi többé, és ö azt tisztelni nem akarja, hanem Magyarországot fegyverrel fogja meghódítani, — kiütött a harcz köztünk, s az uralkodóház között. Következett az april 14 ki függetlenségi nyilatkozat, mely jogszerű következménye volt a mart. 4-ki merényletnek. (Helyeslés.) A nemzet magát feloldozottnak tekintette azon kötés terhe alól, melyet az uralkodóház maga részéről tisztelni többé nem kivánván — széttépett ; és most elleneink azt gondolják talán, hogy miután a tényleg uralkodó austriai császár az oct. 20-ki alkotmányos ígéretekkel kecsegtette a birodalom népeit, reánk nézve szükségkép azon következményeket vonja maga után , hogy mi már kérdésen kívül tekintjük a pragmatica sanctiónak isméti megújítását ? Azt gondolom figyelembe kell vennünk, hogy az oetoberi diplomában még a pragmatica sanctióra nézve is nem azon törvényekre hivatkozik a tényleges hatalom

f mely törvények biztosították a Habsburgháznak a magyar koronáhozi jogát, hanem támaszkodik az 1713-ki családi szerződésre, mely azonban csak annyiban bir erővel, mennyiben az 1723-ki törvények a trónöröklés jogát a Habsburg-ház leány-ágára alkotmányos különállásunk biztosítása mellett terjesztették ki. (Helyeslés) Az oetoberi diplomában a tényleges uralkodó kijelenti, hogy le akar lépni az absolut kormányzás teréről, melyen 12 évig dicstelenül járt; de nem mondja, hogy ő, mint törvényszerű uralkodó a törvény értelmében akarja magát megkoronáztatni. Csak annyit ígér, hogy ö a birodalom népeinek alkotmányt kivan adni, s így midőn trónöröklési jogára hivatkozik, ezt csak annyiban teszi, mennyiben jogot akar szerezni, de egészen mellőzi, hogy az őt egyszersmind a törvények megtartására kötelezi. (Igaz!) Midőn october 20-ka után a törvényhatóságok fölírtak, kérdem, azon felírásokban bennfoglaltatik-e annak elismerése, vagy kimondása, hogy a koronáhozi jog az uralkodásbani következés többé kérdés tárgya nem lehet ? Mik voltak azon fólirások, melyek a hatóságok által Bécsbe küldettek ? Mi volt azon magatartás, melyet a nemzet őszintén a legnagyobb egyetértésben sajátjává tett ? Kimondta az egész nemzet, hogy az 1848-ki törvények alapjára kivan állani, kimondották a törvényhatóságok, hogy az 1848-ki törvényeket kívánják kiindulási pontúi tekinteni. Ez nem volt kötelezettségek vállalása feltétlenül, ez becsületes békeajánlat volt a nemzet részéről és egyéb semmi. (Igaz! Helyes!) Ha a nemzet azon utat kívánta volna követni politikájában, melyet követnek elleneink, kik mindent megtagadnak, hogy végre kevéssel beérjük : akkor azt mondta volna, hogy íme megnyílt az alkudozás tere, alkudni fogunk, de legelsőbben is azt akarjuk tudni, mit ajánl az uralkodóház azon esetre, ha az 1849 april 14-ki nyilatkozatot visszaveszszük ; ha ezen kérdés el lesz döntve, akkor következhetik megegyezésünk, hogy a család tényleg uralkodó tagja az 1848-ki törvénj^ek alapján beléphessen a magyar királyi jogok gyakorlatába. A nemzet nem akart ily alkudozást kezdeni, sokkal több kímélettel kívánt eljárni, annak irányában, ki még, ha a Gondviselés ugy akarja, magyar királylyá is lehet, s első szóval kimondotta, hogy az 1848-ki alapra lépvén, egyéb biztosítékot ennél nem kíván és ez alapon kiegyezni kész. De a tényleges uralkodó ezen kiegyezési módot, mely akkor a nemzet részéről kínálva lön, el nem fogadta, a törvényesség viszonyát helyreállítani vonakodott, sígy mai napig sincs újra összekötve a nemzetes uralkodóház között azon kapocSj mely nézetem szerint 1849. mart. 4-én s eztkövetöleg april 14-én végkép jogilag megszakittatott. (Ugy van!) Az a kérdés jelenleg, vájjon midőn igy állunk, lehet-e nekünk már arról gondoskodni, és mi figyelmeztessük-e a tényleges uralkodót arra, mikép kellessék a még életben levő koronás király lemondását törvényes formában kieszközölnie, hogy mi öt uralkodóul tekinthessük. Ez nem lehet a mi feladatunk Azt gondolom, hogy az első lépés — mire az országgyűlésnek gondját fordítni kell — nem lehet más, mint határozottan és erélyesen tiltakozni az erőszaknak azon politikája és azon elnyomás ellen, mely 1849 mart. 4-én vette kezdetét, és a mely mai napig folytonosan tart, tiltakoznunk alkotmányunk felíüggesztése, eltörlése, és ezen fölfüggesztés minden következései ellen. Es midőn ezek ellen tiltakozunk, egyszersmind ki kell jelentenünk azt is, hogy mindaz, mi alkotmányunk eltörlése folytán, a nemzet megrontására tétetett — semmis és törvénytelen ; ki kell jelentenünk, hogy hadseregünk idegen czélokra történt használása törvénytelen, mely a nemzetet mélyen sértette meg; ki kell jelentenünk, hogy mindazon egyenes és közvetett adók, melyek alkotmányunk felfüggesztése óta behozattak, törvénytelenek, és a fennálló törvények ujabb sértése nélkül be sem hajthatók; — ki kell mondanunk, hogy mindazon elkobzás, mely azokat, kik 1849-ben függetlenségünkért küzdöttek, vagyonaiktól fosztotta meg, haladéktalanul jóvá teendő, és hogy mindazon ítéletek semmisek, melyek következtében hazánkfiainak egyrésze külföldön száműzetésben él, s honfibánattal várja azon boldogabb idő bekövetkezését, midőn hazájába ismét visszatérhet. Ha ily erélyt fejtünk ki, ily szilárd akaratnak adjuk bizonyságát első lépésünkben, egy tiltakozó határozat hozatalában, ha másrészről gondunk lehet arra, hogy erkölcsi súlyunk gyarapodjék, s előkészítsük a jövőnek útait : akkor bizton várhatjuk, hogy alkotmányosságunk zátonyon akadt hajóját, bizonyosan fel fogja emelni a polgárisultság és haladás dagályának azon hulláma, mely míg önbizalom-vesztette korcs népeket eltemet, az életre való népeket biztos révparthoz viszi minden hányatás után.